Szeptember 8-án indul a debreceni Csokonai Színház 2018/2019-as évada. Rögtön az első előadás, a Szép estéket, Debrecen! nyitógála napján újdonságként egész napos családi programokkal várják az érdeklődőket az Ady téren Találkozások címmel. 10 órától Újhelyi Kinga zenés gyerekműsorával kezdődik a vidám kavalkád, 11 órától meséket olvas fel Krajcsi Nikolett, Mercs János és Ráckevei Anna, de lesz interaktív játék Vranyecz Artúr ral és Papp Istvánnal, felolvasószínház Mészáros Tiborral és Vranyecz Artúrral, Házimurik Zeck Julival, ízelítő a Szívlapát előadásból, az új évad musicale-ből, a Bonnie & Clyde -ból, operett örökzöldek, Varga Klári és Dargó Gergely sanzon-estje ... a részletes programokat ITT találjátok. A programok ingyenesen látogathatók.
A nagyközönség a szeptember 8-i gálán találkozhat először a színművészekkel, a következő évad műsorának alkotóival. A Szép estéket, Debrecen! az induló évad prózai és zenés előadásaiból nyújt ízelítőt, így felcsendülnek a Figaro házassága, A padlás és a Bonnie & Clyde dallamai, rendezők mesélnek a prózai előadásokról, bemutatkoznak a frissen szerződtetett társulati tagok, sőt a gála új, Mesteremberek című részében a háttérdolgozók, a kellék-és a fodrásztár vezetői kísérik a kulisszák mögé a nézőket.
Idén sem marad el a Színházak Éjszakája, szeptember 22-én éjjel a Csokonai is megnyitja kapuit a kulisszajárásokra, nyílt próbákra és egyéb meglepetésekre kíváncsi érdeklődők előtt.
Bérletek: menüben és á la carte
Megkezdődött a bérletek árusítása a Csokonai Színházban. A bérletárak nem változtak, és jól ismert kedvezmények is megmaradtak. A bérletes nézők számára a teátrum minden bérletes előadásra fenntartja az előzetesen kiválasztott helyet. Azoknak sem kell lemondaniuk a bérletvásárlás előnyeiről, akik az évad elején még nem tudják kiválasztani a megtekinteni kívánt produkciókat. Számukra ajánlja a Csokonai Színház az „à la carte” rendszerű szabadbérletet.
A jegypénztár nyitva tartása: hétköznapokon 9 - 12, illetve 13 - 19 óra között várja a vendégeket. A Jegymesterrel egyszerűen vásárolhatóak jegyek online (www.jegymester.hu).
Szeptemberi előadások és bemutatók
Szeptember elején Kubik Annával és Rózsa Lászlóval nézhetik meg az Oszkár és Rózsa Mami című előadást azok az érdeklődők, akik az elmúlt évadban már nem tudtak jegyet vásárolni az érzékenyítő produkcióra.
Oszkár és Rózsa Mami Kubik Anna és Rózsa László szereplésével - Csokonai Színház Debrecen
A hónapközepén, Szeptember 15-én, 17-én és 18-án a színháztörténelem egyik legkedveltebb szerzőjének, Molnár Ferencnek méltán egyik legnépszerűbb vígjátéka, a Játék a kastélyban látható a Víg Kamaraszínházban.
Szeptember 28-án lesz az első bemutató egy igazi musical csemegével: a debreceni teátrum a Magyarországon eddig csak diákok által színre vitt Bonnie & Clyde című nagyszabású musicalt tűzte műsorára. Az örökzöld gengszterlegendából készült népszerű Broadway-musical magyarországi ősbemutatója a Budapesti Nyári Fesztiválon volt. A nyári előadás a Szabad Tér Színház produkciójában, a debreceni Csokonai Színház és a Színház-és Filmművészeti Egyetem színész és film szakos hallgatóinak közreműködésével készült. A musical díszlete és jelmezei már erre az alkalomra is a Csokonai Színház műhelyeiben készültek, s augusztus közepén már megkezdődnek a Bonnie & Clyde debreceni próbái változó szereposztással. A híres-hírhedt gengszterszerpáros körül már életükben hatalmas kultusz keletkezett. Bonnie Elizabeth Parker és Clyde Chestnut Barrow minden lépését követte a sajtó, a közbeszédet élénken foglalkoztatta az őket övező minden kis mozzanat, valósággal ünnepelték őket, haláluk után pedig – a róluk készült film miatt is - gyorsan legendává váltak. A 2011-ben készült Broadway-musical izgalmasan keveri a különböző műfajokat: a zene, a mozgás és az érzelmes prózai jelenetek mellett filmes bejátszások gazdagítják nemcsak a látványt, hanem a történetet is.
![](/sites/default/files/feltoltesek/debrecen/bonnie_clyde_wikipedia_.jpg)
ADL - Debrecenimami
Forrás: Wikipédia