Jelenlegi hely

Felesleges lenne nyáron is kinyitni minden debreceni óvodát

Nem jogszabályellenes, hogy Debrecenben a nyári hathetes szünetben csak öt óvodában tartanak folyamatos ügyeletet, a többiben pedig nincs ellátás. Így reagált a Emberi Erőforrások Minisztériumának állásfoglalására az önkormányzat intézményfelügyeleti osztályvezetője. A Magyar Nemzet ma arról írt, hogy a minisztérium közlése szerint nyáron is folyamatosnak kell lennie az ellátásnak, és a nevelési év az óvodákban szeptember elsejétől augusztus 31-ig tart.

Debrecenben 35 intézményből a nyári hathetes leálláskor öt óvodában tartanak ügyeletet. Ez is bőven elég. Több mint hatezer óvodásból mindössze hatszáznál jelezték a szülők, hogy nyári ellátást kérnek gyereküknek.

A  Magyar Nemzet mai írása szerint az Emberi Erőforrások Minisztériuma állásfoglalást adott ki arról, hogy nyáron folyamatosnak kell lenni az óvodákban a nyári ellátásnak. A nevelési év szeptember elsejétől augusztus 31-ig tart, és ez helyi rendelettel sem korlátozható. Kerestük az Emberi Erőforrások Minisztériumát. Szerettük volna megtudni, hogyan kell a nyári ellátást biztosítani az óvodáknak, de kérdéseinkre ma nem kaptunk választ.

Debrecenben az intézményfelügyeleti osztályvezető azt mondta: az ő értelmezésük alapján nem sértenek meg semmilyen jogszabályt. A köznevelési törvény szerint a fenntartó feladata az éves nyitva tartási rend meghatározása. Ha minden óvodának nyitva kellene lennie egész nyáron, akkor nincs értelme az éves nyitvatartási rendnek sem.

- Az éves nyitvatartási rend meghatározásába értelmezésünk szerint az is belefér, hogy egy adott időszakban, bizonyos időtartamra zárva tartanak az óvodák, úgy hogy közben az ellátás folyamatosságát tudjuk biztosítani – magyarázta Marosi-Rácz Julianna.

Debrecenben már hosszú évek óta gyakorlat, hogy mindig más intézményeket jelölnek ki ügyeletre. Az osztályvezető szerint ha minden óvodának folyamatosan nyitva kellene lenni, akkor a szabadságolást is nehéz lenne megoldani.

Forrás: dehir.hu

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Ételt készíteni nem annyira bonyolult, mint embert juttatni a Marsra. De rengeteg olyan tipp és trükk létezik, amitől vagy a végeredmény lesz jobb, vagy az életed könnyebb. Ezekből mutatunk most néhányat.
Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Változni, soha nem könnyű! A berögzült szokások, a napi rutin gördülékennyé teszik a mindennapokat. Az étkezésünkön változtatunk szinte a legnehezebben! Megszoktunk bizonyos ételeket, ízeket, és a hétköznapi rohanásban sokszor úgy gondoljuk, nincs idő az egészséges ételekre. Ha jobban belegondolunk, az egészség, a szép bőr, és a megfelelő testsúly titka is éppen itt kezdődik - a tányérunknál.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére