Jelenlegi hely

Helyi hírek

Oldalak

NI Hungary Kft. óvodaprogram

A NI Hungary Kft. 2011-ben indította el óvodaprogramját, amelynek célja, hogy optimális feltételeket teremtsen a gyermekelhelyezésben munkavállalói számára. Ezzel kapcsolatban tartottak sajtótájékoztatót a Tócóskerti Óvodában 2015. március 4-én.

Menetrend változás a DKV járatain

Debrecenben, 2015. március 15-től a helyi járatú közlekedésben átfogó menetidő korrekciót végez a DKV Zrt. Ennek oka, hogy a 2-es villamos elindulása után megváltoztak a közlekedési szokások. Emellett, az utóbbi időszakban telepített forgalomirányító jelzőlámpák autóbusz-, trolibusz- és villamosjáratokra gyakorolt hatását is figyelembe vette Társaságunk.

Sorsoltunk! "Nyerj kirándulást 2015 tavaszra!"

A "Nyerj kirándulást 2015  tavaszra!" játék nyertesei: 

A gyermek első éveinek nehézségei II. rész

A második életévben megjelenő problémák

Február 10-től várja a látogatókat az Agóra Tudományos Élményközpont

Február 10-től várja a látogatókat az Agóra Tudományos Élményközpont, melynek célja, hogy közérthetően és élményszerűen magyarázza el mindennapi életünk csodáit.

Jótékonysági összefogás

Debrecen, 2015. január 21., szerda (MTI) - Sikeresnek nevezte a debreceni sürgősségi gyermekmentést támogató jótékonysági összefogást a város polgármestere szerdán, a Szent Márton Gyermekmentő Szolgálatnak gyűjtött adományok átadásán.

A gyermek első éveinek nehézségei I. rész

A gyermek életének első évei a folyamatos változásról, a változáshoz való alkalmazkodásról és a gyors fejlődésről szólnak. Az anya és a magzat között kialakult kapcsolat a szülést követően a gondozás – a baba etetése, altatása, megnyugtatása – által épül tovább.

Nyerj osztály/ovis kirándulást a tanév végére!

Nem kell a világ végére utazni egy jó kalandért, a közelben is szerezhetsz életre szóló élményeket!
 

Műjégpálya nyílt a Nagyerdőn

Mobil műjégpályát nyitottak a debreceni Nagyerdei Stadion északi kapujánál lévő rendezvényterületen 2014. december 27-én. A pálya a tervek szerint 2015. március 5-ig áll a korcsolyázást kedvelők rendelkezésére.

Debrecen karácsonyfáját felállították a Kossuth téren.

Mindenki karácsonyfáját eredetileg 2014. november 21-én állíották volna fel, ám az elsőre kiszemelt fenyő a kitermelés után megsérült. Ezt követően Abai Sándor felajánlása nyomán kerülhetett hétfőn a főtérre az új fa, amely 16 méter magas.

Kórházban a gyermek - ne legyen padlón az anyuka

2014 a család éve (ENSZ, www.family2014.org) jegyében szervezte meg az SCA Care of Life programja keretében a Fenntartható Társadalmi Felelősségvállalás Kerekasztalt, Mátraházán. A konkrét téma a gyermeküket kórházba kísérő édesanyák, családtagok elhelyezése volt, hiszen a probléma kihatása a családok életére nagyon jelentős, miközben a megoldás nem is olyan nehéz, mint gondolnánk.

Jön a meseregény második kötete!



Az előrendeléseket még november 15-ig várjuk, ha eddig adod le a rendelésedet, megjelentetünk a könyvben, mint segítő! Természetesen az előrendelés dátumának a lejárata után is megvásárolható a könyv!




 

Az élet első évének lélektani munkája

A születést követő időszakot a gyermekágy idejének tartjuk. Hétköznapi értelemben a gyermekágy az első hat hetet jelenti, ekkor jó esetben az anyát és gyermekét családi rokonság kiemelt figyelemben részesíti, segíti. Az anyja legfőbb feladata ágyban maradni, gyógyulni és a kisbabájával foglalkozni. 

A Hungária Nagycirkusz Debrecenben

Megérkezett Debrecenbe a Hungária nagycirkusz!

Egy kis történelem - Október 23.

Otóber 23.  Az 1956.évi forradalom és szabadságharc kezdetének, valamint a Magyar Köztársaság 1989. évi kikiáltásának napja.

Szállj velem, az álmok hátán!

Minden ember életének alapvető mozgatója, hogy jól aludjon, kipihenten ébredhessen reggelenként. Az álmodás veleszületett képessége minden embernek.  Gyermekeink életében ez még nagyobb hangsúlyt kap.

Új játszótér Debrecenben

Az elmúlt napokban 5 újabb, európai uniós szabványoknak megfelelő játszótérrel gazdagodott Debrecen városa. 
 

Átadták a Jégcsarnok új szárnyát

Átadták a Debrecen Jégcsarnok új szárnyát, az úgynevezett munkacsarnokot 2014. október 1-jén.

Nóra-háló a nők munkaerőpiaci esélyegyenlőségéért

A Nóra-háló az első országos, független munkaerő-piaci szakmai hálózatként a nők képességeinek és tehetségének érvényesülését, a munkaerő-piaci esélyegyenlőség megteremtését segíti állandó, díjmentes tanácsadói szolgáltatás keretein belül.  

Csodakutya állataszisztált fejlesztő foglalkozások

Csodakutya Állatasszisztált Fejlesztő Foglalkozások kicsiknek- és nagyoknak!
 

Hogyan találhatod meg a számodra ideális szülést?

Hogyan találhatod meg a számodra ideális szülést?

 

Felhívás a Hajdú-Bihar Megyei Őszi Tárlatra

Hajdú-Bihar megye képzőművészeti életének meghatározó éves seregszemléje, az 1950-es évek óta minden évben megrendezésre kerülő, Hajdú-Bihar Megyei Őszi Tárlat, amelyet idén a Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Irodája és a Debreceni Művelődési Központ 2014. október 1-24. között rendez meg a Belvárosi Galériában (Debrecen, Kossuth u.1.). 

Új játszótér készül a Fészek lakóparkban

Új játszótér épül a Fészek lakóparkban. A környéken élők számára hiánypótló a beruházás, mivel onnan a családok jóval messzebbre, például a Nagyerdőre vitték a gyerekeket egy kis játék kedvéért. A lakóparkban élők örülnek a játszótérnek, hiszen már nagy szükség volt rá. A legjobban természetesen a gyerekek várják hogy kikerüljenek a játékok a Tócópart utcai területre.

Felesleges lenne nyáron is kinyitni minden debreceni óvodát

Nem jogszabályellenes, hogy Debrecenben a nyári hathetes szünetben csak öt óvodában tartanak folyamatos ügyeletet, a többiben pedig nincs ellátás. Így reagált a Emberi Erőforrások Minisztériumának állásfoglalására az önkormányzat intézményfelügyeleti osztályvezetője. A Magyar Nemzet ma arról írt, hogy a minisztérium közlése szerint nyáron is folyamatosnak kell lennie az ellátásnak, és a nevelési év az óvodákban szeptember elsejétől augusztus 31-ig tart.

Oldalak

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Május 1 - A májusfa ünnepe

Május 1 - A májusfa ünnepe

Falvainkban az elmúlt években újra divatba jött a májusfa állítás. Tudjátok, mit jelnet?
Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

A mélymedencei izomzat. Akinek már van gyermeke, pontosan tudja, milyen változásokat hoz létre a várandósság és a szülés ebben az izomcsoportban. Alaposan kinyújtja, meggyöngíti, néha pedig még egyéb sérülések is keletkeznek rajta. Ennek következtében megjelenhet az inkontinencia, kitágul a hüvely, megsüllyedhet a méh. Fájhat a derekunk is. A jó hír az, hogy tornával szinte teljesen helyrehozható.
Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

2026-ban minden a mesterséges intelligenciáról szól... Körülöttünk van, alakítja a munkánkat, a mindennapjainkat, csak éppen senki nem magyarázta el nekünk magyarul, érthetően, hogy mit kezdjünk vele. Eddig.
Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

“Hogy vonzottam be? Kötődési zavarom van? Kapcsolatfüggő vagyok?” Kérdezi sok nő tanácsadói praxisomban a bántalmazó kapcsolatáról. Bár ezek a nők a saját lelkükben keresik a hibát, nem ott van a baj.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére