Jelenlegi hely

Kutyasétáltatással és jötékonysági fotózással nyit újra a menhely

Aki követi a "Együtt az Állatokért" Állatvédő Közhasznú Egyesület Facebook oldalát, tudja, hogy már 3 hete karantén van nálunk. Már csak néhányat kell aludni, és újra nyitva lesznek.

Újra nyit a menhely a karantén után

A belső épületeket ózongenerátorral, speciális fertőtlenítővel fertőtlenítették, a kinti részekből azonban van, ami még hátra van. Mindehhez szinte az összes állatot meg kellett mozgatni, költöztetni kellett, köszönet a menhely kollégái mellett az önkénteseknek is!

Reményeik szerint november 8-9-i hétvégén már nyitva lesznek, lesz séta.

Szombaton és vasárnap a menhely a megszokott időben, 8 és 12 óra között újra megnyitja kapuit a látogatók és a kutyasétáltatók előtt.  A kutyák, macskák 3 hét karantén után már nagyon várják a látogatókat! 

Az őket ért veszteségek, anyagi terhek enyhítésére örömmel fogadnak adományokat: száraz és nedves eledeleket, kutya- és macskatápokat, macskaalmot, plédeket, lepedőket és  törölközőket (csakis tisztákat, nem szakadtakat) jutalomfalatokat, pórázt. Az adományokat 8-15 óra között lehet leadni (

Ha nincs időd adományt venni, vinni, akkor utalhatsz is:

Együtt az Állatokért Állatvédő KHE

Adhat vonal: 13600 hívása, majd 84-es kód megadása, vagy SMS-ben a 13600-as számra elküldeni a 84-et. Egy hívás/SMS 500 Ft támogatás.

Karácsonyi fotózás a jótékonyság jegyében

A nyitó hétvégével egy időben, november 8-án és 9-én, az egyesület a Jakkel Rudolf Photography segítségével egy különleges eseményt, karácsonyi jótékonysági fotózást szervez. Ez már a negyedik hasonló fotózás.

Fontos részletek a fotózásról:

  • Helyszín: Debrecen, Attila tér 3. (bejárat az Alkotmány utca felől, 9-es épület)
  • Időpont: november 8. és 9., szombat-vasárnap, 10.00 - 18.00 óráig
  • Feltétel: csak egészséges, oltott, szobatiszta és együttműködő állatokat tudnak fogadni, póráton vagy hordozóban.
  • Csomagár: 5000.- Ft (becsületkasszás alapon, készpénzzel). Ez 10 percet, 1 hátteret, 1 főt és 1 kutyát foglal magában, 2 db fotóval (egy közös, egy az állatról).
  • Ha valaki menhelyi kutyával vagy cicával szeretne fotózkodni, azt előre kell jeleznie.
  • Az előzetes időpontfoglalás a Minup oldalán kötelező

ADL - Debrecenimami

Forrás; Forrás

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Iskolakezdés SK

Iskolakezdés SK

Augusztus végén lassan minden család ugyanarra készül: új füzetek, tornacipők, uzsonnás dobozok kerülnek a kosárba, a nyári szabadság helyét pedig átveszi a szeptemberi rutin. Ilyenkor hajlamosak vagyunk mindent készen megvenni, pedig néhány egyszerű kiegészítőt könnyedén elkészíthetünk magunk is.
4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon.
Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Van valaki, akit bármikor felhívhatsz? Akivel jókat nevetsz, aki meghallgat, vagy akivel a gyerekeitek együtt nőnek fel? Ma érdemes neki írni egy üzenetet, mert július 30-án van a Barátság Világnapja.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére