Jelenlegi hely

Debrecen

Oldalak

Már lehet pályázni a debreceni nemzetközi iskola ösztöndíjprogramjában való részvételre a következő tanévre

Már lehet pályázni a debreceni nemzetközi iskola ösztöndíjprogramjában való részvételre a következő tanévre

Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot hirdet az általános iskola 3. évfolyamától a középiskola 11. évfolyamáig a Debreceni Nemzetközi Iskola ösztöndíjprogramjában való részvételre a 2023/2024-es tanévre.

Már letölthető a 2023-as óvodai jelentkezési lap, február 17-ig be kell adni

Már letölthető a 2023-as óvodai jelentkezési lap, február 17-ig be kell adni

Már letölthető a Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata által fenntartott óvodákba 2023/2024 nevelési évre történő jelentkezéshez szükséges jelentkezési lap.

Már működik a főtéren Vili, a vonat

Már működik a főtéren Vili, a vonat

Az adventi időszakban ülhetnek fel rá a gyerekek. 

Már nincs látogatási tilalom a Kenézyben

Már nincs látogatási tilalom a Kenézyben

Az ANTSZ közleménye szerint március 19-től feloldották a látogatási tilalmat a Debreceni Egyetem Kenézy Gyula Egyetemi Kórházban és a berettyóújfalui Gróf Tisza István Kórházban.

Már Ügyfélkapun keresztül is megnyitható a Babakötvényes számla

Már Ügyfélkapun keresztül is megnyitható a Babakötvényes számla

Április vége óta már otthonról is meg lehet nyitni a Babakötvény-számlát! Bárhol, bármikor és ingyenesen!
Már várja a gyerekeket és családokat a debreceni Vojtina

Már várja a gyerekeket és családokat a debreceni Vojtina

Augusztus 24-én, kedden tartott sajtótájékoztatót a Vojtina Bábszínházban Asbóth Anikó igazgató, Láposi Terka igazgatóhelyettes és Komolay Szabolcs, Debrecen város alpolgármestere a színház most következő évadának terveiről.

Maranta Patika

Cím: 4225 Debrecen-Józsa, Alsójózsai u. 6.
Tel.: 52/530-289
Március 21-én este végre kiderül a nagy titok!

Március 21-én este végre kiderül a nagy titok!

Ekkor lesz a hivatalos díjátadója a Az Év Női Példaképe Hajdú-Bihar vármegyében és derül ki, hogy 6 döntősünk közül ki nyerte a díjat 2025-ben.

Márciusban nyílt napok a debreceni bölcsődékben

Márciusban nyílt napok a debreceni bölcsődékben

A bölcsikeresés igazi tavaszi program, márciusban nyílt napokkal várják a totyogók szüleit!

Marcivár ovis foglalkoztató

Marcivár ovis foglalkoztató

Óvodások egyéni fejlesztése
Cím:  Debrecen, Eötvös u. 28.
Tel: 30/616 9467

Márta Szilvia

pszichológus, klinikai gyermek-szakpszichológus
Tel: 70/378-5331
Maszkautomata a Modemben

Maszkautomata a Modemben

Bármikor tudsz maszkot venni a Modemben, igaz, automatából.

Maszkban a könyvtárba, kézfertőtlenítés az oviban, suliban

Maszkban a könyvtárba, kézfertőtlenítés az oviban, suliban

Maszkban, de nem csak a piacon

Szeptember 2-tól Debrecenben az önkormányzati fenntartású intézményekben zárt térben kötelezővé válik az orrot is védő szájmaszk. Így a debreceni könyvtárakban, színházakban, múzeumokban, a Kölcsey Központban vagy az Agórában ugyanúgy a látogatók maszkban vehetik igénybe a szolgáltatásokat.

A változtatásra a koronavírussal megfertőződöttek számának növekedése miatt került sor. 

Maszkban a Sportcentrum létesítményeiben

Maszkban a Sportcentrum létesítményeiben

Maszkban szurkolhatunk

A Debreceni Sportcentrum Kft. az általa üzemeltetett, zárt terű létesítményeiben szigorítást vezet be szeptember 4-től. Azaz a Debreceni Sportuszodában, a Debreceni Jégcsarnokban, az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban, a Józsa Grundon, a Főnix Csarnokban szeptember 4-én péntektől

MASZKOK IDEJE – Velencei álom kirakatkiállítás

MASZKOK IDEJE – Velencei álom kirakatkiállítás

Aki egyszer is járt Velencében és végigsétált a karneváli hangulatban a Szent Márk téren, az soha nem felejti el az a különleges atmoszférát. Nemes Károlynak sem sikerült, ebből lett már a második kiállítása a Kölcsey Központban. Igaz, most a kirakatba kerültek az álarcok.

Mától lehet regisztrálni a diákoknak ingyenes utazást biztosító városkártyára

Mától lehet regisztrálni a diákoknak ingyenes utazást biztosító városkártyára

Hogyan és kik regisztrálhatnak a Junior Debrecen Városkártyára? Mikor kaphatják meg a diákok, és mire lehet még használni? Minden, amit tudni kell a Junior Debrecen Városkártyáról.

Mátyás király Debrecenben!

Mátyás király Debrecenben!

Igazi reneszánsz hangulat várja a debrecenieket a Mátyás király emlékévhez kapcsolódó programmal a Régi Városháza belső kertjében július 1-én vasárnap.

Mátyás Király Gyógyszertár

Cím: 4034 Debrecen, Faraktár út 86.
Tel.: 52/416-627
MÁV, Volán: kötelező a maszk a megállókban is!

MÁV, Volán: kötelező a maszk a megállókban is!

Mostantól nemcsak a zárt utasforgalmi helyiségekben, hanem az állomások és megállóhelyek teljes területén maszkot kell viselniük az utasoknak.

Mazsola divat

Mazsola Divat

Cím: 4026 Debrecen Kálvin tér 4/b.
Tel: 70/459 3645
 

MEA Alapfokú Művészeti Iskola

Helyszín: 4024 Debrecen, Szent Anna u. 31. 
Telefon: 52/415-185

Mecsextrém Park: nyári táborok, új attrakciók és 15% kedvezmény!


 


Kedvezmény:

Bármilyen Imami Kártyával 15%  

minden típusú, egész napos jegy árából!

(Árak ITT)

 

ÚJ ATTRAKCIÓK:
 

Medgyessy Ferenc Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum

Cím:.4031 Debrecen, Holló László sétány 6.
Tel: 52/413-326
Emailmfg@medgyessy-debr.edu.hu

Még igényelhető az ingyenes nyári gyermekétkeztetés

Még igényelhető az ingyenes nyári gyermekétkeztetés

Igen, van rá lehetőség, hogy az azt igénylő rászoruló gyermekek ingyenes nyári gyermekétkeztetést kapjanak.

Még jelentkezhettek a nyári iskolai ügyeletbe, tuti nem fog senki unatkozni!

Még jelentkezhettek a nyári iskolai ügyeletbe, tuti nem fog senki unatkozni!

Igaz, javában tart már a nyári szünet, de a nyári ügyelet java még csak most kezdődik. Még most is lehet jelentkezni, ha valakinek mégsem sikerült megoldania a nyár minden hetét.

Oldalak

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Fagyi napja: idén se hagyd ki!

Fagyi napja: idén se hagyd ki!

Az Élmény és Szakértelem Alapítvány idén is május 8-án rendezi meg a Magyar Fagylalt Napját. A csatlakozott cukrászdák és fagylaltozók 50%-os akció keretében várják a fagyi szerelmeseit. A kedvezményes fagyiár legalább 4 különböző fagylaltízre és az ezekből vásárolt összes gombócra vonatkozik.
Maxoljuk ki a kávézást!

Maxoljuk ki a kávézást!

Gratulálunk mindenkinek, aki sikeresen teljesítette a nagy húsvéti kihívást: takarítás, sütés-főzés, dekorálás, ajándékvásárlás, bájolgás a rokonokkal. És arra gondoltunk, a tipikus háziasszonynak most pont úgy hiányzik valami jó kis háztartási hack, mint egy nekifutásból hátbavágás. Így a héten arra adunk tippeket, hogyan találhatunk több élvezetet a hétköznapok legegyszerűbb élvezetében: a kávézásban. Mert kávézni jó, pláne, ha valaki szereti.
A digitalizáció változásával az agyunk is jelentősen változott

A digitalizáció változásával az agyunk is jelentősen változott

Nálatok sem csúszik le a kötelező olvasmány, mint kerék az olajos lejtőn? Nem véletlen! Megváltozott a gyerekeink agya a miénkhez képest: nem is egy területen és nem is keveset. Csak az elvárások nem változtak. 
Bolondok napja: Tavaszi tréfák, amikkel a gyerekeket is megnevettetheted

Bolondok napja: Tavaszi tréfák, amikkel a gyerekeket is megnevettetheted

Április 1-je a tréfák és nevetés napja., Mi lehet jobb módja annak, hogy a gyerekeket is bevonjuk, mint egy kis családi móka?

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére