Jelenlegi hely

Portyázni indulhatunk a hajdúkkal

Már lehet nevezni az idei, 4. Hajdú Portyára, a vámospércsiek teljesítménytúrájára. Idén gondoltak a legkisebbekre is, 3 km-es családi távot is indítanak.

Vámospércs Város Önkormányzata és a Pircsike Vámospércsi Közművelődési Egyesület szervezésében már a 4. Hajdú Portyára készülődnek Vámospércsen.

Az eredetileg tervezett április végi időpont helyett technikai okokból május 21-én, szombaton lesz a Hajdú Portya.

Vámospércs környéke tele van értékes erdőkkel, ligetekkel, frissen átadott kilátókkal, amiket szinte alig ismerünk. Saját természeti környezetünk jobb megismerése és értékeinek felfedezése arra sarkall minket, számítva az itt élők közreműködésére és segítségére, hogy hagyományteremtő szándékkal elindított gyalogosan teljesíthető Hajdú Portyákat.

A 2022-es túra útvonala a város nyugati és déli részén vezet majd: érinti a Hajdúsági Tájvédelmi Körzetet, az újlétai borospincét, valamint a Filep Lovastanyát. A portya reggel kilenc órakor startol a főtérről, a Szabadhajdúk teréről.

Első alkalommal indítanak 3 kilométeres családi távot is, a nagy menetelés pedig idén 2022-re utalva jelképes 22 kilométer lesz.

A résztvevőknek a gyülekezési és érkezési ponton (Vámospércsi Sportpálya), valamint az ellenőrzési pontokon (Vadászház, Sándor-tanya, Ludas-tavi kilátó) frissítőket biztosítunk.

A gyalogtúrát teljesítők oklevélben és kitűzőben részesülnek, valamint bekerül a nevük a Hajdú Portya Időkapszulába. A legjobb idővel beérkezőket külön is díjazzuk.

Regisztrálni (a jelentkező nevének, címének, telefonszámának megadásával és a választott túratáv megnevezésével) a vamospercs.kulturalis@gmail.com címen lehet. A részvétel ingyenes.

ADL - Debrecenimami

Forrás

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

A farsangi időszak mára főként a gyerekek mulatságáról szól. Ehhez a vidám ünnephez gyűjtöttük össze a legjobb farsangi dalokat és mondókákat, melyek garantáltan feldobják a hangulatot, és még emlékezetesebbé teszik a közös pillanatokat!
7+1 szokatlan farsangi szokás, amit tuti nem ismersz

7+1 szokatlan farsangi szokás, amit tuti nem ismersz

Tudtad, hogy a farsang nemcsak mulatságról, hanem ma már furcsa hagyományokról is szólt? A vízkereszttől húshagyókeddig tartó időszak tele van különös, ma már szinte elfeledett népszokásokkal. Egyes hagyományok vidámak, mások meghökkentőek – nézzük, hányat ismersz közülük!
Vízkeresztől a farsang farkáig - népszokások és babonák

Vízkeresztől a farsang farkáig - népszokások és babonák

Ez a régies kifejezés tulajdonképpen a farsang vasárnaptól húshagyó keddig tartó három utolsó farsangi napra, a farsangi időszak végére vonatkozik. Izgalmas, mulatságokkal, babonákkal, különleges népszokásokkal teli időszak.
5+1 Nem tucatajándék Valentin napra

5+1 Nem tucatajándék Valentin napra

Ha igazán egyedi és személyre szabott Valentin-napi ajándékot szeretnél, akkor érdemes olyat választani, ami nemcsak különleges, hanem érzelmileg is jelentőségteljes.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére