Jelenlegi hely

Lenergy - Az Év Természetfotósa 2017 kiállítás megnyitója

Május 16-án, szerdán, 17 órakor nyílik a Lenergy – Az Év Természetfotósa 2017 Országos Fotópályázat kiállítása a DMK Belvárosi Galériájában.

„A naturArt – Magyar Természetfotósok Szövetsége Magyarország és Közép-Európa legrangosabb természetfotós pályázatát ’Lenergy – Az Év Természetfotósa 2017’ címmel hirdette meg 2017-ben. A 25. alkalommal kiírt pályázat utolsó fordulójába jutott 125 fotográfia látható a Debrecenbe érkező vándorkiállításon.

A zsűrizés ezúttal is a legszigorúbb szakmai és etikai alapelvek alapján történt. Az idei pályázati kiírás újdonságaként a naturArt meghirdette, hogy ’Az év természetfotósa’ versenyben csak olyan képek számítanak, amelyek csak a fotós saját teljesítményének, kreativitásának, természetismeretének köszönhetőek, így pl. fizetős lesekből készült fotókat nem küldhettek be a pályázók. 

Máté Bence 6. alkalommal nyerte el a legmagasabb természetfotós elismerést Magyarországon, és lett ’Az év természetfotósa’.  A zsűri ’Az év természetfotója’ kitüntető címet Potyó Imre: Téli szárnyak c. alkotásának adományozta. Az Év Ifjú Természetfotósa Reinhoffer István lett. Az év búvárfotósa Tökölyi Csaba.”

Fotó: Máté Bence 

A Debreceni Művelődési Központ és a naturArt - Magyar Természetfotósok Szövetsége szervezésében május 16-án, szerdán, 17 órakor nyílik a Lenergy – Az Év Természetfotósa 2017 Országos Fotópályázat kiállítása a DMK Belvárosi Galériájában ​(Kossuth. u. 1.). Köszöntőt mond: Jantyik Zsolt, a Debreceni Művelődési Központ igazgatója. A kiállítást megnyitja: Seres Géza fotóművész, a Debreceni Új Fotóműhely művészeti vezetője.  

 A kiállítás június 15-ig látogatható, hétköznapokon 10–18 óráig.

 

 


HIRDETÉS


 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon.
Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Van valaki, akit bármikor felhívhatsz? Akivel jókat nevetsz, aki meghallgat, vagy akivel a gyerekeitek együtt nőnek fel? Ma érdemes neki írni egy üzenetet, mert július 30-án van a Barátság Világnapja.
Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Július közepén a legtöbben nem nagy lakásfelújításra vagy bonyolult ruhavarrásra vágynak. Inkább olyan alkotásokra, amelyek gyorsan elkészülnek, hasznosak, és közben egy kis sikerélményt is adnak.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére