Jelenlegi hely

Koraszülötteken is segít a kiváló debreceni kutatónő

Pályája a nagypapa padlásán kezdődött.

Egy vegyész és egy belgyógyász kutató kapta idén "A nőkért és a tudományért" magyar ösztöndíjat: a koraszülött gyerekek agykárosodásának megelőzését kutató Jeney Viktória vegyész és a gyulladásos bélbetegségekben szenvedők eredményesebb kezelését kutató Farkas Klaudia belgyógyász vehette át kedden a L'Oréal és az UNESCO ösztöndíját a Magyar Tudományos Akadémián tartott ünnepségen. Az elismeréssel járó 4-4 millió forintos ösztöndíjat a két kutató szakmai és személyes célokra egyaránt szabadon felhasználhatja.

Szükség van női tudósokra

Tomás Hruska, a L'Oréal Magarország, Csehország, Szlovákia ügyvezető igazgatója a díjátadón hangsúlyozta, hogy a társadalomnak nagy szüksége van kiváló női tudósokra. Felhívta a figyelmet arra, hogy a tudomány világát még mindig a férfiak uralják. Globális viszonylatban egy nőnek ma harmadannyi esélye van arra, hogy doktori címet szerezzen, mint egy férfinak, és a világ kutatóinak csupán 30 százaléka nő. Pacsay-Tomassich Orsolya, az EMMI nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkára hangsúlyozta: egy kutató kvalitásait nem szabad az alapján mérni, hogy nőként vagy férfiként végzi munkáját. Ádám Veronika akadémikus, a zsűri elnöke elmondta: a 14 éve ugyanazon akadémiai tagokból álló szakmai zsűri bírálja el a jelentkezők pályázatait. A MTA tagjai között a nők tíz százalékot képviselnek. 

Nagyobb eséllyel induljanak a korababák

Két kategóriában lehetett pályázni az ösztöndíjra. Az egyik díjat a 35 évnél fiatalabb, a másik díjat a 45 évnél fiatalabb tudós nők kaphatják meg. A szenior kategória díjazottja Dr. Jeney Viktória, a Debreceni Egyetem kutatólaboratóriumának tudományos főmunkatársa a vörösvérsejtekben lévő hemoglobin gyulladáskeltő hatását vizsgálja. 

Vérünkben az oxigénszállításért felelős vörösvérsejtek nagy részét a hemoglobin nevű fehérje alkotja. Normál körülmények között a vörösvérsejtek 120 napig élnek, majd az úgynevezett falósejtekben bomlanak le. Egyes betegségekben, mint például a népbetegségnek számító érelmeszesedésnél, az agyvérzéseknél és a maláriás fertőzéseknél azonban előfordul, hogy a vörösvérsejtek a falósejteken kívül, az érrendszerben vagy a szövetekben bomlanak le, itt pedig bizonyos változások után gyulladást idéznek elő.  Dr. Jeney Viktóriát elsősorban e módosult hemoglobin molekulák gyulladáskeltő hatása foglalkoztatja.

Dr. Jeney Viktória (Fotó: hirado.hu)

Már gyerekként elbűvölte a kémia

A kutatónőt már gyerekkorában elbűvölték a kémiai folyamatok. „Nagyapám padlásán egy fadobozban rábukkantam a kémiatanításához használt kísérleti eszközeire: kémcsövekre, borszesz égőre, sőt higanyra is. Azt hiszem, itt kezdődött a szerelem.”  - nyilatkozta Dr. Jeney Viktória a hirado.hu-nak. A Debreceni Egyetem vegyész szakának elvégzése után fordult az orvos-biológiai kutatások felé. A betegségek palettája igen széles, melyekben a módosult hemoglobin molekulák szerepet játszhatnak. A koraszülött gyerekek például, mivel fejletlen érrendszerrel születnek, fokozottan ki vannak téve az agyvérzés kockázatának és a hemoglobin módosulása miatt bekövetkező gyulladásos folyamatnak. Ez fejlődési rendellenességekhez, legrosszabb esetben pedig értelmi fogyatékosság kialakulásához vezethet náluk. „Legfontosabb célunk, hogy megértsük a gyulladásos folyamatok okát, elősegítve újfajta terápiák kidolgozását, ezáltal nagyobb esélyt adva a koraszülött babáknak az egészséges életre” – magyarázta a kutatónő.

Forrás: MTI / hirado.hu

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mikor játszottál utoljára a gyerekeddel úgy, hogy közben nem csináltál semmi mást?

Mikor játszottál utoljára a gyerekeddel úgy, hogy közben nem csináltál semmi mást?

„Olyan játékot szeretnék, amivel elvan egyedül.” Egy játékboltban dolgozó ismerősöm mesélte, hogy meglepően sok szülő ezzel a kéréssel lép be hozzá. Nem feltétlenül fejlesztőjátékot keres. Nem olyat, amit együtt lehet játszani. Hanem olyat, ami leköti a gyereket – egyedül.
Iskolakezdés SK

Iskolakezdés SK

Augusztus végén lassan minden család ugyanarra készül: új füzetek, tornacipők, uzsonnás dobozok kerülnek a kosárba, a nyári szabadság helyét pedig átveszi a szeptemberi rutin. Ilyenkor hajlamosak vagyunk mindent készen megvenni, pedig néhány egyszerű kiegészítőt könnyedén elkészíthetünk magunk is.
4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére