Jelenlegi hely

Nyílt napoktól a szakmák füzetéig: továbbtanulási lehetőségek Debrecenben

Ugyan a továbbtanulási papírok kitöltéséig még van pár hét, de a rengeteg iskola között tájékozódni sosincs elég idő, nem árt idejében elkezdeni.

Nyílt napok helyett…

Nagyon nagy népszerűségnek örvendtek az iskolai nyílt napok szülők és diákok között egyaránt. A jól működő rendszert, melyeknek intézményenként nagy hagyományai vannak, a járványhelyzet az elmúlt két évben átírta. Szerencsére a sajnálatos helyzet közben újabb lehetőségeket is hozott.

A DSZC által összefogott debreceni középiskolai intézmények esetében a folyamatos tájékoztatásra törekednek Hámori Éva Judit főigazgató irányításával. Iskoláikról bemutatkozó kisfilmek készültek 2020-ban az információkat kereső diákoknak. A nyílt napok is hamarosan elkezdődnek. Az iskolák Facebook és Instagram oldalain a leendő diákok akár folyamatosan követhetik az iskolai élet eseményeit. A középfokú intézmények képviselői online, interaktív előadások tartásával ismertetik a diákok lehetőségeit. A DSZC munkatársai akár személyesen, az általános iskolákba látogatva is tartanak „nyílt” napot.
Összefoglalót itt találtok a városi intézmények nyílt napjairól.

Pályaválasztást támogató kérdőív

Új központi mérés jelent meg a diákok életében a 2020-tól.
Az Oktatási Hivatal (OH) honlapján található az országos pályaorientációs vizsgálat, mely újabb segítség a pályaválasztás előtt álló diákoknak. Ezentúl minden tanévben még az első negyedévben kötelező lesz kitöltetni az általános iskolák végzőseinek, ez jogszabályi kötelezettség. Ebben a tanévben október 10-ig kellett felmérni a nappali tagozatos nyolcadikosok beállítottságát. A 14 éves korosztály életkori sajátosságai alapján összeállított felmérés 86 kérdésből áll.

Célja, hogy még a középiskolai felvételi előtt segítsenek a fiataloknak eligazodni a választható szakmák világában, illetve a diákok személyiségének és elképzeléseinek megfelelő iskola kiválasztásában.

A javasolt továbbtanulási irányok mellett az eszköz sok esetben a kapcsolódó pályainformációk fellelhetőségének elérhetőségét, helyét is megadja.

Szülőként fontos tudni, hogy kizárólag a kitöltést elvégző tanulók láthatják a saját válaszaikat és azok kiértékelését.

Szakmák világa

Az elmúlt évtized nagy változást hozott a szakmák terén: egyre nő az igény a jó szakmunkásra, iparosra, de sosincs belőlük elég. A "kétkezi" munkák preztizse egyre nő, hiába a sok gépesített munkafolyamat, sok mindent nem lehet úgy megoldani. Így aki szakmát választ, úgy tűnik, biztos jövőt is választ magának.

A Szakképzési Centrum Debrecenben

A szakmákat oktató debreceni intézményeket a DSZC, azaz a Debreceni Szakképzési Centrum fogja össze, mely 12 középiskola oktatását összefogó szervezet. Weboldalukon az iskolákról szóló részletes információk mellett a továbbtanuláshoz köthető országos és helyi friss hírek is megtalálhatóak.

Füzetben az alapszakmák

Hogy hogyan is tudnánk közöttük választani? Mit is jelent egy-egy szakma gyakorlása?
Nem tudod, mivel foglalkozik az automatikai technikus, mit kell tanulnia egy Fitness-wellness instruktornak, mit jelent a kereskedő és webáruházi technikus szakember kifejezés? Egy igazán nagy segítség: tájékoztató füzetet az összes alapszakmával és azok részletes leírásával.
A tájékoztató füzet INNEN letölthető (A4-es méretben).

Nyílt napok, középiskolák Debrecenben

Weboldalunk évek óta hangsúlyt fektet a tanitézmények, óvodák, iskolák nyílt napjainak összegyűjtésére, a szülők tájékoztatására a jelentkezésekkel, beiratkozásokkal kapcsolatosan. A KÖZÉPISKOLÁK ELÉRHETŐSÉGEIT itt találjátok, a nyílt napokat pedig itt.

További hasznos információk a továbbtanulással kapcsolatban

Az Innovatív Képzéstámogató Központok IKK weboldalán rengeteg információt találtok a pályaorinetációt segítő anyagoktól az intézményekig, továbbtanulási és képzési lehetőségeket.

A Pályaorientációs portál az általános iskolásoktól a szülőkön át az oktatásban részt vevő szakemberekig mindenkinek tud segíteni: nem csak a továbbtanulási, de az ösztöndíjlehetőségeket egyaránt megtalálod rajta.

Az idei évtől átalakult szakképzési rendszerrel részletesebben már foglalkoztunk korábbi cikkeinkben. Nem csak a rendszer új, de ennek köszönhetően az iskolák is megújultak, a szakmák is átrendeződtek. Sok régebbi szakma eltűnt a képzési rendszerből, része lett egy újabbnak, vagy éppen új, eddig ismeretlenek kerültek be.

Szánjatok rá idén több időt a tájékozódásra, hogy igazán jól válasszatok!

ADL - Debrecenimami

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Biztosan neked is van a szekrényedben olyan ruhadarab, amit valaha nagyon szerettél, csak valamiért már nem veszed fel. Ilyenkor érdemes elővenni a varrógépet.
Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Ruhacsipesz, zokni, műanyag pohár, kartondoboz vagy éppen egy fakanál. Első ránézésre egyik sem fejlesztőjáték. Egy kis fantáziával azonban remek játékeszköz lehet belőlük – ráadásul szinte biztos, hogy már most is ott lapulnak valahol a lakásban.
Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Itt az ősz. Reggelente már érezni, hogy lehűlt a levegő, előkerülnek a könnyű kabátok, a kardigánok, sálak, és lassan mi is elkezdünk más szemmel nézni a szekrényünkben lévő ruhákra.
A varrás többet ad, mint gondolnád

A varrás többet ad, mint gondolnád

A legtöbben úgy gondolnak a varrásra, mint egy hasznos hobbira. Egy olyan tevékenységre, amellyel ruhát javíthatunk, függönyt varrhatunk vagy kreatív ötleteket valósíthatunk meg.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére