Jelenlegi hely

Helyi hírek

Oldalak

20 hetes feladatsor iskolába készülő gyerekeknek, az otthoni fejlesztéshez

20 hetes feladatsor iskolába készülő gyerekeknek, az otthoni fejlesztéshez

Az óvodák bezárásával az iskolába készülő gyerekek felkészítése megállt, pontosabban a szülőre hárul. Az Irka és Cerka 20 hetes játékos feladatsorával gyerekjáték lesz a felkészülés.

A Csokonai színészei sem tétlenkednek

A Csokonai színészei sem tétlenkednek

A színházi munka leállta után karitatív szerepet vállalnak a Csokonai Színház művészei. Kubik Anna és Varga Klári hangoskönyvek elkészültében segédkezik.

Debrecen rendkívüli intézkedései, a vírus okozta helyzetben

Debrecen rendkívüli intézkedései, a vírus okozta helyzetben

Egy városi segélyalap létrehozása, és a háziorvosi rendelésben történő változások is szerepelnek a fontosabb intézkedések között.

A zsibi bezár, az élelmiszerpiacok még nyitva

A zsibi bezár, az élelmiszerpiacok még nyitva

A vírusveszély miatt bezár a debreceniek ikonikus piaca, a Zsibi. Az élelmiszereket árusító piacokat ez a rendelkezés még nem érinti.
Online istentiszteletek, új miserendek Debrecenben

Online istentiszteletek, új miserendek Debrecenben

Debrecen város nagyon is intenzív és élő hitéletét is próbára teszi a koronavírus terjedése. A szokásokon egy kicsit változtatva ugyanúgy lesz istentisztelet, de a 21. század előnyeit élvezve rádión, online vagy a Youtube-on is követheted az eseményeket. 
Debrecenben is sok a változás a járvány miatt

Debrecenben is sok a változás a járvány miatt

Iskola, egyetem, ügyintézés, közlekedés... életünk minden területét érinti a kialakult járványhelyzet. Összefoglaltuk a koronavírus-veszélyhelyzet kapcsán életbe lépő debreceni önkormányzati intézkedéseket.

Chikung receptre Debrecenben

Chikung receptre Debrecenben

Ősrégi kínai tanok modern használatra? Létezhet ilyen? A Chikunggal megtanulhatod irányítani az energiáid és elkerülheted a betegségeket, elfelejtheted krónikus problémáid.
Beporzók napi programok március 10-én Debrecenben is!

Beporzók napi programok március 10-én Debrecenben is!

Lassan kezd még csak tudatosodni bennünk, átlagemberekben, hogy mennyi mindent tesznek értünk a méhek. A Beporzók napján, március 10-én szerencsére Debrecenben is lesznek programok.

Kellene egy gyermekmentő rohamkocsi! Veszel egy sütit?

Kellene egy gyermekmentő rohamkocsi! Veszel egy sütit?

Gyermekmentő rohamkocsira szervez adománygyűjtést az Ifiház március 7-én, szombaton 11 órától. Gyere sütizz, jó helyre megy az a pénz!

Debreceni Nőnapi programajánló

Debreceni Nőnapi programajánló

Az idei, 111. nőnap sem lesz unalmas, szerencsére a klasszikus desszert mellett egyre több városi program is akad, összeszedtük Nektek.
Fókuszban a klímaváltozás - Víz Világnapja 2020

Fókuszban a klímaváltozás - Víz Világnapja 2020

2020. március 22-én ünnepeljük a Víz Világnapját. Idén az esemény szlogenje: Víz és klímaváltozás Nincs idő a késlekedésre! Neked is van szereped, itt az idő, tedd meg, amit tudsz! 

Százhetven év női titkai

Százhetven év női titkai

Kiállítás a nőkről, a nővé válásról divaton és tárgyakon keresztül, azaz a polgárosodás női titkai a Déri Múzeumban.
Pintybuli a Vojtinában

Pintybuli a Vojtinában

A MintaPinty Zenekar változatos zenei stílusokkal és sok humorral lemezbemutató koncertjére várja a gyerekeket Március 7-én szombaton délelőtt Debrecenbe, a Vojtina Bábszínházba!
Barlangoljunk! – Március a barlangok hónapja

Barlangoljunk! – Március a barlangok hónapja

Tudtad, hogy Budapest a világ egyetlen fővárosa, amelynek utcái alatt barlangok rejtőznek? Gyalogos, kerékpáros és extrém túrákkal, kedvezményekkel és számos izgalmas programmal készülnek egész márciusban a nemzeti parkok.

Idézetek, rövid gondolatok az Anyanyelvek Nemzetközi Napján

Idézetek, rövid gondolatok az Anyanyelvek Nemzetközi Napján

Február 21-e az Anyanyelv napja az Unesco szerint 1999 óta. Fontos, hogy felismerjük, hogy Földünk sokszínűségét a nyelvek és nemzetek tisztelete és békés együttélése mellett tarthatjuk meg.
Kis és nagy maskarádék Debrecenben - heti programajánló

Kis és nagy maskarádék Debrecenben - heti programajánló

A legtöbb oviban és iskolában már elűzték a telet, de szerte a városban bőven jut még télűző program a hétre. Heti programajánlónkban február 21-23-i hétvégén megtaláltok minden olyan programot, melynek köze van a jelmezekhez, állatokhoz és a fánkhoz.
Parkoló helyett sétálóövezet, indul a Dósa Nádor tér átépítése

Parkoló helyett sétálóövezet, indul a Dósa nádor tér átépítése

A  Dósa nádor tér és a Csapó utca átépítésének munkálatai február 19-én, szerdán kezdődnek és várhatóan a Virágkarneválig tartanak. Cserébe a türelmünkért egy új sétálóövezettel, közösségi térrel és egyben zöldterülettel is gazdagodik Debrecen.

Vitéz László és az „elcsupikálandó” ellenség

Vitéz László és az „elcsupikálandó” ellenség

Rajzpályázat a Vojtina Bábszínházzal Vitéz Lászlóról Kemény Henrik emlékére. Te már gondolkodtál azon, a mai modern világban kit kellene jól fejbe vernie palacsintasütőjével?
Látogatási tilalom a Kenézyben

Látogatási tilalom a Kenézyben

Látogatási tilalom kezdődött a Kenézyben február 12-én, február 14-től már a Klinikán is, óvják a fekvőbetegeket az influenzától.
Valenti napi programok Debrecenben - nem csak szerelmes szíveknek

Valenti napi programok Debrecenben - nem csak szerelmes szíveknek

Lehet szeretni vagy utálni a Valentin napot. De az biztos, hogy mindig jól jön egy közös program azzal, akit szeretsz. Egyre több a Valentin napi program Debrecenben is, összegyűjtöttük Nektek, hogy merre indulhattok a hétvégén.
Szavazz a Khan projektre és egy debreceni anyuka álma is valóra válhat!

Szavazz a Khan projektre és egy debreceni anyuka álma is valóra válhat!

Dr. Kállay Csillát sokan ismerik, akik egyszer is megfordultak a Mensa HungarIQa asztalainál egy debreceni rendezvényen. Halk szavú, figyelmes, játékos személyiség. Nem gondolnánk, hogy többedmagával most épp a Richter Anna Díj döntösei között van. 

Komédiás, bábos, művész... különleges kiállítás Kemény Henrikről

Komédiás, bábos, művész... különleges kiállítás Kemény Henrikről

Hogy kicsoda Kemény Henrik? Legtöbbünknek Vitéz László hangja, a vásári bábjáték, a komédia tiszta eszenciája. Élénken él bennünk egyedi stílusa. Pedig már 9 éve, hogy nincs köztünk, idén lenne 95 éves.
Születésnapos a tudomány, gyere el az ünnepi showra!

Születésnapos a tudomány, gyere el az ünnepi showra!

Ugye Te is szereted a születésnapokat? Gyere, ünnepelj az Agórával különleges programjaikon február 8-án és 9-én, két napon át.
Nemcsak a gyógyszerek menthetnek életet a Patikában

Nemcsak a gyógyszerek menthetnek életet a Patikában

Debrecen egyik belvárosi gyógyszertárában január végétől működik a város első hivatalos Élet Mentő Pontja.
Minél régibb, annál jobb! Elő a fotókkal a fiókból!

Minél régibb, annál jobb! Elő a fotókkal a fiókból!

Debrecen és városrészeinek gazdag múltját, emlékeit szeretné a Méliusz Könyvtár összegyűjteni és bemutatni a ma itt élőknek. Elő tehát a régi fotókkal, képeslapokkal, újságokkal, levelekkel!

Oldalak

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Egy apró szó, ami megváltoztatja az életünket - Hála világnapja

Egy apró szó, ami megváltoztatja az életünket - Hála világnapja

Szeptember 21-én a világ a hála világnapját ünnepli. Első hallásra talán furcsán hangzik, hogy egy külön napot szánunk ennek az érzésnek, pedig ha jobban belegondolunk, kevés dolog van, ami ennyire képes átalakítani a mindennapjainkat.
Jót tenni jó – családi ötletek a Jótékonyság Világnapjára

Jót tenni jó – családi ötletek a Jótékonyság Világnapjára

Szeptember 5-én a világ minden táján a jótékonyságot ünneplik. Ez nem egy „nagy szavakból álló” ünnep, hanem inkább emlékeztető: mindannyian képesek vagyunk jobbá tenni valakinek a napját, néha egészen apró dolgokkal.
Támogatás a gyermekvállalás útvesztőjében

Támogatás a gyermekvállalás útvesztőjében

Sok pár életében elérkezik az a pillanat, amikor úgy érzik: készen állnak arra, hogy bővüljön a család, és gyermek érkezzen az életükbe.
A háziasszonyok dicsérete

A háziasszonyok dicsérete

Valójában mit jelent háziasszonynak lenni? Ha be tudnánk lesni az emberek fejébe, hogy valóban az őszinte véleményüket kapjuk meg, akkor valami ilyesmit találnánk: sütni-főzni, mosni-vasalni, takarítani, rendben tartani. Hát vágyhat ennél többre egy modern, öntudatos nő 2025-ben?

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére