Jelenlegi hely

Költészeti Fesztivál Debrecenben április 11-től online

Online fesztivál, de a beszélgetések a bennünk élő érzelmekről, emlékekről valódiak: Pilinszky János, Márai Sándor vagy Tar Sándor sorai máig igazak, valódiak, és hatnak. De hogyan?

A Méliusz Juhász Péter Könyvtár idén a Csokonai Színházzal együttműködve szervezi meg a Debreceni Költészeti Fesztivált, amely immár 18. alkalommal köszönti versekkel a tavaszt a magyar költészet napjához kapcsolódva.

A rendezvény az online térbe kényszerül, így az irodalmi beszélgetések is online lesznek elérhetők, de a költészettel és az irodalommal való találkozás nagyon is valóságos. Erre bátorítjuk régi és új látogatóinkat: vegyék kézbe a versesköteteket, feledkezzenek bele a szövegekbe, ízlelgessék a versszakokat – akár a Cake poetry – költészettel ízesítve akciónk keretében debreceni cukrászdákban és kávézókban – akár otthon.

Április 11-én haikuíró versenyünk díjazottjaira derül fény, 12-én a nyolcvan éve született Tar Sándor életművét vitatjuk meg, 13-án pedig a huszadik századi magyar líra két nagy alkotása: Márai Sándor Halotti beszéd és Domonkos István Kormányeltörésben című verse kerül terítékre.

A rendezvény partnere a Fiatal Írók Szövetsége.

Debreceni Költészeti Fesztivál Programjai

2021. április 11.

Cake poetry – költészettel ízesítve
Néhány debreceni kávézóban és cukrászdában a megvásárolt kávé vagy sütemény mellé ünnepi verstekercset adunk: ezúttal a száz éve született Pilinszky Jánosra emlékezve.

„A tengerpartot járó kisgyerek
mindíg talál a kavicsok közt egyre,
mely mindöröktől fogva az övé,
és soha senki másé nem is lenne.”

(Egy szenvedély margójára)

Pilinszky János  - Forrás: Fortepan/Hunyady József

2021. április 12. 19.00

Nagyítás – Közelítések Tar Sándorhoz az eddig publikálatlan levelezése alapján

Tar Sándor József Attila-díjas író, szociográfus, haláláig mélyen kötődött Debrecenhez.

A beszélgetés résztvevői, Böhm Gábor, Deczki Sarolta és Kálai Sándor egy nagyítót kaptak a kezükbe, amikor elsőként olvashatták a Tar Sándorhoz és az általa írt leveleket. Nagyítót, mert arra a személyes-szakmai kapcsolatra is ráláthattak, melyekre eddig senki. A nagyítás közelség.
Vagy legalábbis közelítés.
A szövegeket válogatta és a beszélgetést moderálja: Lakner Lajos A beszélgetés a Méliusz Juhász Péter Könyvtár Facebook-oldalán regisztráció nélkül
megtekinthető.

Tar Sándor - Forrás: Wikipedia


2021. április 13. 19.00

„Lehull az ékezet” – Márai Sándor Halotti beszéd és Domonkos István Kormányeltörésben című verséről

A beszélgetés résztvevői Kulcsár-Szabó Zoltán és Kun Árpád. Moderál: Lapis József

Márai Sándor Nápolyban írta Halotti beszéd című versét, ami a nyelv haláláról, a szétszóródott magyarság dekulturálódásáról szól. Ezt a nemzetféltő-kultúrkritius attitűdöt hasonlítjuk össze Domonkos neoavantgárd versével. Mindkettő a magyar irodalom ősi hagyományaihoz kötődik (Halott beszéd, illetve Balassi Bálint), és mindkettő a magyar nyelv jövőjével néz szembe. Persze nagyon is beszédes különbségekkel. A magyar nyelv veszélyeztetettsége, migráció, multikulturalitás, nyelvköziség, kultúrkritika, hagyomány, modernség, romlott/rontott nyelv mind releváns kérdések lehetnek a két vers egymásra olvasása közben.
A beszélgetés a Méliusz Juhász Péter Könyvtár Facebook-oldalán regisztráció nélkül megtekinthető.

További információ: www.meliusz.hu
Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Na ez igazán tetszeni fog a családnak, akárki is vágja a füvet nálatok! A Vágatlan május elnevezésű, még 2019-ben Angliából indult nemzetközi kezdeményezés célja, hogy felhívja a beporzóbarát kertek jelentőségére a figyelmet.
Az Édesanya teremtése

Az Édesanya teremtése

Azt tudjuk, hogy 6 pár keze és 3 pár szeme van, gyógyítani is tud, de ki teremtette a könnycseppet?
Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy… tudom, hogy ebben a hónapban még nem hívtalak, de még csak elseje van. Nem azért akarom letenni, mert már legszívesebben a temetőben tudnálak.
A humor és a nevetés nemcsak jól esik, de egészséges is!

A humor és a nevetés nemcsak jól esik, de egészséges is!

Május első vasárnapja Anyák napja mellett a nevetés világnapja is. Egy szívből jövő nevetés jót tesz az egész testnek és léleknek. Nem csupán a stresszt csökkenti vagy az immunrendszert erősíti, hanem segít megelőzni a depressziót és javítja az önértékelést is.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére