Jelenlegi hely

Két világ közt - fotókiállítás

Időpont: 2024. július 23.-augusztus 25. 
Helyszín: Agóra Tudományos Élményközpont (Debrecen, Egyetem tér 1.)

Az ATOMKI alapításának 70. évfordulója alkalmából Két világ közt címmel nyílik fotókiállítás 2024. július 23-án, kedden 14 órakor az Agóra Tudományos Élményközpontban.

A tudomány és a művészet, az információ és az esztétika, a mikro- és a makrovilág párhuzamai állnak a tárlat középpontjában. A képek bemutatják a debreceni Atommagkutató Intézet berendezései által láthatóvá tett mikrovilágot, és azokat a makroszkopikus eszközöket, amelyekkel ez a mikrovilág feltárul. A cím arra is utal, hogy a tárlat az ATOMKI és a Medgyessy Ferenc Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum együttműködésével készült.

Szeretettel várjuk a sajtó munkatársait a megnyitójára, amelyen köszöntőt mond Dr. Dombrádi Zsolt, az ATOMKI igazgatója, Fekete József, a Medgyessy Ferenc Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum igazgatója és Somogyi Béla, az Agóra ügyvezetője.

Az elektronmikroszkópos felvételek fantázianeveket kaptak, de egy szavazólapon minden látogató újabb ötletes címet adhat egy-egy képnek. A legjobb tíz elnevezés kitalálóinak az ATOMKI ajánlott fel ajándékot.

A kiállításról részletesebben a weboldalunkon olvashatnak: www.agoradebrecen.hu/programok/70/ket-vilag-kozt

A tárlat 2024. augusztus 25-ig tekinthető meg nyitvatartási időben az Agóra Tudományos Élményközpont fogadóterében.


Még több családi program érdekelne? Hírlevelünkkel nem maradhatsz le semmiről!

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Ételt készíteni nem annyira bonyolult, mint embert juttatni a Marsra. De rengeteg olyan tipp és trükk létezik, amitől vagy a végeredmény lesz jobb, vagy az életed könnyebb. Ezekből mutatunk most néhányat.
Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Változni, soha nem könnyű! A berögzült szokások, a napi rutin gördülékennyé teszik a mindennapokat. Az étkezésünkön változtatunk szinte a legnehezebben! Megszoktunk bizonyos ételeket, ízeket, és a hétköznapi rohanásban sokszor úgy gondoljuk, nincs idő az egészséges ételekre. Ha jobban belegondolunk, az egészség, a szép bőr, és a megfelelő testsúly titka is éppen itt kezdődik - a tányérunknál.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére