Jelenlegi hely

Virágos terasz hazai klímára: szárazságtűrő, napkedvelő növényekből

Biztos vagyok benne, hogy tavasszal sokan álmodoznak szép virágos ablakpárkányról, erkélyről. Hatalmas lendülettel bele is ugranak az első tavaszi piaci napon a palántavásárlásba, amit követ a nagy csalódás.

Egy csöpp kis erkélyből, egy ablakpárkányból is megteremthetjük a magunk intim zöld pihenőhelyét. De a sikeres fenntartáshoz, a növényneveléshez több kell pár cserépnél.

Szóval egy impulzív pillanatban engedve a napsütés csábításának megveszünk néhány virágzó növényt, otthon bekerülnek a stílusos cserepekbe és várjuk a csodát. Aztán nem értjük, hogy miért nem olyan szép, sőt, sárgul, konyul.

Szegény palánták nem igazán bírják a hirtelen fény, tápanyag, víz és hőmérséklet változást, segítenünk kell nekik!

Emberként mi is nehezen viselnénk, ha a hollandiai vagy olaszországi hűvös szobánkból lepottyantanának a Szahara tűző napsütésébe.

Fajtaválasztás: csak reálisan!

A legfontosabb vezérelv: olyan fajtákba gondolkozz, amik ezen a klímán megélnek. Nagyon tud fájni, ha nyáron kedvenceddé vált drágaságod elfagy az első csípős éjszaka.

A fagytűrő évelő növényekkel lesz a legkevesebb feladatod. Nem kell felszedni, költöztetni, max takarni amíg fiatal. Tavasszal hamar regenerálódnak, és erősödnek is a kint töltött téltől.

Hogyan maradnak felpimpelt kertészeti palántáink mégis szépek?

A kertészetek, melegházak nagy részében menetrendszerint locsolnak, tápoznak.

Sok helyen szinte napra pontosan be van állítva a növény virágzása, termése. Házi körülmények között erre nem igazán van módunk. Kinek ne késett volna a tervezett locsolása akár 2 napot is, ha lebetegedett a gyerek vagy váratlan vendégek érkeztek.

A titok: a megfelelő növényt a megfelelő helyre!

1. Tervezz!

Hely

Hova kerül majd a növényed? Fény és hőmennyiség, amit kapni fog fajtájának megfelelő-e? Ha elutazol, ki és milyen sűrűn locsolja majd?

Méret

Tudsz-e neki elegendő helyet biztosítani, mekkorára fog nőni? Ha valami nagyon megtetszett de nem férne el nálad, nézz utána, létezik-e törpe méretben is. Meg fogsz lepődni, mennyi növénynek van kompakt, kis növekedésű, törpe változata.

Beporzók

Nem minden virágzó növény biztosít táplálékot a beporzóknak, egyéb rovaroknak. Például a gyönyörű hortenziák sem mind beporzóknak valóak. Szerencsére vannak olyan bugás hortenziák, amelyeknek nem csak meddő virágai vannak a bugában, hanem termők is, így a beporzó rovarok is szeretik.

     Tipp: Minél nagyobb arányban vannak jelen a termő virágok, annál illatosabb a virágzat, és annál vonzóbb a beporzók számára. Éppen ezért ezeket a bugás hortenziákat beporzóbarát kertekbe is jó szívvel ajánljuk -  (Living ‘Infinity’, Living ‘Strawberry Blossom’, Living ‘Milk & Honey’, Prim Red, Petite Lantern, Wim’s Red, Kyushu, Pinky Winky. - írja oldalán a Hortenziakert by Mon Petit Jardin

A neten rengeteg növényekkel foglalkozó oldalt találsz, de nem mindegyik hiteles, egymásról másolják a szövegeket, gyakran akad valótlanság. Az egyik legmegbízhatóbb oldal a nonprofit Botanikaland. Máig nem tudom, ki szerkeszti, de alapos, ért a növényekhez.

2. Kérdezz!

Kérdezd meg az eladótól, szabadföldi vagy melegházi-e a növény? Mennyi időnként locsolják, kell-e neki valami speciális táp. Délelőtti vagy délutáni napsütésre, egész nap tűző napra vagy árnyékba javasolja-e ültetni?

     Tipp: a helyi piacokon és Facebook csoportokban mindig vannak olyan lelkes kertészek, akik a saját szaporított szabadföldi növényeiket árulják. Ezek a növénynek, ha kisebbek is, jobban bírják a szélsőségesebb körülményeket, és gyakran olcsóbbak is.

3. Ültess!

Egy növény nem növény! Ezt Te is hamar megtapasztalod. Kell pár virágzó minden hónapra, és egy kicsit dúsabb is a szomszédok felöli oldalra, jó lenne egy magasabb is, meg olyan, ami bírja a tűző napot… bele lehet lendülni hamar. A kertészetben megvásárolt növény általában már kinövi a cserepét, mire hozzánk kerül, így át kell ültetni.

  • Az ültetésnél variáld össze a virágokat az igényeik alapján: használd ki, hogy a magasra növők árnyékot adhatnak az érzékenyebbeknek;
  • ne felejtsd el őket jól beáztatni ültetés előtt, hogy a gyökere ne sérüljön;
  • használj apró agyaggolyókat vagy kavicsot a cserép alján, így elkerülheted a pangó víz okozta gondokat;
  • talajtakaró növények (pl. sziklakerti évelők) vagy kavics, mulcs használatával tovább marad nedves a virágok földje, és lelkiismeretfurdalás nélkül utazhatsz el egy hétvégére;
  • a vékony szárúakhoz szúrj le karót, különben ferdén nőnek;
  • az ültetés végén is alaposan locsold meg őket, akkor is, ha esőre áll;

     Tipp: A növény gyökere túl sűrűn benőtte a cserepet? Ez a filcesedés. Ekkor a növény már nem képes a megfelelő mennyiségű tápanyag, víz felvételére, átültetés esetén sem fog könnyen megmaradni, segítenünk kell rajta. Ilyenkor meg kell lazítani a gyökérzetét, erre jó az alapos áztatás ültetés elött. Lehet, hogy már ez sem elég, ilyenkor meg kell metszenünk a gyökérzetét. Ezt a legtöbb növény - nem kánikulai időszakban - jól tűri.

4. Etetés-itatás

Bizony, folyamatos ellenőrzés alatt kell őket tartani az ültetés utáni napokban: megpróbálnak alkalmazkodni új helyükhöz, küzdenek majd az elemekkel.

     Pl. Ha azt látod, hogy a félárnyékos helyre való folyamatosan konyul, kicsit szárad a levele, akkor módosítanod kell átmenetileg az elképzeléseiden, még fokozatosabban kell a naphoz szoktatnod.

Ha már megszokták a helyüket, keresd meg a fajtájuknak való tápot, és használd is. Én személy szerint a higítható folyékony tápokat kedvelem, külön mércés poharat vettem hozzá, és heti egyszer hajrá.

Most pedig lássuk a listát, milyen növények bírják majd ki a nyarat a teraszodon!

Virágok és fűszernövények napsütötte és árnyékos teraszokra, ablakokba: méhbarát / napkedvelő / szárazságtűrő évelő növények

  • Borsmenta
  • Cserjés pimpó
  • Kakukkfű
  • Kasvirág
  • Kokárdavirág
  • Levendula
  • Macskafarkú veronika
  • Rozmaring
  • Oregánó
  • Zsálya

     Tipp: ha méhbarát virágokat tervezel, szánj egy lapos, kavicsokkal megpakolt tálat a rovarok itatására is. Ne használj éjjel túl sok ledet a teraszon, se ultrahangos rovarcsapdát, nem csak a legyek repülnek bele.

Ősszel is virágzó napsütést kedvelő, szárazságtűrők:

  • Cickafark
  • Díszcsorba
  • Érdes napvirág
  • Ernyős verbéna
  • Kékszakáll
  • Nyári orgona (a törpe változat cserepes )
  • Varjúhájfélék

Minimalista hatáshoz:

  • Díszfüvek
  • Ezüstös iringó és Kék iringó
  • Íriszek
  • Kecskerágók
  • Kövirózsák
  • Varjúhájfélék

Gyorsan növő, árnyékolásra is alkalmas növények:

  • borostyán
  • futóbab
  • futórózsa
  • holdvirág
  • iszalag
  • kerti gyöngyvessző
  • komló
  • lonc
  • vadszőlő

 

ADL - Debrecenimami

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

A kisgyerekes ruhatár egy külön világ. A darabok gyorsan cserélődnek, mégis közben meglepően gyorsan el is használódnak. Egy body, amit pár hete vettél, már foltos. Egy nadrág térde elvékonyodott, pedig még bőven hordható lenne.Ilyenkor nem az a legjobb döntés, hogy kidobjuk. Ezek a ruhák nagyon jól javíthatók – ráadásul egy kis átalakítással még jópofábbak is lehetnek, mint új korukban.
"Elfogyott a gyömbérszörp?"

"Elfogyott a gyömbérszörp?"

A gyömbérszörpről először a 90-es években hallottam, a Hupikék törpikék egyik „dalában”. Igaz, akkoriban a gyömbér még nem volt mindennapos vendég a boltok zöldséges pultján. Aztán ahogy egyre könnyebben hozzáférhetővé vált, úgy kedveltem meg én is egyre jobban.
Illatos kincs a bokrokról – ezért érdemes most bodzát gyűjteni

Illatos kincs a bokrokról – ezért érdemes most bodzát gyűjteni

Május végén és június elején országszerte virágzik a bodza, amely nemcsak az utak mentén és erdőszéleken illatozik, hanem igazi konyhai és házipatikai kincs is. Sokan ilyenkor indulnak kosárral bodzát szedni, hiszen néhány marék virágból egész évre elegendő szörp, tea vagy akár különleges finomság készülhet.
Május 1 - A májusfa ünnepe

Május 1 - A májusfa ünnepe

Falvainkban az elmúlt években újra divatba jött a májusfa állítás. Tudjátok, mit jelnet?

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére