Jelenlegi hely

Hajdúszoboszló és környéke

Oldalak

Csak időpontfoglalással használható a Lakossági Hulladékudvar

Csak időpontfoglalással használható a Lakossági Hulladékudvar

Időpontfoglalással rakható le a hulladék tavaly november óta Debrecenben, a Lakossági Hulladékudvarban.

Csak kreatívan! Debreceni és megyei kézművesekkel beszélgettünk

Csak kreatívan! Debreceni és megyei kézművesekkel beszélgettünk

Ha sejtjük is, hogy sok kreatív, alkotó ember van körülöttünk, mégis sokszor kevés az időnk felfedezni, megismerni őket. A Család Expo szervezése közben nagyon sok tehetséggel találkoztunk. Ott lesznek majd a vásárban is, és válogathatsz kincseik között. Egy kicsit beszélgettünk velük, hogy megismerjétek őket Ti is.
Csak nem csupa 5-ös a bizonyítványod? Most sokat ér!

Csak nem csupa 5-ös a bizonyítványod? Most sokat ér!

Egész évben jól tanultál, és ez most meglátszik a bizonyítványodon is? Gratulálunk! Kitűnőnek lenni nem ciki, hanem büszkeség. Használjátok ki a lehetőséget, menjetek cirkuszba vagy vonatozzatok, vagy...!

Családbarát Állásajánlat

Állásajánlat! Új csapattag kerestetik!!!

Családbarát nappali stílusosan: Felnőttbarát és praktikus a gyerekeknek

Családbarát nappali stílusosan: Felnőttbarát és praktikus a gyerekeknek

Egy családi nappalinak túl kell élnie a mindennapi életet – a nassolást, a játékot, a kézműves délutánokat és minden egyebet. Ez azonban nem jelenti azt, hogy fel kell áldoznod a kényelmet vagy a stílust. Néhány rugalmas tervezési trükkel olyan teret hozhatsz létre, amely a felnőttek számára barátságos, a gyerekek számára pedig praktikus.

Családbarát szülés? Elérhető, sőt kötelező!

Családbarát szülés? Elérhető, sőt kötelező!

A családközpontú szülészet témájáról január közepén tartottak tudományos ülést a Debreceni Egyetemen, ahol a téma egyik jeles képviselőjének, Szeverényi Péter kötetét is bemutatták.
Családi (adó)kedvezmény 2021

Családi (adó)kedvezmény 2021

A családi kedvezmény a gyermekes családok fizetendő adóját, járulékát csökkenti, 2020. július 1-től hatályos szabályok alapján. Mennyi adóalap-kedvezményt (NÉTAK, első házasok kedvezménye, családi kedvezmény, ide értve a családi járulékkedvezményt) vehet igénybe a havi béréből? Nézzen utána nálunk!

Családi állatasszisztált mesekuckó

Családi állatasszisztált mesekuckó

Időpont: 2025. december 13. szombat 15:30 és 16:00 órakor
Helyszín: MÉLIUSZ Központi Könyvtár Gyermekrészlege (Debrecen, Bem tér 19/D.)

 

Családi programok a téli szünetre Debrecenben és környékén

Családi programok a téli szünetre Debrecenben és környékén

Hosszabb kirándulásokra nem biztos, hogy jut idő a téli szünet karácsonytól és szilvesztertől szabdalt időszakában. De attól még nem kell otthon punnyadni! Összegyűjtöttük a debreceni és környéki téli programlehetőségeket.

Családi programok, vásár és bensőséges beszélgetések várnak az első Debreceni Református Napokon

Családi programok, vásár és bensőséges beszélgetések várnak az első Debreceni Református Napokon

Idén első alkalommal szervezi meg május 26. és 28. között a Debreceni Református Napokat a Debreceni Református Egyházmegye. Célja, hogy a városlakók és az egyházközösségek közösségteremtő programokon keresztül megismerkedjenek egymással.

Családi programtippek hétvégére Debrecenbe

Családi programtippek hétvégékre Debrecenbe

A nagy nyitásban nem minden intézmény szolgáltatásai, nyitvatartása egyértelmű, így körbenéztünk Debrecenben, merre induljatok a családdal kirándulni, programot csinálni. A Ködszínháztól az Állatkertig szerencsére egyre bővül a lista.

Családi totó - az a kérdés biztos nem lesz, hogy hol van a családi ezüst!

Családi totó - az a kérdés biztos nem lesz, hogy hol van a családi ezüst!

A Debrecenimami Kismama és Lurkó Expon a 13+1 kérdés 13+1 választ és most 14 nyereményt ér! Könnyű ez a matek ugye? És a nyertesek egyike Te is lehetsz!
Családi Totó - nyugi, az nem lesz kérdés, hogy Apa melyik fotel alatt hagyja a szennyes zoknit!

Családi totó - nyugi, nem az a kérdés, hogy Apa melyik fotel alatt hagyja a szennyes zoknit!

A Debrecenimami Család Expon a 11 kérdés 11 választ és most 11 nyereményt ér! Könnyű ez a matek ugye?
Családi váró a Nagyállomáson

Családi váró a Nagyállomáson

Kicsiny anyai szívem mindig örül, ha gyerekszemmel nézve változtatnak az arra lehetőséget kapók, például egy nagy állami vállalat. A Nagyállomás új családi várója is egy ilyen. Sok-sok kellene még az országba, és nem csak a vasút, de a buszállomásokra is.
Családsegítő, gyermekjóléti központ új épületben

Családsegítő, gyermekjóléti központ új épületben

Elkészült az Család- és Gyermekjóléti Központ új épülete: nemcsak egy modern épület, de közösségi tér is. Nemcsak a gyerekek és családok, de a nyugdíjas szervezetek is otthonra találnak benne.

Csaljunk mosolyt közösen minden gyerek arcára!

Csaljunk mosolyt közösen minden gyerek arcára!

A DEKOM jótékonysági játékgyűjtő akciója hátrányos helyzetű gyerekek számára Gyereknap alkalmából.

Csecsemő orrszívás helyes technikája

Csecsemő orrszívás helyes technikája

A csecsemő orrszívás helyes technikája sok kisbabás édesanyát foglalkoztat, hiszen a picik még nem tudják kifújni az orrukat, de orrváladék ugyanúgy termelődik, mint a felnőttek esetén. Ha valaki egyszer ráérez a csecsemő orrszívás helyes technikájára, sosem felejti el, cserébe pedig ez az egyszerű művelet tisztább légutakat biztosít a babának és a nátha komolyabbra fordulása ellen is hatékony megoldás lehet. Mivel pici babákról van szó, nem mindegy, hogyan végezzük, mennyire kíméletesen és milyen orrszívóval.

Csendes vetítések júliusban Debrecenben

Csendes vetítések júliusban Debrecenben

A csendes vetítés azoknak az érzékenyeknek szól, akik halkabb hangerővel, szűrt fénnyel tudják csak megnézni a filmeket.

Csendes, de fontos tiltakozás zajlik Debrecenben

Csendes, de fontos tiltakozás zajlik Debrecenben

Édesanyák és szakemberek tesznek a más állapotokért. Március 20-án, vasárnap délelőtt Debrecenben is csatlakoztak "Másállapot(ot) a szülészetben!" országos kezdeményezéshez, amelynek célja, hogy felhívják a figyelmet az általuk vélt magyar szülészeti rendszer visszáságaira, és, hogy véget vessenek a "szülészeti erőszaknak".

Csillag gyullad - StEFREM adventi koncertje

Csillag gyullad - StEFREM adventi koncertje

Időpont: 2025. december 3. szerda 19:00 órakor
Helyszín: Kölcsey Központ (Debrecen, Hunyadi János utca 1.)

 

Csilli-Villi Kreatív Kuckó

Csilli-Villi Kreatív Kuckó

Időpont: 2025. december 7. vasárnap 10:30 órakor
Helyszín: Mediterrán Élményfürdő (Debrecen, Nagyerdei park 1.)

 

Csobbanj a Strandok Éjszakáján Debrecenben is!

Csobbanj a Strandok Éjszakáján Debrecenben is!

Hajdú-Bihari fürdők is részt vesznek a Strandok Éjszakáján. Feledhetetlen hangulattal, és meghosszabbított nyitvatartással készülnek a strandfürdők országszerte 2023. július 29-én, szombaton.

Csodák földön, vízen, levegőben és virtuálisan

Csodák földön, vízen, levegőben és virtuálisan

Hogy hol lehet ennyi csodát bejárni egy helyen? A debreceni Agórában! Már megtanultuk, hogy a tudomány nemcsak izgalmas, de szórakoztató is lehet. Egész nyáron meghosszabbított "vakációs" nyitvatartással és fantasztikus programokkal várja a gyerekeket és kíváncsi felnőtteket a tudományos központ.

Csodakutya állataszisztált fejlesztő foglalkozások

Csodakutya Állatasszisztált Fejlesztő Foglalkozások kicsiknek- és nagyoknak!
 

Csodaváró debreceni programok a Vojtinában

Csodaváró debreceni programok a Vojtinában

Holle Anyó, Babusgató, Miénk Itt a Tér! ... rengeteg program és élmény! Decemberben csodák várnak a családokra a Vojtina Bábszínházban.

Oldalak

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

A legtöbb anyuka jól tudja: kevés az idő, mégis szeretnénk csinosan, kényelmesen és egyedien öltöztetni magunkat és a családot. Sokunknak fontos a fenntarthatóság is, ezért a kinőtt vagy megunt ruhák átalakítása, javítása és újravarrása sokkal vonzóbb, mint a kidobás. És hát valljuk be… egy kis kreatív varrással tényleg pillanatok alatt csodát lehet tenni.
Készítsetek karácsonyi angyalokat!

Készítsetek karácsonyi angyalokat!

A karácsonyi angyalok évről évre visszatérő, gyönyörű szimbólumai az ünnepnek.
Gondolatok elvitelre – A lelki rugalmasság fejleszthető!

Gondolatok elvitelre – A lelki rugalmasság fejleszthető!

Hogyan építhetjük saját rezilienciánkat? Milyen eszközeink vannak? Mit jelent a perspektivikus látásmód? A pszichológus 9 tanácsa a mindennapok küzdelmeihez, hogy ne csak túléljünk, hanem valóban meg is éljük az életet. Könyvajánlónk:
Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

A bakancslista is egy élettervezési módszer, kicsit játékosabban, de tervezésre ösztönöz. Jó módszer a gyerekek és magunk előre tervezésre szoktatására.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére