Jelenlegi hely

Debrecen környéke

Oldalak

Már várja a gyerekeket és családokat a debreceni Vojtina

Már várja a gyerekeket és családokat a debreceni Vojtina

Augusztus 24-én, kedden tartott sajtótájékoztatót a Vojtina Bábszínházban Asbóth Anikó igazgató, Láposi Terka igazgatóhelyettes és Komolay Szabolcs, Debrecen város alpolgármestere a színház most következő évadának terveiről.
Március 21-én este végre kiderül a nagy titok!

Március 21-én este végre kiderül a nagy titok!

Ekkor lesz a hivatalos díjátadója a Az Év Női Példaképe Hajdú-Bihar vármegyében és derül ki, hogy 6 döntősünk közül ki nyerte a díjat 2025-ben.

Márciusban nyílt napok a debreceni bölcsődékben

Márciusban nyílt napok a debreceni bölcsődékben

A bölcsikeresés igazi tavaszi program, márciusban nyílt napokkal várják a totyogók szüleit!

Marcivár ovis foglalkoztató

Marcivár ovis foglalkoztató

Óvodások egyéni fejlesztése
Cím:  Debrecen, Eötvös u. 28.
Tel: 30/616 9467
Maszkautomata a Modemben

Maszkautomata a Modemben

Bármikor tudsz maszkot venni a Modemben, igaz, automatából.

Maszkban a könyvtárba, kézfertőtlenítés az oviban, suliban

Maszkban a könyvtárba, kézfertőtlenítés az oviban, suliban

Maszkban, de nem csak a piacon

Szeptember 2-tól Debrecenben az önkormányzati fenntartású intézményekben zárt térben kötelezővé válik az orrot is védő szájmaszk. Így a debreceni könyvtárakban, színházakban, múzeumokban, a Kölcsey Központban vagy az Agórában ugyanúgy a látogatók maszkban vehetik igénybe a szolgáltatásokat.

A változtatásra a koronavírussal megfertőződöttek számának növekedése miatt került sor. 

Maszkban a Sportcentrum létesítményeiben

Maszkban a Sportcentrum létesítményeiben

Maszkban szurkolhatunk

A Debreceni Sportcentrum Kft. az általa üzemeltetett, zárt terű létesítményeiben szigorítást vezet be szeptember 4-től. Azaz a Debreceni Sportuszodában, a Debreceni Jégcsarnokban, az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban, a Józsa Grundon, a Főnix Csarnokban szeptember 4-én péntektől

MASZKOK IDEJE – Velencei álom kirakatkiállítás

MASZKOK IDEJE – Velencei álom kirakatkiállítás

Aki egyszer is járt Velencében és végigsétált a karneváli hangulatban a Szent Márk téren, az soha nem felejti el az a különleges atmoszférát. Nemes Károlynak sem sikerült, ebből lett már a második kiállítása a Kölcsey Központban. Igaz, most a kirakatba kerültek az álarcok.

Mától lehet regisztrálni a diákoknak ingyenes utazást biztosító városkártyára

Mától lehet regisztrálni a diákoknak ingyenes utazást biztosító városkártyára

Hogyan és kik regisztrálhatnak a Junior Debrecen Városkártyára? Mikor kaphatják meg a diákok, és mire lehet még használni? Minden, amit tudni kell a Junior Debrecen Városkártyáról.

Mátyás király Debrecenben!

Mátyás király Debrecenben!

Igazi reneszánsz hangulat várja a debrecenieket a Mátyás király emlékévhez kapcsolódó programmal a Régi Városháza belső kertjében július 1-én vasárnap.
MÁV, Volán: kötelező a maszk a megállókban is!

MÁV, Volán: kötelező a maszk a megállókban is!

Mostantól nemcsak a zárt utasforgalmi helyiségekben, hanem az állomások és megállóhelyek teljes területén maszkot kell viselniük az utasoknak.

Mecsextrém Park: nyári táborok, új attrakciók és 15% kedvezmény!


 


Kedvezmény:

Bármilyen Imami Kártyával 15%  

minden típusú, egész napos jegy árából!

(Árak ITT)

 

ÚJ ATTRAKCIÓK:
 

Még igényelhető az ingyenes nyári gyermekétkeztetés

Még igényelhető az ingyenes nyári gyermekétkeztetés

Igen, van rá lehetőség, hogy az azt igénylő rászoruló gyermekek ingyenes nyári gyermekétkeztetést kapjanak.

Még jelentkezhettek a nyári iskolai ügyeletbe, tuti nem fog senki unatkozni!

Még jelentkezhettek a nyári iskolai ügyeletbe, tuti nem fog senki unatkozni!

Igaz, javában tart már a nyári szünet, de a nyári ügyelet java még csak most kezdődik. Még most is lehet jelentkezni, ha valakinek mégsem sikerült megoldania a nyár minden hetét.

Meg van a nyertese a Laserforce Arena Debrecen osztályharc játékának!

Meg van a nyertese a Laserforce Arena Debrecen osztályharc játékának!

163 nevezés érkezett a Laserforce Arena Debrecen által felajánlott osztályharc játékért! Sorsoltunk!

Még van hely a nagyiknak is a Szenior Egyetem padsoraiban!

Még van hely a nagyiknak is a Szenior Egyetem padsoraiban!

Boldogító ha egy idősebb ember is tanul, kíváncsisága be tudja még ültetni az iskolapadba. A Debreceni Egyetem a rengeteg évtizedek alatt felhalmozott tudást pedig szívesen osztja meg a szenior korosztállyal is.

Megbocsátás Hete a Méliuszban

Megbocsátás Hete a Méliuszban

Bárkivel előfordulhat, hogy elfelejt fontos dolgokat. Ez érvényes lehet a könyvtárból kikölcsönzött könyvekre is.

Meggyógyulsz.com Egészségközpont

Meggyógyulsz.com Egészségközpont, ahová a gyerekek örömmel mennek gyógyulni, a félelem halvány szikrája nélkül
Meghalt Tóth Kata írónő

Meghalt Tóth Kata írónő

Személyében nem az írónőség volt a fontos, hanem a bátorság. Ahogy megfogalmazta mindannyiuk helyett azokat a mondatokat, amiket egy szülő sem szeretne kimondani gyermekének.

Megkezdte új évadát a Vojtina Bábszínház

Megkezdte új évadát a Vojtina Bábszínház

A nagyközönség előtt a kapuk augusztus 27-én nyílnak meg.

Megnyílt az ország első erdei könyvtára

Megnyílt az ország első erdei könyvtára

Nem is akárhol: a hármashegyaljai Zsuzsi vonat végállomásnál lévő Természet Házban található mostantól az ország első erdei könyvtárpontja, a ZSEV Könyvtárpont.

Megnyílt Debrecen új színháza, az oDEon

Megnyílt Debrecen új színháza, az oDEon

Az új életet kapott Agrár moziban szerda este megnyitott színház egy izgalmas kulturális helyszínnel gazdagította a várost és az országot is, és ezzel a színházrajongó közönséget.

Megnyitott a Nagyerdei Szabadtéri Színpad

Egyedi és különleges szabadtéri létesítmény valósult meg Debrecenben a Nagyerdei Szabadtéri Színpad megújulásával.

Megnyitott a Vojtina, indul az ősz és a bábszínházi szezon!

Megnyitott a Vojtina, indul az ősz és a bábszínházi szezon!

Augusztus 24-én, csütörtökön megnyitotta új, 2023/2024-es évadát a Vojtina Bábszínház. Ez lesz a 30. év, hogy a város hivatásos bábszínházként tevékenykedik.

Megtarthatóak a nyári táborok, de sok a higiéniai feltétel a szervezőknek

Megtarthatóak a nyári táborok, de sok a higiéniai feltétel a szervezőknek

Járványügyi korlátozások nélkül megtarthatók az idei nyári táborok. A szülőknek a gyermek egészségi állapotáról nyilatkozni kell, a szervezőknek is számos óvintézkedést be kell tartani. Pontosan miket is?

Oldalak

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Május 1 - A májusfa ünnepe

Május 1 - A májusfa ünnepe

Falvainkban az elmúlt években újra divatba jött a májusfa állítás. Tudjátok, mit jelnet?
Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

A mélymedencei izomzat. Akinek már van gyermeke, pontosan tudja, milyen változásokat hoz létre a várandósság és a szülés ebben az izomcsoportban. Alaposan kinyújtja, meggyöngíti, néha pedig még egyéb sérülések is keletkeznek rajta. Ennek következtében megjelenhet az inkontinencia, kitágul a hüvely, megsüllyedhet a méh. Fájhat a derekunk is. A jó hír az, hogy tornával szinte teljesen helyrehozható.
Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

2026-ban minden a mesterséges intelligenciáról szól... Körülöttünk van, alakítja a munkánkat, a mindennapjainkat, csak éppen senki nem magyarázta el nekünk magyarul, érthetően, hogy mit kezdjünk vele. Eddig.
Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

“Hogy vonzottam be? Kötődési zavarom van? Kapcsolatfüggő vagyok?” Kérdezi sok nő tanácsadói praxisomban a bántalmazó kapcsolatáról. Bár ezek a nők a saját lelkükben keresik a hibát, nem ott van a baj.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére