Jelenlegi hely

Maszkban a könyvtárba, kézfertőtlenítés az oviban, suliban

Maszkban, de nem csak a piacon

Szeptember 2-tól Debrecenben az önkormányzati fenntartású intézményekben zárt térben kötelezővé válik az orrot is védő szájmaszk. Így a debreceni könyvtárakban, színházakban, múzeumokban, a Kölcsey Központban vagy az Agórában ugyanúgy a látogatók maszkban vehetik igénybe a szolgáltatásokat.

A változtatásra a koronavírussal megfertőződöttek számának növekedése miatt került sor. 

A debreceni óvodákban, iskolákban is komolyabbá válik a védekezés

A fenntartó, az önkormányzat biztosítja a védekezéshez szükséges anyagokat és eszközöket:

míg a fertőtlenítőszert az állam biztosította, a napokban felszerelésre kerülő szenzoros adagolókat a város saját forrásból szerezte be. Ezekkel nem kell pumpálni, nem ér hozzá a gyerme az eszközhöz, elegendő csak oda tenniük a kezüket a gyerekeknek.

A debreceni fenntartású 33 óvodában és 12 bőlcsödében komolyan veszik a 7600 gyerek védelmét. A szülőktől azt kérik, amikor a gyermeküket viszik a bőlcsödébe, óvodába vagy mennek érte, az intézmények területén viseljenek maszkot, s egy gyerekkel csak egy felnőtt legyen. Nekik is használniuk kell a kihelyezett kézfertőtlenítőket, a cipőjükre pedig lábzsákot húzni. 

Az épületeket, csoportszobákat nap közben is többször fertőtlenítik, a gyerekek sokat tartózkodnak a szabadban és folyamatos a szellőztetés is.

ADL - Debrecenimami

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Egy apró szó, ami megváltoztatja az életünket - Hála világnapja

Egy apró szó, ami megváltoztatja az életünket - Hála világnapja

Szeptember 21-én a világ a hála világnapját ünnepli. Első hallásra talán furcsán hangzik, hogy egy külön napot szánunk ennek az érzésnek, pedig ha jobban belegondolunk, kevés dolog van, ami ennyire képes átalakítani a mindennapjainkat.
Jót tenni jó – családi ötletek a Jótékonyság Világnapjára

Jót tenni jó – családi ötletek a Jótékonyság Világnapjára

Szeptember 5-én a világ minden táján a jótékonyságot ünneplik. Ez nem egy „nagy szavakból álló” ünnep, hanem inkább emlékeztető: mindannyian képesek vagyunk jobbá tenni valakinek a napját, néha egészen apró dolgokkal.
Támogatás a gyermekvállalás útvesztőjében

Támogatás a gyermekvállalás útvesztőjében

Sok pár életében elérkezik az a pillanat, amikor úgy érzik: készen állnak arra, hogy bővüljön a család, és gyermek érkezzen az életükbe.
A háziasszonyok dicsérete

A háziasszonyok dicsérete

Valójában mit jelent háziasszonynak lenni? Ha be tudnánk lesni az emberek fejébe, hogy valóban az őszinte véleményüket kapjuk meg, akkor valami ilyesmit találnánk: sütni-főzni, mosni-vasalni, takarítani, rendben tartani. Hát vágyhat ennél többre egy modern, öntudatos nő 2025-ben?

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére