Jelenlegi hely

Hogyan magyarázzuk el gyermekeinknek, mi történik most a világban?

„Semmi sem állandó, csak a változás maga.” – mondta Hérakleitosz. A napokban percről percre változik körülöttünk szinte minden. A jelenlegi körülmények korábbi értékrendünket, gondolkodásunkat és viselkedésünket is teljesen felülírják.


A kép forrása

Megfordult velünk a világ

A külsőségek világában éltünk most már jó ideje. A következő napokban, hónapokban azonban minden más lesz. Nem fog számítani hogyan öltözködsz, milyen márkás ruhát viselsz, milyen színű a műkörmöd, milyen a frizurád, hogy vagy kisminkelve. Otthon leszel bezárva, magaddal, a gondolataiddal, a családoddal, az ő aggodalmukkal, örömükkel és bánatukkal. A külső értékrend szerepét átveszi a belső világunkra való fókuszálás.

Nem lesz könnyű egyikünknek sem, de ki kell tartanunk. Emberi kapcsolatainkban is a tolerancia, a segítségnyújtás, az összefogás kell, hogy a legnagyobb szerepet játssza.

A jó dolgokra fókuszálj

A kezdeti szorongást és aggodalmakat próbáljuk felülírni azzal, hogy a jót is meglátjuk ebben a borzasztóan nehéz időszakban. Hogy sok időt tudunk tölteni a családunk körében, gyermekünkkel közösen.

Mi magunk is új szerepeket próbálhatunk ki, amik néha nem kis kihívást okozhatnak. Valószínűleg sok szülő szemében átértékelődik most a pedagógus szakma is. Eddig bele sem gondoltak sokan, hogy mennyire is nehéz feladat az ismeretek átadása a gyermekek számára.

Fontos az odafigyelés saját magunkra is!

Ne engedjük, hogy a negatív gondolatok elhatalmasodjanak rajtunk, hogy folyamatosan a vírustól való félelem kösse le a gondolatainkat!

Próbáljuk a jó oldalát nézni annak, hogy többet vagyunk kénytelenek otthon maradni! 

  • Álljunk neki otthon mozogni, edzeni!
  • Talán több időnk lesz a rég megvásárolt, de eddig az éjjeliszekrényen heverő könyveink elolvasására, a közös filmnézésre, a lakást rendbetételére.
  • Vezessük le a saját feszültségünket - akár különböző relaxációs módszereket is használva -, hiszen a gyermek érzi a szorongást rajtunk és hajlamos átvenni is azt!

A kép forrása

Hogyan tudunk gyermekünknek segíteni, ebben a nem hétköznapi helyzetben?

Megfelelő szintű és mennyiségű információ

  • Meg kell beszélni gyermekünkkel, hogy miért is kellett itthon maradnia, mi történik most az országban, a világban.
  • Érdemes megemlíteni, hogy ez egy olyan betegség, ami megelőzhető, de ezért nekik is tenniük kell!
  • Emeljük ki a pozitív példákat is, hogy megfelelő hozzáállással, a higiéniai szabályok betartásával, illetve azzal, hogy itthon maradunk s kerüljük a közösséget, milyen sokat tudunk tenni a betegség terjedése ellen! Hogy mivel jár a betegség és mik a tünetei.
  • Nem szabad tabuként kezelnünk ezt a helyzetet!
    Annál jobban megnyugszik a gyermek, minél inkább tisztában van a vele történt eseményekkel, így nem fogja túlmisztifikálni ezt a betegséget.
  • A legfontosabb az, hogy érezze, mellette vagyunk, mindent megteszünk a biztonsága érdekében.

Ha azt érezzük, hogy fél

Ha azt érezzük gyermekünkön, hogy túl sok negatív érzés van benne, beszélgessünk vele minél többet, éreztessük, hogy semmi sem állandó, azonban ezen az időszakon is túl fogunk lenni.

Válasszon kedvenc időtöltései közül közös játékot, biztassuk, hogy rajzolja ki magából a félelmeit!


A kép forrása

Napirend megtervezése

Érdemes a napjainkat, heteinket megtervezni, mert a megváltozott körülmények miatt úgy érezhetjük, hogy kifolyik a kezünk közül az idő.

Ebben segíthet a GTD-technika, amelyről korábban ITT írtam.

Tervezzük meg közösen a napi tevékenységeinket, a gyermekek számára fontos a rendszer, rendszeresség, ahogy a szabályok is! A szabályok kialakításába bevonhatjuk a gyermeket is, érezze, hogy közös a célunk, mindannyiunk érdeke, hogy ne káoszban teljenek a napjaink.

A külvilágtól, a társas kapcsolatainktól azonban nem szabad elvágni magunkat, telefonon, számítógépen keresztül számtalan lehetőségünk van a kommunikációra. Az ismerősök, barátok támogatás nagyon sokat jelenthet mindenki számára.

Felelősségvállalás

A legfontosabb dolog, amit tanulnunk kellene ebből a helyzetből, az a felelősségvállalás. Vállaljunk felelősséget saját tettünkért, gyakoroljunk önkontrollt, tartsuk be a szabályokat és maradjunk otthon!

Értsük meg, hogy függünk egymástól, a társadalom közös érdeke most az, hogy lemondjunk bizonyos kényelmi dolgokról! 

Ezekben a napokban fontos volna átgondolni eddigi életünket, azokat a pillanatokat, amiket eddig teljesen természetesnek vettünk, és nem becsültünk meg kellőképpen.

Most hiányoznak ezek a pillanatok, ezek a „problémák”. Mind-mind eltörpülnek a jelenlegi helyzetben. Már másként tekintünk rájuk, mert talán egy kicsit felébredünk. Megláttuk azt, hogy mindannyian függünk egymástól, hogy mindenkinek megvan a saját szerepe és funkciója, mindenki munkája egyformán fontos és becsülendő!
A saját életünkben pedig az „itt és most” a legfontosabb! Minden pillanatban lássuk meg a jót és éljük át örömmel!  Ha korábban nem tettük meg, most muszáj lesz. Azért is, hogy családunknak, gyermekünknek hitet adjunk, hogy együtt könnyebben átvészeljük ezt az időszakot.

Ezután másként fogunk gondolkodni és viselkedni, hiszen semmi sem lesz már olyan, mint előtte volt. De az rajtunk múlik, hogy közösen, egymást segítve, szabályokat betartva a jelenért most mit tudunk tenni, tudunk-e vigyázni egymásra…


Szerző: Teveliné Horváth Melinda
okleveles pszichológus, képződő sportszakpszichológus, pedagógus, terápiás kutya felvezető, life coach
https://www.facebook.com/tevelinemelinda/

- KAPOSVÁRIMAMI -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére