Jelenlegi hely

Itt a nyári szünet: 3+1 tipp az okos időbeosztásra

Kezdődik a 11 hetes nyári iskolai szünidő: a gyerekek örülnek, a szülőknek viszont sok fejtörést okoz, hogy milyen programokkal töltsék ki a tanévkezdésig hátralévő időszakot. Az alábbiakban gyermekanimátor segít okosan megtervezni a vakációt.

A nyári vakáció a gyerekek nagy kedvence, sok szülő számára azonban nehezen megoldható, ki vigyázzon az iskolából kiszabadult gyerkőcökre. A legtöbben nagyszülői segítséggel és táborokkal oldják meg a nyarat, de még ezek mellett is sokat segíthet, ha már a szünidő elején átgondoljuk a teendőket. Az alábbiakban a hévízi NaturMed Hotel Carbona gyermekanimátora, Sebestyén Orsolya segít néhány jól bevált tippel a nyári szünet okos megtervezéséhez.

1. Készítsünk menetrendet

A tapasztalatok szerint jól bevált módszer, ha nyári menetrendet készítünk. Így a gyerek is tudja majd, mikor mi következik, hova illeszkedjenek a kötelességek (például kötelező olvasmányok), mire érdemes várni. A naptárkészítés nekünk is jó alkalom arra, hogy átgondoljuk, a nyár melyik részét kell még „megoldani”. Még jobb, ha színes-rajzos naptár készül, amit kitehetünk a lakás központi részére (például a hűtőszekrényre), így mindig szem előtt van és rápillanthatunk, mikor milyen programra készüljünk.

2. Egyeztessünk a többi szülővel

Fontos, hogy tudjuk: nem egyedül küzdünk a nyári szünetben azzal, hogy meg kell oldani a gyerekfelügyeletet. Ezért beszéljünk a többi szülővel és a barátokkal. Azokkal, akik nyitottak rá, tervezzünk közös eseményeket. Időbeosztástól függően egyeztethetjük, hogy melyik napokon ki „tud beugrani”, és ezzel segíthetjük egymást. Ezt érdemes még a szünet kezdetén tisztázni, hiszen ilyenkor még mindenkinél lehetnek kitöltetlen lyukak a programban, és könnyebb az összehangolás is.

3. Egyensúlyozzunk az élmények és a kötelességek között

A legtöbb iskolában a nyári szünidőre is kapnak feladatokat a gyerekek. Különösen a nagyobbaknál jellemző például, hogy olvasónaplót kell készíteni. Annak érdekében, hogy ne augusztus végén legyen kapkodás, ezeket a „kötelességeket” is érdemes beosztani és előre meghatározni, mikor melyik feladat készüljön el. Ha okosan elosztjuk az egész vakációra a feladatokat, könnyebben megoldhatóak, mintha egy nagy falatként kellene rajtuk túlesni.

+1 Használjuk ki a nyaralást közös időtöltésre is

Év közben sokszor kevés időnk jut egymásra: a munka, iskolai teendők és különórák miattmanapság rohanás a családok élete a hétköznapokon. A NaturMed Hotel Carbona gyermekanimátora szerint ezért egyre többen szeretnék a családi nyaralást a pihenés mellett tartalmas közös időtöltésre is kihasználni. Érdemes a családi vakációt úgy tervezni, hogy izgalmas közös kalandokat nyújtson, miközben mindenki megtalálhatja a számára legvonzóbb programot is. Egy közös szülők-gyerekek teniszmeccs, vagy anya-lánya beauty program például nemcsak a feltöltődésre alkalmas, hanem segít összehozni a családot, és hosszú időre szóló élményekkel gazdagít.


Érdekesség: bármennyire is hosszúnak tűnik a nyári szünidő, a hazai iskolai vakáció hossza még így is csak 11. helyezett Európában (lsd. táblázat).

 

A nyári szünetek hosszúságának toplistája Európában 2017-ben*

Ország

Szünet hosszúsága

1.

Bulgária

11-15 hét

2.

Olaszország

12-14 hét

3.

Lettország

13 hét

3.

Törökország

13 hét

4.

Litvánia

12,5-13 hét

5.

Portugália

11-13 hét

6.

Észtország

12,5 hét

7.

Bosznia-Hercegovina

12 hét

7.

Macedónia

12 hét

7.

Málta

12 hét

7.

Montenegró

12 hét

7.

Románia

12 hét

7.

Spanyolország

12 hét

8.

Izland

11-12 hét

9.

Görögország

10-12 hét

10.

Írország

9-12 hét

11.

Horvátország

11 hét

11.

Magyarország

11 hét

11.

Szerbia

11 hét

12.

Finnország

10-11 hét

13.

Ciprus

9-11 hét

14.

Lengyelország

10 hét

14.

Svédország

10 hét

14.

Szlovénia

10 hét

15.

Svájc

5-10 hét

16.

Ausztria

9 hét

16.

Belgium

9 hét

16.

Csehország

9 hét

16.

Észak-Írország

9 hét

16.

Szlovákia

9 hét

17.

Franciaország

8,5 hét

18.

Luxemburg

8 hét

18.

Norvégia

8 hét

19.

Anglia

6 hét

19.

Dánia

6 hét

19.

Hollandia

6 hét

19.

Liechtenstein

6 hét

19.

Németország

6 hét

19.

Skócia

6 hét

19.

Wales

6 hét

Forrás: webgate.ec.europa.eu
*A lista az általános és középiskolai nyári szünetek hosszát egyaránt tartalmazza

 

 

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

Szülőnek lenni csodálatos és hálás feladat, ami ugyanakkor számos lemondással és kihívással együtt jár: miközben egy másik emberi lény szükségleteiről gondoskodunk, sokszor érezhetjük úgy, hogy nem jut idő saját magunkra. Ne felejtsük el azonban, hogy az énidőre mindenkinek szüksége van, olykor tehát egy kicsit törődjünk saját magunkkal is.
Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:
Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

A téli hónapokban gyakran tapasztalható fáradtság és energiahiány a hideg időjárás, a rövid nappalok és a kevesebb napfény miatt alakul ki. Az alábbi tippek segíthetnek, hogy energikusabbnak érezd magad ebben az időszakban:
Apák a gyermeknevelésben

Apák a gyermeknevelésben

Hogyan élhetik meg valóban a szülőséget az édesapák?

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére