Jelenlegi hely

Debrecen környéke

Oldalak

Az iskola még nem, de a tanszergyűjtés már elindult!

Az iskola még nem, de a tanszergyűjtés már elindult!

Alig lélegeztünk fel a bizonyítványosztásból, de vannak, akik már az új tanévre gondolnak. A Magyar Református Szeretetszolgálat már gyűjti a tanszereket, eszközöket az arra rászoruló családoknak, hogy minden meglegyen, mire kezdődik a suli.
Az iskola, ahol a tanterv stabil, mégis folyamatosan halad a korral

Az iskola, ahol a tanterv stabil, mégis folyamatosan halad a korral

Egyedi oktatási rendszer és közösség az óvodától akár a nemzetközi érettségiig: különleges lehetőségek a tanulni vágyóknak Debrecenben. Mindezt a Debreceni Nemzetközi Iskola falai között Ti is kipróbálhatjátok!

Óvodabővítés Hajdúsámsonban

Az óvodabővítéssel a legnagyobbak lettek az országban

Hajdúsámson azon kevés magyar települések egyike, ahol a folyamatos lakosságszám növekedés miatt bővíteni kell az óvodát.

Az óvodáskori fejlesztés fontossága és szempontjai

Az óvodáskori fejlesztés fontossága és szempontjai

Óvodai előkészítő, fejlesztés vagy miniovis foglalkozások? Mindegyikben van valami közös: a gyerekek játszva fejlődnek. De mit vegyünk figyelembe mielőtt döntenénk?
Az ügyfélfogadás rendje módosul a debreceni polgármesteri hivatalban

Az ügyfélfogadás rendje módosul a debreceni polgármesteri hivatalban

A debreceni Polgármesteri Hivatalban az ügyfélfogadás nem szünetel, de az ügyfélfogadás rendje módosul.

Az új élet születése – a gyermek első éve

 

Az élet kezdetének időszaka egyedi és megismételhetetlen, számos jelentős fordulóponttal, mind a baba, mind az anya, mind a család egésze életében.

Az utasokkal ünnepel a DKV október 2-án!

Az utasokkal ünnepel a DKV október 2-án!

Az idén 135 éves DKV október 2-án, a születésnapján szeretne megajándékozni utasait, így díjmentes lesz az utazás minden helyi járatú tömegközlekedési eszközön.
Azok a rejtélyes mikroműanyagok

Azok a rejtélyes mikroműanyagok

Mikroműanyagok.. az utóbbi időben egyre többet használt kifejezés. De tudjuk, hogy mit jelent? Honna és hogyan kerültek az életünkbe, a vizeinkbe és az ételeinkbe? Nem elég, hogy termeljük a szemetet, amit megpróbálunk még magunk elől is elrejteni, de még mikroműanyagokat is gyártunk?

Azt csinálom, amiben hiszek, és nem érdekelnek a hangzatos trendek

Azt csinálom, amiben hiszek, és nem érdekelnek a hangzatos trendek

Debrecenimami-interjú Zákány Norbert pilates-, jóga- és sportoktatóval.

Baba Tanoda

Baba Tanoda

Gyermek elsősegély, újraélesztés, csecsemő és újszülött gondozás oktatás
Tel: 70/ 212 6594

 
Bababarát és a szülések száma is emelkedik

Bababarát és a szülések száma is emelkedik

A debreceni Szülészeti és Nőgyógyászati Intézet 2014-ben újra megkapta a Bababarát Kórház címet, három új szakrendeléssel is bővült, így igazán széleskörűen tudják kezelni a szülészeti és nőgyógyászati igényeket.

Babafészektől a babaágyig – Mutatjuk, mit érdemes választani!

Babafészektől a babaágyig – Mutatjuk, mit érdemes választani!

A babafészek népszerűsége napjainkban egyre növekvő tendenciát mutat. A trendkövetés mellett a termék praktikus és kényelmi szempontjai is mellette szólnak. Az elsőgyermekes szülőknek gyakran jelent kihívást a kicsik nyugodt alvásának biztosítása, különösen az első hónapokban.

Babakötvényes számlanyitás már ügyfélkapun is!

Babakötvényes számlanyitás már ügyfélkapun is!

Nagy sikernek örvend a Babakötvényes számlanyitás ügyfélkapun is. Már egy évre otthonról is nyitható az úgynevezett Start-számla a Kincstárnál.

Babakötvényes számlanyitás az Államkincstárnál már ügyfélkapun is

Babakötvényes számlanyitás most nyereményjátékkal!

Nagy sikernek örvend a Babakötvényes számlanyitás ügyfélkapun is. Már egy évre otthonról is nyitható az úgynevezett Start-számla a Kincstárnál.

Babaműhely és Foglalkoztató

Babaműhely és Foglalkoztató

Cím:  Debrecen, Tímár u. 3.
Tel: 06309873726
Babamúzeumtól a Hallépcsőig: kirándulás a téli Tisza-tóhoz

Babamúzeumtól a Hallépcsőig: kirándulás a téli Tisza-tóhoz

Eszedbe jutott már, mit csinálhatnak télen a halak a Tisza-tónál? Jártál már a Hallépcsőnél? És a Babamúzeumban?

Bábművészeti Világtalálkozó lesz Debrecenben a tavasszal

Bábművészeti Világtalálkozó lesz Debrecenben a tavasszal

Bábművészeti Világtalálkozónak ad otthont idén tavasszal 3 hónapon keresztül Magyarország és természetesen Debrecen is. A 332 előadás 117 társulatot jelent, akik a 10. Színházi Olimpia keretében látogatnak el Debrecenbe.

Bábmúzeum, Varázserdő, vízi gyerekparadicsom... mindez Debrecenben!

Bábmúzeum, Varázserdő, vízi gyerekparadicsom... mindez Debrecenben!

Kiemelt turisztikai régióban élünk. Összesen 35 milliárd forintot ruháznak be.

Bábok és művészek a bábok mögött

Bábok és művészek a bábok mögött

Csodavilágba érkezik aki belép a Vojtina kapuin, ezt mindig így éreztem. De a mostani kiállítás talán még ennél is több: bábok és bábosok, az elmúlt évek művészei, akik életet leheltek gyönyörű, néha műalkotásnak tűnő figuráikba. 

Babozzunk! Játék és lakberendezés az egész családnak

Babozzunk! Játék és lakberendezés az egész családnak

Amikor megszületik egy baba, mindenki végtelenül boldog. Az apukák mindig kisfiút szeretnének, de  kislányuk születésekor újra gondolják az életüket. A legtetováltabb, legszőrösebb, legmarconább apa is puha vajként csordogál be lábujjhegyen a pici hercegnő szobájába, hogy fel ne ébressze rózsaszín álmából. Hajlamosak vagyunk mi,  szülők elvetni egy kicsit a sulykot a gyerekszoba berendezésekor.

Babusgató a Vojtinában

Babusgató a Vojtinában

Időpont: 2025. október 26. vasárnap 10:00 órakor
Helyszín: Vojtina Bábszínház (Debrecen, Kálvin tér 13.)

 

Baby Center

Baby Center

Cím: 4026 Debrecen, Pesti u. 2.
Tel: 52/485-888
BagolykaLand

BagolykaLand

Cím: 4029 Debrecen, Eötvös u. 17.
Telefon: 06 30 364 9396
BagolykaLand

BagolykaLand

Óvodások és iskolások egyéni fejlesztése
Cím:  4031 Debrecen, Sesztina utca 4.
Tel: 30/364 9396

Oldalak

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Ételt készíteni nem annyira bonyolult, mint embert juttatni a Marsra. De rengeteg olyan tipp és trükk létezik, amitől vagy a végeredmény lesz jobb, vagy az életed könnyebb. Ezekből mutatunk most néhányat.
Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Változni, soha nem könnyű! A berögzült szokások, a napi rutin gördülékennyé teszik a mindennapokat. Az étkezésünkön változtatunk szinte a legnehezebben! Megszoktunk bizonyos ételeket, ízeket, és a hétköznapi rohanásban sokszor úgy gondoljuk, nincs idő az egészséges ételekre. Ha jobban belegondolunk, az egészség, a szép bőr, és a megfelelő testsúly titka is éppen itt kezdődik - a tányérunknál.
A szívünk nem felejt - mi se feledkezzünk meg róla!

A szívünk nem felejt - mi se feledkezzünk meg róla!

Szeptember 29-én a világ minden táján a szív egészségére hívják fel a figyelmet. A Szív világnapja jó alkalom arra, hogy megálljunk egy pillanatra, és átgondoljuk: vajon mi mindent tehetünk saját szívünkért és szeretteink szívének egészségéért. A szív nemcsak a test motorja, hanem életünk, energiánk és mindennapi aktivitásunk alapja.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére