Jelenlegi hely

Felhívás Kazinczy-versenyre

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Kazinczy-díj Alapítvány a 2017/2018-as tanévre meghirdeti az általános iskolák 5-8. osztályos, valamint az e korosztálynak megfelelő középiskolai osztályok azon tanulói részére – akik még nem nyerték el a Kazinczy-jelvény bronz, vagy arany fokozatát – a Kazinczyról elnevezett „Szép Magyar Beszéd” versenyt.

Ez a versenyforma az ifjúság anyanyelvi nevelését, a beszédkultúra javítását szolgálja.

A hagyományoknak megfelelően ebben a tanévben is a Debreceni Művelődési Központ Újkerti Közösségi Háza szervezi a verseny városi és városkörnyéki fordulóját. A versenyt az 5-6. (11-12 éves korcsoport) és a 7-8. (13-14 éves korcsoport) osztályos tanulók számára külön-külön hirdetjük meg.

A verseny anyaga: A vetélkedő résztvevőinek egy – a forduló rendezői által – kijelölt kötelező és egy magukkal hozott, szabadon választott 20-25 soros prózai szöveget kell felolvasniuk.

A szöveg csak eredeti, magyar – 20-21. századi - közlő prózai stílusban megírt mű lehet, amely nem tartalmaz párbeszédet, sem régies, sem tájnyelvi, sem kevéssé ismert idegen szavakat.

(A 7-8. évfolyamosoknál kívánatos az esszé-, vagy tanulmányrészlet.)

A versenyzők értékelésekor a zsűri az alábbi szempontok figyelembevételével értékeli a versenyzők teljesítményét: szövegértés, szöveghűség, hangvétel, hangképzés, hangsúlyozás, szünettartás, természetes beszéd.

A városi verseny helyszíne: Debreceni Művelődési Központ Újkerti Közösségi Háza (4032 Debrecen, Jerikó u. 17-19./mozi terem)

A verseny időpontja: 2018. február 13., 8.30-tól 

Kérjük, hogy a jelentkezési lapokat – az iskolai döntők győzteseinek adataival, és a korcsoport feltüntetésével – 2018. február 6-ig szíveskedjenek eljuttatni az Újkerti Közösségi Házba.

A program felelőse: Szabó Katalin, tel.: 52/439-866; e-mail cím: szabo.katalin@debrecenimuvkozpont.hu

A versennyel kapcsolatban további felvilágosítás a fenti telefonszámon kérhető. A verseny részletes kiírása a www.oh.gov.hu  oldalán olvasható.

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Biztosan neked is van a szekrényedben olyan ruhadarab, amit valaha nagyon szerettél, csak valamiért már nem veszed fel. Ilyenkor érdemes elővenni a varrógépet.
Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Ruhacsipesz, zokni, műanyag pohár, kartondoboz vagy éppen egy fakanál. Első ránézésre egyik sem fejlesztőjáték. Egy kis fantáziával azonban remek játékeszköz lehet belőlük – ráadásul szinte biztos, hogy már most is ott lapulnak valahol a lakásban.
Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Itt az ősz. Reggelente már érezni, hogy lehűlt a levegő, előkerülnek a könnyű kabátok, a kardigánok, sálak, és lassan mi is elkezdünk más szemmel nézni a szekrényünkben lévő ruhákra.
A varrás többet ad, mint gondolnád

A varrás többet ad, mint gondolnád

A legtöbben úgy gondolnak a varrásra, mint egy hasznos hobbira. Egy olyan tevékenységre, amellyel ruhát javíthatunk, függönyt varrhatunk vagy kreatív ötleteket valósíthatunk meg.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére