Jelenlegi hely

Átadták a Jégcsarnok új szárnyát

Átadták a Debrecen Jégcsarnok új szárnyát, az úgynevezett munkacsarnokot 2014. október 1-jén.

A 2004-ben elkészült jégcsarnokban olyan szinten megnövekedett az igény a jéghasználatra, hogy már nem tudta kielégíteni a lakossági és versenysport igényeket, emiatt az önkormányzat a bővítés mellett döntött. A meglévő létesítmény körülbelül 5300 óra jégidőt tudott nyújtani évente, míg az új csarnokkal ez a szám 11-12 ezer órára nő. Az átadáson Kósa Lajos polgármester kiemelte: az új szárny a sportolóknak épült gyakorlásra, edzésre, a lakosság továbbra is az elülső csarnokban korcsolyázhat, illetve a legtöbb rendezvény is ott lesz megtartva, hiszen az új épületben – funkciójából fakadóan – nem építettek lelátókat.

Az új létesítményt 2013 augusztusában kezdte el építeni a kivitelező DH-Szerviz Kft. A beruházás összköltsége nettó 590 millió forint volt, amelynek 60%-át, 360 milliót az úgynevezett TAO-pályázaton elnyert forrásból finanszírozta a Debreceni Sportcentrum Kft. Debrecen városa 230 millió forint önrésszel járult hozzá a projekthez, emellett 50,2 milió forintot fordított az környezet rendbetételére (út, parkoló, csapadékvíz-elvezető, tűzivíz hálózat és parkosítás).

A közel 3200 négyzetméteres csarnokban egy szabványos, 1800 négyzetméteres jégpálya található, amely alkalmas mind a jégkorongozók, mind a műkorcsolyázók és mind a gyorskorcsolyázók igényeinek kielégítésére, ahogy Becsky András, a sportcentrum ügyvezetője elmondta, főképp az utánpótlás nevelés lesz a cél, de a MOL Ligában szereplő Debreceni Hoki Klub számára is hasznos lesz a létesítmény. Az épületben 6 öltözőt, továbbá hőközpontot, gépészeti helyiségeket, technikusi szobát és raktárakat is kialakítottak. 


Forrás: debrecen.hu

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

40 felett az élet – Életközepi kérdések

40 felett az élet – Életközepi kérdések

„Az élet első fele a szöveg megírásának jegyében telik, a második fele pedig a kommentár elkészítése ehhez a szöveghez.” Hogyan simíthatjuk ki az életközepi válság hepehupáit? A megoldást magam is keresem.
Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére