Jelenlegi hely

Néha a kevés is sok lehet

Pár nap és kezdődik a suli, de a füzetekből, ceruzákból sosem lehet elég! Ahogy eddig minden évben, idén is sok munkával és adománygyűjtéssel támogatja az iskolakezdést a Szivárvány az Esőben Alapítvány Debrecenben és környékén.

 

Sokan csak látszólag nem rászorulók

Körülbelül 50-60 olyan általuk támogatott gyermek van az Alapítvány látókörében, akik nem részesülnek az állami iskolakezdési támogatásban, mert nem tartoznak bele az igénybevételhez meghatározott kategóriák egyikébe sem. Két szülős, minimálbérből vagy átlag alatti jövedelemből élő családok. Nincs nagy dráma, "csak" gyermeknevelés, mindennapi munka, család van, így egyensúlyoznak a támogatottságból éppen kiszorulók között. Pedig itt is nagy a szükség, ha csendes is. Nekik adományoztak idén tanszercsomagokat.

Aki úgy érzi, szívesen támogatná az Alapítvány jövőbeli terveit - ők már a Mikulást és karácsonyt tervezik - adományozhat az Alapítványnak banki úton is.

Facebook oldalukon nyomon követhetőek akcióik, licitjeik, aktuális programjaik.

Szivárvány az Esőben Alapítvány 11738008-21511567 OTP

Örömmel fogadnak egész évben tartós élelmiszert, higiéniai termékeket, játékokat, könyveket, ruhákat, gyerekeknek programot. Elsősorban újszerű, nem használt eszközöket várnak, amiket mindenki örömmel fogadna ajándékba. Az adományokat előzetes egyeztetést követően lehet leadni a raktárunkba (Víztorony utca). Időpontegyeztetés: Kiss Andreával a +36 30 656 9929 telefonszámon.

ADL - Debrecenimami

Listakép: pexels-yan-krukov

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Biztosan neked is van a szekrényedben olyan ruhadarab, amit valaha nagyon szerettél, csak valamiért már nem veszed fel. Ilyenkor érdemes elővenni a varrógépet.
Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Ruhacsipesz, zokni, műanyag pohár, kartondoboz vagy éppen egy fakanál. Első ránézésre egyik sem fejlesztőjáték. Egy kis fantáziával azonban remek játékeszköz lehet belőlük – ráadásul szinte biztos, hogy már most is ott lapulnak valahol a lakásban.
Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Itt az ősz. Reggelente már érezni, hogy lehűlt a levegő, előkerülnek a könnyű kabátok, a kardigánok, sálak, és lassan mi is elkezdünk más szemmel nézni a szekrényünkben lévő ruhákra.
A varrás többet ad, mint gondolnád

A varrás többet ad, mint gondolnád

A legtöbben úgy gondolnak a varrásra, mint egy hasznos hobbira. Egy olyan tevékenységre, amellyel ruhát javíthatunk, függönyt varrhatunk vagy kreatív ötleteket valósíthatunk meg.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére