Jelenlegi hely

Hogyan találhatod meg a számodra ideális szülést?

Hogyan találhatod meg a számodra ideális szülést?

 

Sok mindent hozunk magunkkal akár a saját születésünkről, akár a nő rokonaink, barátaink elmeséléseiből. Rengeteg történetet hall a szülésre készülő kismama, vannak ezek között szépek és vannak negatív élmények. Régen, mire egy anya eljutott oda, hogy kisbabája legyen, látott már szülést, el tudta képzelni milyen is lehet ez a csodálatos, de mégis félelmetesen ismeretlen esemény. Manapság sajnos keveseknek adatik meg ez a lehetőség.
A szülés olyan akár egy beavatás, nem leszel többé lány, a szüléssel anyává válsz..
 

A régi korokban, mikor asszonyok kísérték a szülő nőt, szeretettel vették őt körül, támogatták, masszírozták, borogatták a vajúdás óráiban. Azzal, hogy békés légkört teremtettek és figyeltek az anya igényeire, segítették azt, hogy az anyával és a babával minden rendben legyen és, hogy az anyának szép élmény legyen a szülés.

Mégis min múlik az, hogy a szülés élmény legyen ne pedig trauma?

A szüléshez ellazulás szükséges, mivel a vajúdás alatt oxitocin és endorfinok termelődnek, úgy mint szeretkezésnél. Ugyanazok a hormonok hozzák ki a kisbabát, amik bevitték oda! Ha az anya ellazult állapotban van, akkor oxitocin termelődik, ami elengedhetetlen a szüléshez. Ha az anya fél, aggódik, ideges adrenalint termel, ami megakasztja, leállítja a vajúdást.  - Gondoljunk csak az állatokra! Ha egy anyaállatot ellés közben megzavarnak, a vajúdása teljesen leáll, ( elmenekül vagy megvárja, míg elmúlik a veszély), és amint nyugalmi állapotban van, biztonságban érzi magát, ismét beindul a szülés. 
Az, hogy benned milyen élmény lesz, nagyban múlik azon, hogyan gondolsz a szülésre. Egy érdekes élményként, beavatásként vagy szükséges rosszként?

De hogyan valósítható meg az ideális szülésed a kórházban?

Elsődleges, hogy ott szülj, ahol biztonságban érzed magad!

Ahhoz, hogy biztonságban érezd magad, érdemes ismerni a szülészetet ahol szülni szeretnél.
Tájékozódj milyen lehetőségek vannak a szülésre vonatkozóan az adott intézményben. Hogyan történik ott egy spontán szülés, mik a protokollok, stb.

Keress olyan támogatókat a szülésedhez, akikben megbízol és szimpatikusak számodra.

(Orvos, szülésznő, dúla) Akik megnyugtató és kielégítő válaszokat adnak neked a felmerülő kérdéseidre és partnerként kezelnek.

Azok az anyák akik tisztában vannak a szülés folyamatával, hogy milyen változásokra számíthatnak fizikailag és érzelmileg, bíznak a testükben, sokkal könnyebben szülnek, mint akik félelemmel és aggodalommal vágnak neki ennek az eseménynek.

Ha teheted látogass el szülésfelkészítő foglalkozásra, vagy egyéni szülésfelkészítőre. Olvass a témában. Kismamáknak szívből ajánlom : Ina May Gaskin: Útmutató szüléshez c. könyvét.Minden nőben ott van az a tudás vagy őserő, ami világra segíti a kisbabákat!

Szeretnéd- e , hogy az apa is jelen legyen a szülésnél? A jelenléte megnyugtat vagy inkább zavar? Ő is szeretné? Nagyszerű dolog, hogy az apák is jelen lehetnek a szülésnél. Jelenlétükkel támaszt nyújthatnak, biztonságot adhatnak. Jó előre átbeszélni az apával, hogy ott szeretne –e lenni. Ha valamiért aggályai vannak vagy nem szeretne jelen lenni, fontos tiszteletben tartani a döntését és olyan támogatót keresni, akiben az anya megbízik és megszakítás nélkül jelen van a szülésnél.

Mi segít neked kezelni a fájdalmat? Érdemes átgondolni, hogyan tudsz lazítani a vajúdás alatt. Mi segít neked, hogy kezeld a stresszhelyzeteket? Mi nyugtat meg, ha ideges vagy?

A relaxáció, vizualizáció is nagyon hatékony segítség a vajúdás óráiban.

Maradj aktív, amennyire csak lehet. A lelki felkészülés mellett fontos szerepe van a fizikai felkészülésnek is. A várandósság nem betegség, hacsak nincs olyan orvosi indok , ami miatt ágyban fekvés javasolt. Szerencsére már elérhetőek kifejezetten kismamáknak szánt mozgásformák is ( kismamatorna, kismamajóga, aquanatal, születéstánc, hastánc, stb. ) A szülés folyamán annyi energiát használsz fel, mint egy 80 km-es túra alatt.

Ismerd meg az egyes beavatkozások előnyeit és hátrányait –megbízható, pártatlan forrásból!

