Jelenlegi hely

Ez történt velünk 2018-ban!

Összegeztünk és terveztünk az év vége felé, országosan pezsgős poharat szorongatva és egyedileg a családtól megmentett nyugodt percekben. Egy alapos rendrakás a lélekben és gondolatainkban könnyebbé teszi a jövőt, átláthatóbbá terveinket. 

A Debrecenimaminak is van min végig néznie, annyi jó történt velünk! Rengeteget terveztünk, ötleteltünk, írtunk és szerkesztettünk, bár nem minden olyan flottul sikerült, mint szerettük volna. Nem egyszer vasárnapról hétfőre lebetegedett gyerek, családi össznépi vírus, váratlan iskolai feladat írta felül terveinket. Ennek ellenére van mire emlékeznünk 2018-ban is.

Számok, számok…

2018 elejét máris ünnepelve kezdhettük: 55 ezerszer voltatok ránk kíváncsiak január folyamán, köszönjük! Azóta ez csak nőtt, több mint félmillióan kattintottatok a weboldalunkra, éljen!

Facebook oldalunk követőinek száma is folyamatosan gyarapszik! Instagram oldalunkat láttátok már? Ott is növekszik követőtáborunk, bár még tanuljuk akár a Pinterestet, ahova ötleteinket gyűjtjük.

          

Játszottunk, kézműveskedtünk

  • A 2018-as évet rögtön játékkal, egy Rejtvényfejtő versennyel kezdtük.
  • A májusi Hétpróbás mesefutam egyik állomásaként izgalmas játékkal tettük próbára a családok türelmét Posztós Réka szervezésében a Csemeteligetben;
  • Május végén Gyermeknapon a Gyerekklinikán jártunk, a Magyar Református Szeretetszolgálat Szeretethíd programjának keretein belül sok-sok civil szervezettel együtt kézműveskedtünk.
  • Júniusi Játssz a játszótérrel! játékunkban Nektek és Veletek feltérképeztük Debrecen játszótereit a legkisebbtől a legnagyobbig, értékes nyereményekkel díjaztuk lelkesedéseteket. Játszótérkereső

Új téma az oldalon, mi is zöldülünk!

Júliusban a Műanyagmentes Július hónap jegyében egy 15 napos 15 feladatból álló minitréninget állítottunk össze a családoknak. Célunk az volt, hogy a szülők és gyerekek együtt, tudatosan és fokozatosan váltsanak műanyagmentesebb életre. Ha az új év alkalmából Ti is új életet kezdenétek, a minitréninget, melyben rövid és egyszerű feladataink bármikor elkezdhetőek, itt találod.

Rendezvények, személyes találkozók

  • Májusban az Anyák napja alkalmából virágot ültettünk a Déri Múzeummal közös programként: teleültettétek a múzeum előtti virágágyásokat, fotózkodtatok a virágos fotófalnál és rengetegen kézműveskedtek a múzeumban.
  • Nagy örömünkre idén először a városban Debrecenimami Család Expo néven összeszerveztünk több mint 60 kiállító és szolgáltatót, hogy a Tóth Árpád Gimnázium 600 négyzetméteren megmutassa, miben tud értékeset, újat, hasznosat adni a családoknak a továbbtanulástól a csomagolásmentes vásárlásig, a színházi programoktól a képességfejlesztésig. A rengeteg kiállító és vásárlási lehetőség mellett a programok és nyeremények kavalkádja várta a látogatókat korhatár nélkül 0 – 99 éves korig hogy a családok együtt tudjanak játszani! Reméljük, 2019-ben nagyobb helyen több kiállítóval találkozhattok! A Debrecenimami Család Expo Facebook oldalát itt találod
  • A debreceni adventi vásáron az Add tovább! házikóban vasárnap délelőtt magunk által készített apró ajándékkal vártuk az adományozókat.
  • A Könyvhéten és a Bánki Református Iskola adventi vásárán megtaláltatok minket a Móra Kiadó standján.

Írtunk és írtunk, hírlevelet és cikkeket

  • Rengeteg, összesen 40 darab hírlevelet küldtünk Nektek … huh… még gombócból is sok.
  • Még több cikk született és aktuális témáról adtunk hírt, közel 200 helyi hírt és országos hírt tettünk közzé az oldalunkon.
  • Összegyűjtöttük Nektek a bölcsődei, óvodai, iskolai és középiskolai nyílt napokat, a Mikulás, Virágkarnevál, Gyereknap és egyéb kiemelkedő események programjait.
  • Családokról és családoknak írunk, nálunk tényleg minden témában találtok friss, érdekes tartalmat. Magazinunkban idén több, mint 350 cikket publikáltunk.

Top5 legolvasottabb cikkeink 2018-ban

  • Virágkarneváli programok 2018 - az egész hét egy csokorban! ITT
  • Gyereknap 2018 Debrecenben és környékén ITT
  • LÉTfontosságú hely nyílt Debrecenben ITT
  • Kincskeresés a szabadban ITT
  • Kézműves csoda egy debreceni álomkuckóban – aki egyszer betér, örökre rabja lesz ITT

Ezúton is köszönjük a Debrecenimamival együttműködő cikkíróknak, blogszerzőknek a közös munkát. 2019-ben Veletek, és reméljük sok új lelkes cikkíróval ugyanitt!

Köszönjük, hogy a Debrecenimamival vagytok, tartsatok velünk idén is!

 

Szeretettel, Edit főszerkesztő (a Főrealista) és Adél, főmarketing (főmindenlébenkanál) a Debrecenimamik

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!