Jelenlegi hely

Kiderült, melyik strandot szeretjük a legjobban a megyében!

Köszönjük, hogy szavaztatok!

Debrecen és környéke gazdag strandokban és gyógyfürdőkben, az itt élő családok pedig szívesen töltik szabadidejüket a különböző fürdőhelyeken. Mi arra voltunk kíváncsiak, melyik közülük a Debrecenimami olvasóinak kedvenc helye.

Bő egy hónapig lehetett oldalunkon szavazni, véleményt nyilvánítani, tapasztalatokat megosztani - köszönjük, hogy megtettétek!

A szavazás lezárult, a nyereményeket kiosztottuk (Facebook-oldalunkon tájékozódhattok erről), és most lássuk az eredményeket:

A SZUSZ és a Kerekestelepi a két kedvenc

Szavazásunk 1. helyén két fürdő osztozik: a Kerekestelepi Gyógyfürdő és a Szeged Utcai Szabadidőpark. Mindkét helyszínen azt szereitek a legjobban, hogy kellőképpen nagy fürdők, de nem túl nagyok, a gyerekeket így biztonságban lehet tudni a területükön.

Néhány vélemény róluk:

Szeged Utcai Szabadidőpark:

"Nagyon biztonságos , nem zsúfolt , nagy zöld területen van  ami nagyon kellemes. Igényes és tiszta . A nagyobb medence a legideálisabb mélységű a 8-12 éves gyerekeknek így biztonsággal merem a gyerkőcöt beengedni. Csöndes , elzárt helyen van, így igazán ki lehet kapcsolódni. Sok jövője lehet ennek a strandnak , mivel a terület adott, a fejlesztések kivitelezhetőek."

"Nagyon szeretjük, mert nagyon jó áron van, könnyen le lehet parkolni, kedves a személyzet, a 4-5 óráig dolgozó emberekre is gondolnak, nem zavarnak ki a medencéből záráskor, ráadásul 5 óra utáni úszójegy is van, így olcsóbban is be lehet menni, ha esetleg valaki nagy családdal megy, és nem tudja megfizetni a teljes árú jegyeket, de hűsölni szeretne egy kicsit... Finomak az ételek, van értékmegőrző, már egészen pici gyerekekkel is lehet menni, számukra is van medence. Lehet úszni is a mélyebb részen. Mindig nagyon tiszta."

Kerekestelepi Gyógyfürdő:

"Szeretjük, mert nagy, van hideg-melegvizes és babamedence is. Élvezik a gyerekek. A nyugdíjasok türelmesek a labdázó,pancsoló gyerekekkel."

A 2. helyen szintén két fürdő végzett: az Aquaticum Mediterrán Élményfürdő és  a Berettyóújfaluban található Bihar Termálliget Strand - és Termálfürdő

Ez utóbbiról egy vélemény:

"A gyerekmedencében van három csúszda is, és nem jéghideg a vize (mint általában minden aquaparkban sajnos). Négy gyerekünk van, különböző korúak, és mindegyiknek van megfelelő medence. A kinti játszótér is nagy élményt nyújt: árnyékos helyen van megfelelő játékokkal és sok homok van, aminek a gyerekek nagyon örülnek."

A 3. helyen is holtverseny alakult ki: a hajdúböszörményi Bocskai Strand- és Gyógyfürdő, valamint a Hajdúnánási Gyógyfürdő kapta meg tőletek a "bronzérmet".

Jelentős arányban szavaztatok a következő fürdőkre is: Kamilla Gyógy-, Termál- és Strandfürdő (Balmazújváros), Aqua-Palace Fedett Élményfürdő (Hajdúszoboszló).

A hozzánk beérkezett véleményeket, esetleges kritikákat elküldjük az adott fürdők számára, hogy emelni tudják szolgáltatásaik színvonalát - a hajdú-bihari családok örömére, nagyobb kényelmére.

Forrás: Debrecenimami

Fotó: Debrecenimami

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Vashiány a gyereknél – tünetek, okok, megoldások

Vashiány a gyereknél – tünetek, okok, megoldások

A vas az egyik legfontosabb ásványi anyag, amely nélkül a szervezetünk nem tud megfelelően működni. Különösen a gyerekek esetében lényeges, hiszen a növekedéshez, a szellemi fejlődéshez és az immunrendszer működéséhez is elengedhetetlen. De honnan tudhatjuk, ha a gyermekünk vashiányos, és mit tehetünk ellene?
Készíts vajsört, kalandozz a középkori Angliában!

Készíts vajsört, kalandozz a középkori Angliában!

Lehet, hogy a vajsör már 500 éve létezik? Vajon amit Harry Potter és barátai isznak, ugyanaz lehet, mint a középkori? Nyomtasd ki a középkori stílusú receptünket és már mehet is a főzés!
Ne felejtkezzünk el cserepes növényeink téliesítéséről sem!

Ne felejtkezzünk el cserepes növényeink téliesítéséről sem!

Olcsó tippek és fortélyok az egészséges növényekért és a cserepes növények fagymentes átteleltetésért.
Ezt árulják el rólunk a takarítási szokásaink a pszichológus szerint

Ezt árulják el rólunk a takarítási szokásaink a pszichológus szerint

Sokan tapasztalhatjuk, hogy a takarítás nem pusztán házimunka, hanem lelki, pszichés folyamat is: nemcsak a lakóterünket tisztítjuk meg és rendezzük el, hanem vele a gondolatainkat, a lelkünket is. Ez pedig nem véletlen: a lakásunkhoz, a rendhez vagy éppen a rendezetlenséghez való viszonyunk ugyanis jóval többet mond el rólunk, mint gondolnánk. Az LG Fuller Bianka pszichológussal járta körül, miről árulkodnak a szokásaink.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére