Jelenlegi hely

Március 21-én este végre kiderül a nagy titok!

Ekkor lesz a hivatalos díjátadója a Az Év Női Példaképe Hajdú-Bihar vármegyében és derül ki, hogy 6 döntősünk közül ki nyerte a díjat 2025-ben.

Ki lesz Az Év Női Példaképe?

Még titok! A díj nyertesének nevét a hivatalos díjátadón ismertetjük.

Díjátadó: 2025. március 21-én, pénteken 16.30 órakor lesz a Borsos-villa Közösségi Házban (Debrecen, Borsos József tér 1.)

A meghirdetett pályázat döntőseiről részletesebben weboldalunkon ITT olvashat. 

Szükségünk van a példaképekre!

Mindannyiunknak szüksége van olyan emberekre, akik utat mutatnak nekünk, szeretnék olyanok lenni, mint ők, úgy megélni az élet számunkra még hiányzó lehetőségeit. Akikbe kapaszkodhatunk, ha elbizonytalanodunk. Nem is tudják, de erős adnak, hitet, hogy meg tudjuk mi is csinálni, hogy nekünk is lehetnek a vágyaink a céljaink, hogy menjünk tovább, ha úgy érezzük, nem is tudunk.

A Debrecenimami szerkesztősége és az Imami Egyesület idén második alkalommal indította el "Az Év Női Példaképe Hajdú-Bihar vármegyében" címmel pályázatát.

Az elismeréssel olyan köztünk élő nőkre szeretnénk felhívni környezetünk figyelmét, akik a munkában és a családi életben is példaértékűen helytállnak, így mások számára is inspirációként szolgálhatnak. Szeretnénk ezzel is megmutatni, hogy a család és a gyermekvállalás nem gátja a munkában való kiteljesedésnek, sőt!

Az Imami Egyesület zsűrije által döntőbe juttatott hat pályázót a Debrecenimami weboldalán mutattuk be, akikre 2025 március 10-16. között szavazhatott a közönség. A pályázat második fordulója is véget ért, lezárult a szavazás a döntősökre. 

ADL - Debrecenimami

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Elfeledettnek hitt betegség okoz súlyos fertőzéseket avagy mit kell tudni a szamárköhögésről

Elfeledettnek hittük, de súlyos fertőzést okoz - Mit kell tudni a szamárköhögésről

Barátságosnak hangzó neve jellegzetes tünetére utal: a beteg erős köhögés közben a szamár hangjára emlékeztető elnyújtott hangot hallat. 1954 óta kötelező ellene a védőoltás. Általában ezzel úgy hisszük, hogy le is tudtuk egy életre. Pedig nem!
5 apró szokás, amitől kiegyensúlyozottabb lesz a családi élet

5 apró szokás, amitől kiegyensúlyozottabb lesz a családi élet

Van, amikor minden egyszerre történik: a gyerekek beszélnek, a táska nincs bepakolva, a vacsora odakozmál, és persze épp akkor csöng a telefon. Ilyenkor a „kiegyensúlyozott családi élet” kifejezés leginkább egy távoli álomnak tűnik. Pedig nem a nagy, drámai változások segítenek, hanem azok az apró szokások, amik csendben, lassan átrendezik a napjainkat.
5 dolog, amit a természet jobban tanít, mint bármelyik iskola

5 dolog, amit a természet jobban tanít, mint bármelyik iskola

Gyerekkorunkban magától értetődő volt, hogy kint játszunk. Faleveleket gyűjtöttünk, kavicsokat raktunk sorba, vagy csak lestük, ahogy a hangyák jönnek-mennek a járdán. Ma sok gyerek idejének nagy része zárt térben telik: iskola, otthon, képernyő.
A női termékenység titkai

A női termékenység titkai

A fogantatás és a születés misztérium. Ma már mintha ezt elfelejtettük volna. Mintha a nők már nem bíznának a testükben és abban, hogy képesek egy gyermeket a világra hozni. Egyre inkább támaszkodnak a külső hatásokra, orvosi segítségre. A külső hatások miatt is, hiszen a társadalom nyomása és a stresszes környezet egyáltalán nem segít a nyugodt gyermekvállalásban.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére