Jelenlegi hely

Születésnapos a tudomány, gyere el az ünnepi showra!

Ugye Te is szereted a születésnapokat? Gyere, ünnepelj az Agórával különleges programjaikon február 8-án és 9-én, két napon át.

A tudomány születése Debrecenben

Az Agóra ötödik születésnapja alkalmából szervezett kétnapos rendezvényen a rendhagyó programok – különleges kísérleti bemutatók, izgalmas tudománynépszerűsítő előadások és ismeretterjesztő foglalkozások – mind valamilyen módon kapcsolódnak a debreceni természettudomány születéséhez, múltjához, a városhoz kötődő, különböző területeken dolgozó tudósok életművéhez, munkásságához.

A rendezvény vendége lesz a természettudomány népszerűsítésének egyik haza „élharcosa”, Zsiros László Róbert.

A Szertár néven futó szórakoztató internetes ismeretterjesztő sorozat házigazdája különleges kísérleti bemutatóval készül erre a hétvégére. Vagány, veszélyesnek tűnő kísérletei, a hétköznapi tárgyak korántsem hétköznapi használata izgalmas showműsorba foglalva. 

Emellett pedig természetesen a rendezvényen bárki kipróbálhatja az Agóra tudományos játékait az interaktív térben.


Lesz Robotikabemutató, Gyógynövények a mindennapokban, Szertár Science Show, Az ezerarcú Nagyerdő, A kabai lebkő és Magyar találmányok. Részletes programok az Agóra oldalán ITT.

Idősávok február 8-9-én, szombat-vasárnap:

 

  1. 2020. február 8., szombat 10:00-13:30
  2. 2020. február 8., szombat 14:30-18:00
  3. 2020. február 9., vasárnap 10:00-13:30
  4. 2020. február 9., vasárnap 14:30-18:00

A programok ingyenesek, de kizárólag előzetes regisztráció – és visszaigazolás – után látogathatók! A rendezvényre csak korlátozott számban tudunk látogatókat fogadni.Mindkét nap két idősávra lehet bejelentkezni: 10-től 13:30-ig, valamint 14:30-tól 18 óráig.

Az Agóra mindkét nap zárva tart 13:30 és 14:30 között! A program ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Az előzetes bejelentkezéseket a regisztracio@agoradebrecen.hu email címre várják, a konkrét idősáv megjelölésével.

 

ADL - Debrecenimami

Forrás: Agoradebrecen.hu; Szertár Facebook oldala

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az internetfüggő agy - mit tehet a szülő?

Az internetfüggő agy - mit tehet a szülő?

A technológia fejlődése minden korban befolyásolta az emberek életvitelét, szokásait. Napjainkban a világháló játszik jelentős szerepet életünkben. El kell ismerni az Internet gazdag információforrás, széleskörű a felhasználhatósága. Azonban egyre több tudományos bizonyíték mutat arra, hogy a túlzott használata a droghoz hasonlóan függőséget alakíthat ki.
A trambulin veszélyesebb, mint a biciklizés, a rollerezés vagy a hintázás? - A gyermektraumatológus válaszol

A trambulin veszélyesebb, mint a biciklizés, a rollerezés vagy a hintázás? - A gyermektraumatológus válaszol

A trambulin közkedvelt szabadtéri eszköz Azonban azt szem előtt kell tartani, hogy nem játék, hanem akrobatikus sportszer. A nem megfelelő használata sok balesetet okozhat.
A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

Akár a gyermeki játszótéri barátságokról, akár a felnőttek közötti évtizedes kapcsolatokról van szó, a barátság az egyik legfontosabb kapocs az életünkben. Ezek az idézetek segítenek szavakba önteni azt, amit érzünk – és amit talán nem is tudtunk eddig kimondani.
Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Július 30. az a nap, amikor a barátságokat ünnepeljük. Az ENSZ által is elismert Barátság világnapja nemcsak arról szól, hogy felhívjuk egy régi barátunkat vagy megköszönjük a társaságot valakinek, aki fontos számunkra, hanem arról is, hogy a család legkisebb tagjai is megtanulják, milyen értékes a barátság.

Partnereink

Debrecenimami Partner Karitatív Testület
Hajdúság Éléskamrája
Ugrás az oldal tetejére