Ha ismered a lehetőségeidet, hozzásegít ahhoz, hogy döntéseket tudj hozni, igényt tartasz – e egy beavatkozásra vagy inkább elkerülnéd. ( természetesen , ha te és a babád állapota lehetővé teszi )

Ismerd meg a fájdalomcsillapító módszereket. Hogyan tudod kezelni a fájdalmat? (relaxáció, vizualizáció ) Milyen alternatív lehetőségek jöhetnek számításba? (masszázs, borogatás, illóolajok, akupresszúra stb.) Milyen gyógyszeres fájdalomcsillapító módszerek vannak? (kéjgáz, epidurális érzéstelenítés stb.)

Tiszteld a testedet és hallgass rá. A női test csodálatosan van megalkotva, hiszen, ha az anya ellazult, a test tudja a dolgát. Egyértelműen fog jelezni a szülés alatt, hogyan viselkedj, milyen pozíciókat vegyél fel. Akár sétálva, állva, négykézláb, guggolva, olyan testhelyzetet fogsz felvenni, ami a baba haladását leginkább segíti.

Készülj fel arra az eshetőségre, ha az események mégsem az elképzeléseknek megfelelően alakulnak. Mindig érdemes felkészülni olyan eshetőségekre, amelyek az eredeti terveidben nem szerepeltek. (pl.: császármetszés, koraszülés esete, stb…)

Az ideális szülés nem feltétlenül jelenti a teljesen beavatkozás mentes, háborítatlan szülést!
Az ideális szülés azt jelenti, hogy az anya kezében van az irányítás a szülését illetően. 
Lehet számára gyönyörű élmény a szülés akkor is, ha vajúdás alatt elbizonytalanodott és mégis EDA-t kért, vagy császármetszéssel szült. Minden szülés csodálatos a maga nemében. 
Találd meg te, hogy neked mi az ideális.

Kutatások bizonyítják, hogy ha van az anya mellett segítő, aki megszakítás nélkül jelen van a szülésnél, azok az anyák pozitívabb élményként élik meg a szülést, kevesebb beavatkozás válik szükségessé, a vajúdás ideje lerövidül, kisebb a császármetszések aránya, könnyebben kialakul a kötődés az anya és a baba között és sikeresebb a szoptatás.

Ezért kiemelt fontosságú, hogy kik vannak jelen a szülésednél. Fontos, hogy támogató légkör vegyen körül, ahol biztonságban érzed magad.

A modern kor dúlái ezt hivatottak képviselni. Együtt készülünk az anyával a szülésre, egyénre szabottan. Hogy olyan szülés területén tapasztalt segítő legyen vele, aki ismeri a folyamatot, megértést tanúsít az anya vágyait illetően, meg tudja teremteni az ellazuláshoz szükséges légkört - ha szükséges, aktív fizikai támaszt nyújtva a vajúdónak. Segít az érzelmi blokkok feloldásában, kimondásában, hogy a szülés zavartalanul haladhasson, masszíroz, borogat, támogat. Nem ítélkezik az anya felett, támogatja a döntésében. Végig az anya mellett marad megszakítás nélkül, az első szoptatásig.

Nem utolsó sorban segítheti az apát is ebben az új és számára ismeretlen helyzetben.

„ A szülés kitüntetett jelen, amely magával hozza a múltat és előrevetíti a jövőt! „

 Kívánom, hogy gazdagodjatok egy pozitív szülésélménnyel, amiből töltekezhettek!

Kovács Katalin (szüléstámogató és gyermekágyas dúla, DONA)

 06-30 688 1997, katadoula@gmail.com

 Bővebb információt találsz a vajúdásról és szülésről : www.katadula.hu

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Miért nem tudsz fogyni? Dr Gyöngy Andrea belgyógyász, diabetológus tanácsai

Miért nem tudsz fogyni? Dr Gyöngy Andrea belgyógyász, diabetológus tanácsai

"Miért nem tudok fogyni?" Nézzük, van-e jó válasz, szakértői válasz a kérdésre!
Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Igyekezz már, hol a cipőd, el fogunk késni, miért most jut eszedbe, hogy pisilni kell, jajj kell az úszás cucc, megőőőőrülöööök hogy minden reggel ez megy! Na tegye a szívére a kezét, akinél még nem hangzottak el ezek vagy ennél változatosabb, neaggyisten cifrább napindító mondatok. Ugyhogy ugye? Szerintem bátran és általánosan kijelenthetjük: a reggeli készülődés, és intézménybe-munkahelyre kerülés a nap egyik legstresszesebb része – minden résztvevőnek! No de, tudjuk-e hogy miért? Kis-Kovácsné Vancsa Barbi írása.
Mire jó a családi kiruccanás?

Mire jó a családi kiruccanás?

Pihenünk, szórakozunk, felfrissülünk, új élményeket szerzünk. Emlékeket gyűjtünk, együtt van a család. De mire tanít még az utazás?
Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Itt a Vágatlan Május! Na ez igazán tetszeni fog a családnak, akárki is vágja a füvet nálatok! A nemzetközi kezdeményezés még 2019-ben Angliából indult, célja, hogy felhívja a beporzóbarát kertek jelentőségére a figyelmet.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére