Jelenlegi hely

Rengeteg élelmiszert gyűjtöttek Debrecenben

Rászoruló családok kapják.

Több tonna tartós élelmiszert gyűjtöttek az Élelmezési világnap (október 25.) alkalmából debreceni civil szervezetek. Az élelmiszert rászoruló családok közt osztják szét.

Sokan összefogtak

A Debreceni Karitatív Testület társelnöke, Széles Diána alpolgármester emlékeztetett: tavaly októberi megalakulása óta a testület számos gyűjtési akcióban vett részt, a mostani kezdeményezés pedig az eddigieknél is szélesebb összefogással, a Debreceni Élelmiszermentő Hálózattal együttműködve valósult meg.

A tavaly májusban alakult Debreceni Élelmiszermentő Hálózat havonta mintegy 10 tonna még le nem járt, fogyasztható élelmiszert gyűjt össze, és oszt szét rászoruló emberek között.

Tanulók és tanárok is gyűjtöttek

Az akcióban részt vevő szervezetek önkéntesei a város nagyáruházaiban gyűjtöttek tartós élelmiszereket, többek között lisztet, cukrot, tésztaféléket - tette hozzá. Szántó László, az élelmiszermentő hálózat munkájában részt vevő A Család a Jövő Alapja Közhasznú Alapítvány elnöke elmondta: az összegyűjtött három és fél tonna tartós élelmiszer egy részét a Debreceni Szakképzési Centrum mintegy 240 rászoruló diákja kapja meg, a többit pedig a gyűjtésbe bekapcsolódott civil szervezetek - a Mosolyvirág Nagycsaládosok Debreceni Egyesülete, a Máltai Szeretetszolgálat, a Szent István Plébánia Karitász Csoportja, a Héra Családsegítő Szolgálat, a Vígvándor Alapítvány, a Lépéselőny Egyesület, a Tégláskerti Református Egyházkerület és a ReFoMix Nonprofit Közhasznú Kft. - hátrányos helyzetű családoknak juttatják el. 

Az öt kilogrammos csomagokból több mint 500 család kap majd. 

Tirpák Zsolt, a Debreceni Szakképzési Centrum főigazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy a nevelésnek fontos része a diákok önkéntes munkára, adakozásra ösztönzése, ezért a gyűjtésben a centrum tagintézményeinek tanárai, tanulói is aktívan részt vettek. 

Forrás: MTI I Fotók: MTI, Czeglédi Zsolt

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.
Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére