Jelenlegi hely

Zene a Családokért, Családok a Zenéért

A 2018-as évet Magyarország Kormánya Családok évenek nyilvánította, melynek nagyívű nyitórendezvénye január 14-én a Család-OK országos koncertje. Koncertek országszerte egy időben!

„A zene az kell, mert körülölel” - Csendüljön fel a zene magyar családok hangszeréből egyszerre, egy időben, országszerte rengeteg helyszínen! (Részletes lista a kép alatt.)

A 2018-as évet Magyarország Kormánya Családok évenek nyilvánította, melynek égisze alatt számos lokális és országos rendezvény kerül megszervezésre. Ehhez a programsorozathoz – az Emberi Erőforrások Minisztériumanak támogatásával - csatlakozik a Debreceni Kőr Dáma Egyesület egy minden vallási felekezetet megszólító templomi hangversennyel, 2018. január 14-én.

„A Család-OK országos koncertje szakmai és civil kezdeményezést ötvöz egy nagyszerű programmá, ahol egy napon adnak koncertet olyan családok, ahol több generáció foglalkozik zenével, hangsúlyozva annak szerepét, hogy a zene egy olyan érték, amely átörökíthető tudást, tapasztalatot, hagyományt tud átadni és családokat, közösségeket képes összekovácsolni” – összegezte Porkoláb Gyöngyi, az eseményt szervező, 19 éve alapított Debreceni Kőr Dáma Egyesület elnöke.

„Debrecen városában nagy hagyománya van a zenei dinasztiáknak – tette hozzá Somogyi-Tóth Dániel, Debrecen zenei igazgatója. – Azokban a családokban, ahol valaki zenével foglalkozik, általában generációkon át továbbörökíti azt, melyek között nem ritkák a nagyon komoly, professzionális szakmai életutak. Mindez annak is köszönhető, hogy Debrecenben több mint másfél évszázada rendkívül magas színvonalú és folyamatosan megújuló zenei oktatás zajlik.”

Az egy időben felcsendülő hangversenyek a Családok évének vidéki nyitóeseményei lesznek.

A templomi hangversenyek és a Kórusok Hangversenye napján, január 14-én, vasárnap Debrecenben városi kórusok családjait rögtönzött koncertekre invitáljuk, olyan helyszínekre, mint a Református Nagytemplom, a Szent Anna Székesegyház, a Baptista Gyülekezet, a Debreceni Zsidó Hitközség (Pásti utcai zsinagóga) és a Megtestesülés Templom Gyülekezete.

A Család-OK eseménysorozatot 2018. január 15-én általános és középiskolák diákjainak családi koncertjei zárják.

JANUÁR 14., VASÁRNAP - TEMPLOMI HANGVERSENYEK

DEBRECEN HANGVERSENYEK
- Debreceni Bárczi Gusztáv - 2018.01.15.
- Görögkatolikus Érseki Hivatal - 2018.01.14.
- Megtestesülés Plébánia - 2018.01.14.
- Nagypiac - 2018.01.14.
- Pásti utcai Zsinagóga - 2018.01.14.
- Református Nagytemplom - 2018.01.15.
- Szabadságtelepi Református Templom - 2018.01.14.
- Szoboszlói Úti Általános Iskola - 2018.01.15.

HAJÚSÁMSON HANGVERSENYEK
- Hajdúsámsoni Református Templom - 2018.01.14.

KISÚJSZÁLLÁS HANGVERSENYEK
- Vigadó Kulturális Központ - 2018.01.14.
 

 

BALATONFÜREDI HANGVERSENY
- Ferencsik János Alapfokú Művészeti Iskola /Anna Grand Hotel/ - 2018. január 14. vasárnap 17:00

BUDAPEST III. KERÜLET - ÓBUDA 
- "Családi vállalkozás - zenei matiné" - Óbudai Társaskör /Óbudai Múzeum/ - 2018. január 14| vasárnap 

CSOPAKI TEMPLOMI HANGVERSENY
-  Egyházközség - 2018. január 21. vasárnap

DEBRECENI TEMPLOMI HANGVERSENYEK LISTÁJA
- Debreceni Református Nagytemplom - 2018. január 14. vasárnap 16:00
- Szent Anna - Székesegyház - 2018. január 14. vasárnap 17:00
- Pásti utcai Zsinagóga - 2018. január 14. vasárnap 17:00
- Homokkerti Református Templom - 2018. január 14. vasárnap 10:00
- Szabadságtelepi Református Templom - 2018. január 14. vasárnap 17:00
- Görögkatolikus Érseki Hivatal - 2018. január 14. vasárnap 18:00
- Megtestesülés Temploma - 2018. január 14. vasárnap 16:00

DEBRECENI KÓRUSOK HANGVERSENYEI
- Debreceni Szépkorúak Klub Dalköre /Nagypiac/ - 2018. január 14. vasárnap 10:00
- Debreceni Nyugdíjas Egyesület Őszidők Kórusa /Nagypiac/ - 2018. január 14. vasárnap 10:30

HAJDÚSÁMSONI TEMPLOMI HANGVERSENY
- Hajdúsámsoni Református Templom - 2018. január 14. vasárnap

HAJDÚSZOBOSZLÓI KÓRUS HANGVERSENYE
- Filiae Solaris Kórus /Jégpálya/ - 2018. január 14. vasárnap 16:00

HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI TEMPLOMI HANGVERSENYEK LISTÁJA
- Belvárosi Katolikus Templom - 2018. január 14. vasárnap
- Református Ótemplom - 2018. január 14. vasárnap

KISÚJSZÁLLÁSI HANGVERSENY
- "Itt mindenkire zene vár" - örömzene Kisújszálláson - Vigadó Kulturális Központ - 2018. január 14. vasárnap 17:00

KÖRÖSSZEGAPÁTI TEMPLOMI HANGVERSENY
- Körösszegapáti Református Egyház Gyülekezeti Terem - 2018. január 14. vasárnap 10:00

MISKOLCI TEMPLOMI HANGVERSENY
- Miskolci Evangélikus Egyházközség Temploma - 2018. január 14. vasárnap

NYÍREGYHÁZI TEMPLOMI HANGVERSENY
- Nyíregyháza - Városi Református Egyházközség - 2018. január 14. vasárnap 17:30

SÁRRÉTUDVARI TEMPLOMI HANGVERSENY
- Sárrétudvari Református Templom - 2018. január 14. vasárnap 09:00

TOKAJI TEMPLOMI HANGVERSENY
- Római Katolikus Templom - 2018. január 14. vasárnap

VERESEGYHÁZI TEMPLOMI HANGVERSENY
- Veresegyházi Baptista Gyülekezet - 2018. január 14. vasárnap

 

JANUÁR 15., HÉTFŐ - ISKOLAI HANGVERSENYEK

AJKAI ISKOLAI HANGVERSENY
- Ajkai Bródy Imre Gimnázium és AMI - 2018. január 15. hétfő 17:00

BAGAMÉR ISKOLAI HANGVERSENY
- Bagamér - Kokad Általános Iskola és AMI - 2018. január 15. hétfő 15:30

BALATONFÜREDI ISKOLAI HANGVERSENYEK
- Református Általános Iskola Kórusa - 2018. január 15. hétfő 08:45
- Eötvös Loránd Általános Iskola Kórusa - 2018. január 15. hétfő 10:30
- Radnóti Miklós Általános Iskola Kórusa - 2018. január 15. hétfő 11:45
- Szent Benedek Általános Iskola| Középiskola| Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium Balatonfüredi Tagintézmény - 2018. január 15. hétfő 12:25

BEREKBÖSZÖRMÉNY ISKOLAI HANGVERSENY
- Berekböszörményi Kossuth Lajos Általános Iskola - 2018. január 15. hétfő 14:00

DEBRECENI ISKOLAI HANGVERSENYEK
- Vörösmarty Mihály Általános Iskola - 2018. január 15. hétfő 09:45
- Bocskai István Általános Iskola - 2018. január 15. hétfő 10:40
- Ibolya Utcai Általános Iskola - 2018. január 15. hétfő 09:00
- Bárczi Gusztáv EGYMI Általános Iskola| Készségfejleszt Iskola - 2018. január 15. hétfő 15:00
- Ady Endre Gimnázium - 2018. január 15. hétfő 17:00
- Árpád Vezér Általános Iskola - 2018. január 15. hétfő 15:30
- Benedek Elek Általános Iskola - 2018. január 15. hétfő 09:45
- Csapókerti Általános Iskola - 2018. január 15. hétfő 09:30
- Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium - 2018. január 15. hétfő 13:45
- Deák Ferenc Tehetségfejlesztő Középiskolai Szakkollégium - 2018. január 22. 16:30
- Dózsa György Általános Iskola - 2018. január 15. hétfő 13:30
- Epreskerti Általános Iskola - 2018. január 15. hétfő 08:00
- Fazekas Mihály Általános Iskola - 2018. január 15. hétfő 10:00
- Fazekas Mihály Gimnázium - 2018. január 15. hétfő 10:40
- Gönczy Pál Általános Iskola - 2018. január 15. hétfő 10:45
- Gulyás Pál Kollégium - 2018. január 14. vasárnap 18:30
- Hajdú - Bihar Megyei Általános Iskola - 2018. január 15. hétfő 07:45
- Hatvani István Általános Iskola - 2018. január 15. hétfő 07:30
- Hunyadi János Általános Iskola - 2018. január 15. hétfő 10:45
- József Attila Általános Iskola - 2018. január 15. hétfő 09:45
- Kinizsi Pál Általános Iskola - 2018. január 15. hétfő 13:30
- Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakgimnázium és Zeneiskola - Alapfokú Művészeti Iskola - 2018. január 15. hétfő 17:00
- Kós Károly Művészeti Szakgimnázium és Kollégium - 2018. január 15. hétfő
- Lilla Téri Általános Iskola - 2018. január 15. hétfő 07:45
- Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium - 2018. január 15. hétfő 10:40
- Petőfi Sándor Általános Iskola - 2018. január 15. hétfő 09:40
- Szoboszlói Úti Általános Iskola - 2018. január 15. hétfő 07:45 és január 16. kedd 10:25
- Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola - 2018. január 15. hétfő 11:15
- Bolyai János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola - 2018. január 15. hétfő 08:00
- Vénkerti Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola - 2018. január 15. hétfő 07:45
- Talentum Baptista Általános Iskola - 2018. január 15. hétfő 15:00

FURTAI ISKOLAI HANGVERSENY 
- Furtai Bessenyei György Általános Iskola - 2018. január 15. hétfő 08:00

HAJDÚSZOBOSZLÓI ISKOLAI HANGVERSENY
- Szép Ernő Kollégium és Zichy Géza Zenei Alapfokú Művészeti Iskola közös programja - 2018. január 15. hétfő 18:00 (Szép Ernő Kollégium klub terem)

KABAI ISKOLAI HANGVERSENY
- Sári Gusztáv Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola - 2018. január 15. hétfő 08:00

LÉTAVÉRTESI ISKOLAI HANGVERSENY
- Létavértesi Irinyi János Általános Iskola - 2018. január 15. hétfő 15:30

NYÍRÁBRÁNYI ISKOLAI HANGVERSENY
- Ábrányi Emil Általános Iskola - 2018. január 15. hétfő 10:45

NYÍRADONYI ISKOLAI HANGVERSENY
- Nyíradonyi Kölcsey Ferenc Gimnázium és Általános Iskola - 2018. január 15. hétfő 10:00

NYÍRMÁRTONFALVAI ISKOLAI HANGVERSENY
- Nyírmártonfalvai Általános Iskola - 2018. január 15. hétfő 09:00

POCSAJI ISKOLAI HANGVERSENY
- Pocsaji Lorántffy Zsuzsanna Általános Iskola - 2018. január 15. hétfő 17:00

PÜSPÖKLADÁNYI ISKOLAI HANGVERSENY
- Püspökladányi Petőfi Sándor Általános Iskola - 2018. január 15. hétfő 15:30

SÁPI ISKOLAI HANGVERSENY
- Sári Gusztáv Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Ökrös István Tagiskolája - 2018. január 15. hétfő 07:45

TETÉTLENI ISKOLAI HANGVERSENY
- Tetétleni Zichy Géza Tagiskola - 2018. január 15. hétfő 08:00

ÚJLÉTAI ISKOLAI HANGVERSENY
- Kiss Zoltán Általános Iskola - 2018. január 15. hétfő 09:50

VÁMOSPÉRCSI ISKOLAI HANGVERSENY
- Vámospércsi Mátyás Király Általános Iskola és AMI - 2018. január 15. hétfő 09:45

VÉSZTŐI ISKOLAI HANGVERSENY
- Szabó Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

Utolsó frissítés: 2018. január 14. 15:01

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére