Jelenlegi hely

Felejtsd el a műanyag szívószálat!

"15 nap - 15 lépés" Minitréning a műanyagmentes életért!

3. lépés: Felejtsd el a műanyag szívószálat!

Mindannyian imádunk gondtalanul ücsörögni a meleg nyárban, és egy hideg italt szívószállal iszogatni. Bevallom, én sem gondoltam végig, mi lesz utána a szívószállal, és azt hiszem, gyerekkoromban nem is igazán törődtem vele, hova dobom. Igaz, azóta leszoktam a szívószálról, de a gyerekeim nem. Az is igaz, hogy mivel kicsik, még félbevágom nekik, és a szelektívben végzi dolga múltával. De még így sem éri meg használni, látva a természetvédők filmjeit. 

Jelenleg 500 millió egyszer használatos szívószálat szív a világ naponta, ami nem kevés, mert ha egymás után tennénk ezeket a szívószálakat, akkor a Földtől olyan messze jutnánk, hogy az már csak egy pici pontnak látszana. Becslések szerint 8,3 milliárd eldobott szívószál hever a világ strandjain összesen.

 

Honnan származik a szívószál?

Az első szívószálak növények, pl.búza, rozs szárából, összesodort levelekből készültek. A sumérok söriváshoz már használtak szívószálat. Az argentin nép és dél-amerikai szomszédai matétea fogyasztásához egy hasonló, fémből készült, bombillának nevezett eszközt használtak, mely egyrészt szívószálként, másrészt a tea rostjainak szűrésére szolgált. A modern szívószálat 1888-ban szabadalmaztatta Marvin Stone. Papír cigarettatartó-gyáros volt, ez adta számára a papír szívószál ötletét is. Innen márcsak egy ugrás volt kitalálni azt a spirálisan mozgó, forgó-sodró eljárást, mellyel elő tudta állítani a papír szívószálait. Eleinte a szűk átmérő miatt egyszerre két papír szívószálat használtak, hogy hatékonyabb legyen az ivás. Szerinte ugyanis a szívószál ideális átmérője akkora, hogy nem jut át rajta a citrommag. Hogy ne ázzon el a papír, parafinnal itatta át. A terméket 1888. január 3-án kezdték el gyártani, és hamarosan többet adott el belőle, mint a cigarettatartókból. 

Ezt tökéletesítette a San Francisco-i Joseph B. Friedman, aki látva kicsi lánya szenvedését az egyenes papír szívószállal, feltalálta a hajlítható szívószálat (Flex-Straw), mely kényelmesen meghajlott a pohár felett. A feltaláló által alapított cég elsőként egy kórháznak értékesített, ahol a betegek ágyban fekve is tudtak inni anélkül, hogy az ital mellé ment volna. A kórház másik nagy előnye az innovációval még az volt, hogy elhagyhatták a korábban használt üveg szívószálak fertőtlenítését is. 

Biztosan nem gondolta egyikőjük sem, hogy a szívószál-műanyagipar páros ilyen méretekig jut és ennyire megváltoztatja az életünket.

Ha nem lehet műanyag, akkor mi legyen helyette?

Be kell látnunk, hogy a kényelem ellenére a műanyag szívószálak környezetkárosítóak, nem újrahasznosíthatóak, így szeméttelepeken vagy az óceánok mélyén végzik.

Ráadásul 2021-től az EU új jogszabályai értelmében betíltják a az EU-ban a műanyag szívószálakat is. Hogy mi mindent még? A teljes cikket ITT TALÁLOD!

Az eldobható szívószálakra születtek alternatív megoldások:

  • papír szívószálak
  • bambusz szívószálak
  • bioműanyag szívószálak
  • üveg szívószálak
  • rozsdamentes acél szívószálak

A fogyasztók sajnos a szívószálat egyáltalán nem akarják örökre feladni a teknősök miatt, így a tartós és környezetbarát anyagú alternatívák versenyére lehet számítani a közeljövőben. A legnagyobb gyorsétterem lánc és a többi multi is az egyszer használatos műanyag szívószál helyett olyan papír és természetes alapanyagú szívószálakat keres jelenleg, mely megfelelő mennyiségben áll rendelkezésre és a fogyasztói élményt nem rontják.

Egy csomag, 50 darabos bioműanyag szívószál kb. 700 - 800.- Ft körül mozog, míg a papír kicsit drágább, 25-30 darabos csomag 800-900.- Ft, beszerzési helytől függően. Ez utóbbi viszont sok-sok szín-és mintaváltozatban megtalálható.

Kutatások szerint a tartós papír szívószálak 30-60 nap alatt lebomlanak, így környezetterhelésük messze jobb a műanyagénál.

Nemcsak papír, szalma, bioműanyag vagy bambusz lehet, de akár tészta is lehet szívószál, melyet néhány étterem már jelenleg is alkalmaz. Másik irány a tartós, fémből, üvegből készült szívószál, hiszen vannak olyan helyzetek és betegségek, melyek szükségessé teszik a szívószálat. És miért ne lehetne éppen a szívószál tartós?

FONTOS! Az elhasznált szívószálakat a szelektív hulladékgyűjtés keretén belül kell gyűjteni.

 

Forrás: kulinarisvilag.hu; Wikipedia; csomagolas.blog.hu; képek: pixabay.com; 1millionwomen.com.au; uselessstraws.weebly.com

15 nap alatt 15 lépésben a műanyagmentes élet felé. Mi ez?

2. lépés: Kerüld a műanyag reklámtáskák használatát!

 

És ők azok, akik segíthetnek Neked:

ITT A TE BEMUTATKOZÁSOD HELYE!

 

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Ételt készíteni nem annyira bonyolult, mint embert juttatni a Marsra. De rengeteg olyan tipp és trükk létezik, amitől vagy a végeredmény lesz jobb, vagy az életed könnyebb. Ezekből mutatunk most néhányat.
Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Változni, soha nem könnyű! A berögzült szokások, a napi rutin gördülékennyé teszik a mindennapokat. Az étkezésünkön változtatunk szinte a legnehezebben! Megszoktunk bizonyos ételeket, ízeket, és a hétköznapi rohanásban sokszor úgy gondoljuk, nincs idő az egészséges ételekre. Ha jobban belegondolunk, az egészség, a szép bőr, és a megfelelő testsúly titka is éppen itt kezdődik - a tányérunknál.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére