Jelenlegi hely

Elődöntőben a debreceni énekes-színészhallgató

Az előadás hitelessége, átélése, és letisztult merészsége elvarázsolta a zsűrit és a közönséget egyaránt, így Gergely 45 ponttal azonnal az első helyre került biztos továbbjutóként.

A Dal második válogatójának fellépői ismét megdolgoztatták a zsűrit és a közönséget. A dalok a zenei stílusok szinte minden szegletét képviselték a funkytól a metálig, de a pop stílus kedvelői is találhattak maguknak új kedvencet.

Hetedikként lépett színpadra a debreceni Dánielfy Gergely saját szerzeményével, az „Azt mondtad” című dallal. Az előadás látványvilága egyszerű, letisztult volt. Gergely hangja, két zenésztársa kísérete gitáron és hegedűn hihetetlen érzéseket váltott ki mindenkiből.

A zenét maga az előadó szerezte, míg a szöveget barátjának, Völgyesi Árpádnak köszönheti.

Ha lemaradtál róla, ITT megnézheted.

Az est tíz produkciját követően a zsűri és a közönség pontjai alapján az elődöntőbe jutott az AWS, Dánielfy Gergely, BIGA, a yesyes, és Odett.

A nézők a SativuS produkciójának, a „Lusta lány”-nak szavazták meg a bizalmat, így ez a csapat csatlakozhatott a második válogató nyerteseihez.

Az elődöntők február 10-én és 17-én lesznek, azt még egyelőre nem lehet tudni, Gergő melyiken lép fel.

Ha lemaradtál, de megnéznéd Gergő előadását, ITT megteheted.

 

Szöveg, Fotó: mediaklikk.hu

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

Akár a gyermeki játszótéri barátságokról, akár a felnőttek közötti évtizedes kapcsolatokról van szó, a barátság az egyik legfontosabb kapocs az életünkben. Ezek az idézetek segítenek szavakba önteni azt, amit érzünk – és amit talán nem is tudtunk eddig kimondani.
Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Július 30. az a nap, amikor a barátságokat ünnepeljük. Az ENSZ által is elismert Barátság világnapja nemcsak arról szól, hogy felhívjuk egy régi barátunkat vagy megköszönjük a társaságot valakinek, aki fontos számunkra, hanem arról is, hogy a család legkisebb tagjai is megtanulják, milyen értékes a barátság.
Hogyan éljük túl a hőséget?

Hogyan éljük túl a hőséget?

Valahogy muszáj lesz. És bár az idei nyár (eddig) kegyesebb hozzánk, mint a tavalyi, a 38°C azért már alkalmas a nyugalom megzavarására. A szenvedés pedig csak a mazochistákat villanyozza fel, a többiek megoldások után kutatnak.
Tíz étel, amit a 10 éve gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

Tíz étel, amit a 10 éves gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

A szülői stresszfaktor egyik okozója a nagy ebédkérdés, amihez nemcsak a mikor mit főzzek, de a megeszi-e a gyerek is hozzájárul. Van pár tippünk kezdőknek és haladóknak.

Partnereink

Hajdúság Éléskamrája
Debrecenimami Partner Karitatív Testület
Ugrás az oldal tetejére