Jelenlegi hely

Február 10-től várja a látogatókat az Agóra Tudományos Élményközpont

Február 10-től várja a látogatókat az Agóra Tudományos Élményközpont, melynek célja, hogy közérthetően és élményszerűen magyarázza el mindennapi életünk csodáit.

 Készen állunk a tudományra!

 Az Agórában a játék és a szórakozás ötvöződik a tanulással; a gyerekek és felnőttek különleges eszközökkel és tudományos érdekességekkel ismerkedhetnek meg, rendkívüli és látványos kísérletek részesei lehetnek.

Az élményközpont egyik legfontosabb feladata, hogy már gyermekkorban felkeltse az érdeklődést a műszaki ismeretek és a természettudományok iránt. Az Agóra lehetőséget teremt arra, hogy a diákok a hagyományos iskolai keretek közül kilépve sokkal élményszerűbben és kalandosabban, maguk tapasztalhassák meg a tudományos jelenségeket. A háromszintes épület laboratóriumaiban a látogatók bepillanthatnak a fizika, kémia, orvosbiológia, hidrobiológia, botanika és a robotika rejtelmeibe, a központ tornyában található csillagdában pedig tanulmányozhatják a Napot, a Holdat és más égitesteket. Az Interaktív térben több mint harminc tudományos játékot, illetve interaktív eszközt lehet kipróbálni: találkozhatnak az érdeklődők Öveges professzor Heki kutyájával, megfejthetik jó néhány illúzió rejtélyét, utat kereshetnek a Tükörlabirintusban és megtapasztalhatják, mekkora munkával jár az elektromosság előállítása. Felfedi titkát a Bermuda-jelenség egyik lehetséges megoldását demonstráló speciális, vízzel teli üveghasáb és a Föld forgását szemléltető Foucault-inga.

Az Agóra Tudományos Élményközpontban 2015. február 10-től naponta többször izgalmas előadásokkal, tudományos bemutatókkal és látványos kísérletekkel várják az iskolai csoportokat és az egyéni látogatókat. Az épületben található kétszázötven férőhelyes konferenciaterem és a kisebb szemináriumi termek ismeretterjesztő foglalkozásoknak és rendezvényeknek adnak majd helyszínt.
 

Agóra Tudományos Élményközpont
Debrecen, Nagyerdő
Botanikus Kert 
info@agoradebrecen.hu

www.agoradebrecen.hu


A létesítmény a Móricz Zsigmond körút felől közelíthető meg, ott 50 férőhelyes személygépkocsi-parkoló áll a vendégeink rendelkezésére!

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az anyaság szívhangjai – Gondolatok a szülés utáni érzelmi hullámzásról

Az anyaság szívhangjai – Gondolatok a szülés utáni érzelmi hullámzásról

Az anyaság nem csupán egy új szerep, az anyaság egy átalakulás. Testben, lélekben, és olyan mélységekben, amiről talán soha nem hittük, hogy bennünk léteznek.
Játékos családi ötletek, amikkel ti is feltalálók lehettek!

Játékos családi ötletek, amikkel ti is feltalálók lehettek!

Tudtátok, hogy június 13. a Magyar Feltalálók Napja? Ezen a napon tisztelgünk a magyar találékonyság és kreativitás előtt, hiszen hazánk számtalan zseniális feltalálót adott a világnak. Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas tudósunk ezen a napon jegyeztette be a C-vitamin felfedezését, ezért emlékezünk meg évről évre a magyar találmányok és ötletek világáról. Ez egy szuper alkalom arra, hogy otthon ti is egy kicsit feltalálók lehessetek!
Magyar Feltalálók Napja - amikor a magyar észjárásra büszkék vagyunk

Magyar Feltalálók Napja - amikor a magyar észjárásra büszkék vagyunk

Tudtátok, hogy van egy nap, ami csak a magyar feltalálóké? Minden év június 13-án ünnepeljük a Magyar Feltalálók Napját, amikor a világot formáló magyar elmék előtt tisztelgünk. Ez egy remek alkalom arra, hogy a gyerekekkel együtt felfedezzük, milyen találmányok születtek hazánkban, és hogy mennyi mindent köszönhetünk ezeknek a zseniális ötleteknek.
Tiszta víz, tiszta élmény – kirándulás iható forrásokhoz a családdal

Tiszta víz, tiszta élmény – kirándulás iható forrásokhoz a családdal

Magyarország tele van szebbnél szebb forrásokkal, ahol a természet csendje és a tiszta víz varázsa együtt ad élményt. Hoztam pár igazán hangulatos helyet.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére