Jelenlegi hely

Végre Vágatlan Május Debrecenben is!

Nagyon sok generáción keresztül az volt az elfogadott és helyes, ha a füvet nyírjuk, a gazt pedig írtjuk. Mert milyen rendezetlen az a porta, ahol magas a fű és gaz van a kertben. Inkább legyen a tarra száradt föld.

Szerencsére Debrecen is változtat ezen a beidegződésen. gaz, az aprópóját az adja, hogy az áprilisi aszály miatt „vágatlan május mozgalmat” hirdetett Gajdos László, az élő környezetért felelős miniszter. A kezdeményezéshez az elsők között csatlakozott Székesfehérvár és Budapest is, azóta pedig egyre több hajdú-bihari település.

Úgy néz ki, idén sem ússzuk meg az aszályt, ilyenkor különösen fontos, hogy a növényzet takarja a talajt, hogy az ne száradjon ki annyira. Ezért azt kéri, aki teheti, legalább májusban ne vágja le a füvet.

A debreceni önkormányzat az elmúlt hónapok csapadékhiányos időjárására tekintettel

a májusi kaszálásokat felfüggeszti a gyepalkotó növények kiszáradás elleni védelme, a biodiverzitás, a méhek és egyéb beporzók védelme érdekében.

Ez alól kivételt jelentenek a pázsitfélékben gazdag, automata öntözőrendszerrel ellátott, ezáltal naponta öntözött gyepterületek, ahol a rendszeres locsolás révén a fűnyírás által közvetve okozott kiszáradás veszélye nem áll fenn.

Még jobb lenne, ha kicsit besegítenénnk és vadvirág magokkal is teleszórnánk a nem nyírt területeket. A magasra nőtt fű még nem elég a beporzóknak, rovaroknak, enniük is kell.

ADL - Debrecenimami

Forrás; listakép: Pexels-Nealsmithphotos

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

40 felett az élet – Életközepi kérdések

40 felett az élet – Életközepi kérdések

„Az élet első fele a szöveg megírásának jegyében telik, a második fele pedig a kommentár elkészítése ehhez a szöveghez.” Hogyan simíthatjuk ki az életközepi válság hepehupáit? A megoldást magam is keresem.
Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére