Jelenlegi hely

Bábok és művészek a bábok mögött

Csodavilágba érkezik aki belép a Vojtina kapuin, ezt mindig így éreztem. De a mostani kiállítás talán még ennél is több: bábok és bábosok, az elmúlt évek művészei, akik életet leheltek gyönyörű, néha műalkotásnak tűnő figuráikba. 

A tárlat hatvankét előadás harminchárom tervező munkáját vonultatja fel, a kiállított fekete-fehér fotók legrégebbike pedig nem később, mint 1976-ban készült.

A bábszínház 45. évada alkalmából elindított Mesterségem Címere kiállítássorozat első része a Figurák, avagy bábosok és bábuik címmel látogatható a Vojtina Bábszínházban.

A most megnyílt, százegyedik tárlatot még négy követ majd a sorozatban.

A bábos kelti életre a bábut, ő adja a figura mozgását, ő bontja ki a karakter személyiségét, úgymond élővé varázsolja. A bábos képes a bábbal minden érzelmet képivé tenni, képes a bábbal annyira azonosulni, hogy a néző kettőjüket, az embert és a tárgyat, egynek látja.

A kiállítás látogatható: 2020. október 12-től november 22-ig a Vojtina Bábszínház nyitvatartási idejében (hétfő-péntek: 9-17-ig, szombat-vasárnap: 9-12-ig) 

ADL - Debrecenimami

Forrás: Vojtina Bábszínház Facebook oldala

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az energai és változás éve lesz 2026 a kínai holdnaptár szerint

Az energai és változás éve lesz 2026 a kínai holdnaptár szerint

A kínai újév a Tűz Ló éve, mely ritka párosítás, így ennek az évnek is különleges áramlása lesz, vége a halogatásnak! Az események ritmusa felgyorsul, 
Hogyan ünneplik a keletiek a tavaszünnepet?

Hogyan ünneplik a keletiek a tavaszünnepet?

Idén, 2026 február 17-én kezdődik a Tüzes Ló éve, egészen 2027 február 5-ig tart. A kínaiul tavaszünnepnek nevezett ünnep a világ népességének egynegyede számára az év legnagyobb és talán leghosszabb ünnepe. 
Állati és környezetvédelmi világnapok, jeles napok

Állati és környezetvédelmi világnapok, jeles napok

A pingvin-tudatosság napja vagy a Nemzetközi Fókavadászat-ellenes Nap ismerős? Bizony a Madarak és fák napja mellett több tucatnyi, a növény- és állatvilággal kapcsolatos világnap és jeles nap létezik. Összegyűjtöttük őket, segíthet a pedagógusok óvodai, iskolai munkájában de éppúgy egy otthoni beszélgetés elindításában.
Péntek 13.: A szerencsétlen nap, ami valójában a női energia ünnepe

Péntek 13.: A szerencsétlen nap, ami valójában a női energia ünnepe

A péntek 13 sokakban még ma is óvatos kíváncsiságot vagy akár szorongást kelt. Mintha egy különös, sűrű energia lengené körbe ezt a napot — és talán valóban így van, csak éppen nem úgy, ahogy a modern babona sugallja.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére