Jelenlegi hely

A Nagyerdő 200 éve avagy nyári örömök az Erdőn

Gondolnád, hogy köze van a Dobos torta alkotójának a Nagyerdőhöz? Hogy a villamos előtt kisgőzös szállította az utasokat a Nagyerdőre? Tudod, hogy hova jártak mulatni a szobalányok és inasok?

A Méliusz Juhász Péter Könyvtár Helytörténeti Gyűjteménye és Fotótára Debrecen város napja alkalmából új kisfilmet készített, melyben a Nagyerdőre kalauzolja a nézőket.

A Dobos-pavilon a Nagyerdőn

A rövid de élvezetes kisfilmben a kezdetektől, a 19. század elejétől követhetik nyomon az érdeklődők a vaderdő parkerdővé alakítását, a szórakoztató és üdülési létesítmények bemutatatásán keresztül egészen az 1940-es évekig. A terület egy részének pihenő- és szórakozóövezetté alakítását már a 18. század végén, több Debrecenbe rendelt királyi biztos is szorgalmazta, de csak 1823-ban Beck Pál királyi biztos kezdeményezésére tett javaslatot a városi magisztrátus egy fürdőépület és vigadó építtetésére. Így 1826-ban adták át a Nagyerdőn az első intézményt, a Fürdőházat. A klasszicista stílusú épület kisebb nagyobb átalakítások után ma is vigadóként működik.

A Leveles csárda

A kisfilmből megtudhatják azt is, hogyan került a Nagyerdőre 1885-ben a Dobos-pavilon, a városi polgárság szórakozási helyszíne, de azt is, kik és hogyan mulattak a korabeli Leveles csárdában, milyen fejlődést hozott a két háború közötti időszak a Nagyerdő életében, milyen új szórakoztatási létesítmények épültek.

A kisfilm régi fotók, képeslapok, és Magyari Imre korabeli muzsikája segítségével idézi fel a nyári örömöket a Nagyerdőn.

A videó 2021. április 9-től a Méliusz Könyvtár honlapján megtekinthető.

Listakép forrás:

Fortepan / Gyöngyi

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mi történik a gyermek lelkében, amikor úgy érzi, választania kell anya és apa között?

Mi történik a gyermek lelkében, amikor úgy érzi, választania kell anya és apa között?

A válás önmagában is komoly veszteség egy gyermek számára. A szülők útjai ugyan különválnak, de a gyermek számára mindketten örökre a szülei maradnak. Éppen ezért különösen fájdalmas, amikor a szülők közötti konfliktus nem ér véget a különválással, hanem a gyermek válik a harc eszközévé.
Itt a 2026/2027-es tanév tervezett rendje – ezekre a dátumokra érdemes figyelni!

Itt a 2026/2027-es tanév tervezett rendje – ezekre a dátumokra érdemes figyelni!

Bár még javában tart a nyári szünet, már megjelent a 2026/2027-es tanév rendjének tervezete. A dokumentum alapján már látszik, mikor kezdődik a tanév, mikor várhatók a szünetek, valamint mikor zárul az első félév.
40 felett az élet – Életközepi kérdések

40 felett az élet – Életközepi kérdések

„Az élet első fele a szöveg megírásának jegyében telik, a második fele pedig a kommentár elkészítése ehhez a szöveghez.” Hogyan simíthatjuk ki az életközepi válság hepehupáit? A megoldást magam is keresem.
Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére