Jelenlegi hely

Helyi hírek

Oldalak

Nyerj osztály/ovis kirándulást a tanév végére!

Nem kell a világ végére utazni egy jó kalandért, a közelben is szerezhetsz életre szóló élményeket!
 

Műjégpálya nyílt a Nagyerdőn

Mobil műjégpályát nyitottak a debreceni Nagyerdei Stadion északi kapujánál lévő rendezvényterületen 2014. december 27-én. A pálya a tervek szerint 2015. március 5-ig áll a korcsolyázást kedvelők rendelkezésére.

Debrecen karácsonyfáját felállították a Kossuth téren.

Mindenki karácsonyfáját eredetileg 2014. november 21-én állíották volna fel, ám az elsőre kiszemelt fenyő a kitermelés után megsérült. Ezt követően Abai Sándor felajánlása nyomán kerülhetett hétfőn a főtérre az új fa, amely 16 méter magas.

Kórházban a gyermek - ne legyen padlón az anyuka

2014 a család éve (ENSZ, www.family2014.org) jegyében szervezte meg az SCA Care of Life programja keretében a Fenntartható Társadalmi Felelősségvállalás Kerekasztalt, Mátraházán. A konkrét téma a gyermeküket kórházba kísérő édesanyák, családtagok elhelyezése volt, hiszen a probléma kihatása a családok életére nagyon jelentős, miközben a megoldás nem is olyan nehéz, mint gondolnánk.

Jön a meseregény második kötete!



Az előrendeléseket még november 15-ig várjuk, ha eddig adod le a rendelésedet, megjelentetünk a könyvben, mint segítő! Természetesen az előrendelés dátumának a lejárata után is megvásárolható a könyv!




 

Az élet első évének lélektani munkája

A születést követő időszakot a gyermekágy idejének tartjuk. Hétköznapi értelemben a gyermekágy az első hat hetet jelenti, ekkor jó esetben az anyát és gyermekét családi rokonság kiemelt figyelemben részesíti, segíti. Az anyja legfőbb feladata ágyban maradni, gyógyulni és a kisbabájával foglalkozni. 

A Hungária Nagycirkusz Debrecenben

Megérkezett Debrecenbe a Hungária nagycirkusz!

Egy kis történelem - Október 23.

Otóber 23.  Az 1956.évi forradalom és szabadságharc kezdetének, valamint a Magyar Köztársaság 1989. évi kikiáltásának napja.

Szállj velem, az álmok hátán!

Minden ember életének alapvető mozgatója, hogy jól aludjon, kipihenten ébredhessen reggelenként. Az álmodás veleszületett képessége minden embernek.  Gyermekeink életében ez még nagyobb hangsúlyt kap.

Új játszótér Debrecenben

Az elmúlt napokban 5 újabb, európai uniós szabványoknak megfelelő játszótérrel gazdagodott Debrecen városa. 
 

Átadták a Jégcsarnok új szárnyát

Átadták a Debrecen Jégcsarnok új szárnyát, az úgynevezett munkacsarnokot 2014. október 1-jén.

Nóra-háló a nők munkaerőpiaci esélyegyenlőségéért

A Nóra-háló az első országos, független munkaerő-piaci szakmai hálózatként a nők képességeinek és tehetségének érvényesülését, a munkaerő-piaci esélyegyenlőség megteremtését segíti állandó, díjmentes tanácsadói szolgáltatás keretein belül.  

Csodakutya állataszisztált fejlesztő foglalkozások

Csodakutya Állatasszisztált Fejlesztő Foglalkozások kicsiknek- és nagyoknak!
 

Hogyan találhatod meg a számodra ideális szülést?

Hogyan találhatod meg a számodra ideális szülést?

 

Felhívás a Hajdú-Bihar Megyei Őszi Tárlatra

Hajdú-Bihar megye képzőművészeti életének meghatározó éves seregszemléje, az 1950-es évek óta minden évben megrendezésre kerülő, Hajdú-Bihar Megyei Őszi Tárlat, amelyet idén a Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Irodája és a Debreceni Művelődési Központ 2014. október 1-24. között rendez meg a Belvárosi Galériában (Debrecen, Kossuth u.1.). 

Új játszótér készül a Fészek lakóparkban

Új játszótér épül a Fészek lakóparkban. A környéken élők számára hiánypótló a beruházás, mivel onnan a családok jóval messzebbre, például a Nagyerdőre vitték a gyerekeket egy kis játék kedvéért. A lakóparkban élők örülnek a játszótérnek, hiszen már nagy szükség volt rá. A legjobban természetesen a gyerekek várják hogy kikerüljenek a játékok a Tócópart utcai területre.

Felesleges lenne nyáron is kinyitni minden debreceni óvodát

Nem jogszabályellenes, hogy Debrecenben a nyári hathetes szünetben csak öt óvodában tartanak folyamatos ügyeletet, a többiben pedig nincs ellátás. Így reagált a Emberi Erőforrások Minisztériumának állásfoglalására az önkormányzat intézményfelügyeleti osztályvezetője. A Magyar Nemzet ma arról írt, hogy a minisztérium közlése szerint nyáron is folyamatosnak kell lennie az ellátásnak, és a nevelési év az óvodákban szeptember elsejétől augusztus 31-ig tart.

Egy hét múlva kezdődik a bérletek árusítása a Csokonai Színházban

Augusztus 11-én (hétfőn) indul a bérletezés a Csokonai Színházban. Ebben az évadban is a hagyományos kötött és szabad bérlettípusok közül lehet választani. Bár a jegy-és bérletárak enyhén emelkedtek, a kötött bérletekre továbbra is 50%-os kedvezményt kaphatnak közalkalmazottak, kormánytisztviselők, diákok, pedagógusok, nagycsaládosok, álláskeresők, fogyatékkal élők és a nyugdíjasok 2014. augusztus 11. és október 31. között.

Meggyógyulsz.com Egészségközpont

Meggyógyulsz.com Egészségközpont, ahová a gyerekek örömmel mennek gyógyulni, a félelem halvány szikrája nélkül

Családbarát Állásajánlat

Állásajánlat! Új csapattag kerestetik!!!

Szakállas kockamedúza


 

Nyári hőségben beszélgettünk a gyerekekkel (3-5-8 évesek): "a halaknak olyan jó, ilyenkor is pancsolhatnak, amikor mi nem."

"A tengerben a legjobb, menjünk a tengerbe mi is!"
"Voltunk a Balatonon, a tengerhez nem tudunk menni"
"Ha nem mehetünk, akkor hozzunk belőle!"
"... kérjünk meg valakit, hogy szállítsanak ide belőle ..."

Az én virágkarneválom

A 45. jubileumi Debreceni Virágkarneválhoz kapcsolódóan idén egy új, a kreativitást és a szépérzéket előcsalogató akciót hirdet közösen Debrecen önkormányzata és a Főnix Rendezvényszervező Nonprofit Kft.

Grundfoci műfüves pályán

A Debreceni Intézményműködtető Központ (DIM) és a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) Grundfoci elnevezéssel programot szervez a Debreceni Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola (Angyalföld tér 4.) műfüves pályáján.

Köszönet a moziért


 

Kedves Edit!

Óvodásaim és a magam nevében köszönöm/köszönjük a mozibelépőket (farsangi fotópályázat)!!! Nagyon nagy élmény volt, küldök néhány képet is.

További sikeres munkát kívánok szeretettel: Pácainé Kata és a Mesekert Ovi Maci csoportja"

  Én is köszönöm!
     Debrecenimami

Oldalak

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Na ez igazán tetszeni fog a családnak, akárki is vágja a füvet nálatok! A Vágatlan május elnevezésű, még 2019-ben Angliából indult nemzetközi kezdeményezés célja, hogy felhívja a beporzóbarát kertek jelentőségére a figyelmet.
Az Édesanya teremtése

Az Édesanya teremtése

Azt tudjuk, hogy 6 pár keze és 3 pár szeme van, gyógyítani is tud, de ki teremtette a könnycseppet?
Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy… tudom, hogy ebben a hónapban még nem hívtalak, de még csak elseje van. Nem azért akarom letenni, mert már legszívesebben a temetőben tudnálak.
A humor és a nevetés nemcsak jól esik, de egészséges is!

A humor és a nevetés nemcsak jól esik, de egészséges is!

Május első vasárnapja Anyák napja mellett a nevetés világnapja is. Egy szívből jövő nevetés jót tesz az egész testnek és léleknek. Nem csupán a stresszt csökkenti vagy az immunrendszert erősíti, hanem segít megelőzni a depressziót és javítja az önértékelést is.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére