Jelenlegi hely

Szent László Gimnázium és Szakgimnázium: Te melyiket választod?

Tovább tanulás? De hova? Tudtátok, hogy a Dienest már Szent Lászlónak hívják? Ezzel a változással (azaz, hogy a görögkatolikus egyházhoz tartozik) megőrizhette kettős profilját: megmaradt gimnáziumnak és szakgimnáziumnak.

Az egészségügyi képzésen kívül 4 évfolyamos emelt szintű német gimnáziumi és 5 évfolyamos angol nyelvi előkészítő,  illetve magyar-angol kéttannyelvű képzés is folyik az  iskolánkban.

Idegen nyelv, informatika - a 21. századi munka alapfeltétele

  • Ha a gimnáziumi képzésre jelentkeztek, az idegen nyelveket korszerű nyelvi laboratóriumban is tanulhatjátok, s az öt évfolyamos, és az emelt óraszámú képzés keretein belül elérhető közelségbe kerül akár a nyelvvizsga, akár az emelt szintű érettségi, amely a továbbtanulásnak lassan elengedhetetlen feltétele.
  • A két tannyelvű képzés végén két tantárgyból idegen nyelven érittségizhettek, s két tanítási nyelvű érettségi bizonyítványt szerezhettek. 11. évfolyamtól kezdve egyéb tantárgyakból is fakultációs órákon készülhettek fel az emelt szintű érettségire vagy a felvételire.

Az informatika szintén kiemelt területe képzésünknek: négy évig oktatjuk (emelt óraszámban), így lehetőség van a nemzetközi ECDL - vizsgára való felkészülésre, vagy a jeles eredményű informatika érettségi vizsga letételére, amely szintén az ECDL - vizsga megszerzését jelenti, akár magas szintű programozási nyelven tanulni, robotot programozni. 

Az egészségügy is cél lehet!

Nagy múltú szakgimnáziumunk - Debrecenben egyedüliként! – készít elő az egészségügyi pályákra. Az egészségügyben dolgozni nemcsak szép hivatás, hanem biztos elhelyezkedési lehetőség akár itthon, akár külföldön! Itthon – épp azért, mert hiányszakmának számít – egyre nagyobb erkölcsi és anyagi megbecsülésben részesülnek az egészségügyi dolgozók.

6. Országos Egészségügyi Vetélkedő Szakgimnáziumok - a Szent László nyertes csapata

Ha a szakgimnáziumba jelentkeztek, - azon kívül, hogy a legjobbak eséllyel jelentkezhetnek az egészségügyi felsőoktatásba - 12. évfolyam végén az érettségivel nemzetközileg elismert (OKJ 52) általános ápolási és egészségügyi asszisztens szakképesítést kaptok.

Plusz 1 év képzés után (13. évf.) 54-el kezdődő OKJ-s szakképesítés, ezt követően még egy év tanulás után (14. évf.) 55-el kezdődő OKJ-s szakképesítés- szerezhető az alábbi szakokon:

  • gyakorló ápoló
  • gyakorló csecsemő-és gyermekápoló
  • fogtechnikus gyakornok

Sítábor, gyalogtúra, bringatúra, vizitúra?

Kalandjaink videón

Sokféle lehetőség – tartalmas programok – színes diákélet vár rátok a Szent László Gimnáziumban!

Az alábbi kódokat beírva a jelentkezési lapra tudtok jelentkezni képzéseinkre, akár többre is:

Szent László Görögkatolikus Gimnázium, Egészségügyi Szakgimnázium és Szakközépiskola (4027 Debrecen, Thomas Mann u. 16.; Tel.: 52-411-674; szentlaszlodebrecen@gmail.com )
Az iskola weboldalát ITT találjátok.
Facebook ITT

 

ADL -Debrecenimami

Kép, forrás: szentlaszlo.sulinet.hu

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mi történik a gyermek lelkében, amikor úgy érzi, választania kell anya és apa között?

Mi történik a gyermek lelkében, amikor úgy érzi, választania kell anya és apa között?

A válás önmagában is komoly veszteség egy gyermek számára. A szülők útjai ugyan különválnak, de a gyermek számára mindketten örökre a szülei maradnak. Éppen ezért különösen fájdalmas, amikor a szülők közötti konfliktus nem ér véget a különválással, hanem a gyermek válik a harc eszközévé.
Itt a 2026/2027-es tanév tervezett rendje – ezekre a dátumokra érdemes figyelni!

Itt a 2026/2027-es tanév tervezett rendje – ezekre a dátumokra érdemes figyelni!

Bár még javában tart a nyári szünet, már megjelent a 2026/2027-es tanév rendjének tervezete. A dokumentum alapján már látszik, mikor kezdődik a tanév, mikor várhatók a szünetek, valamint mikor zárul az első félév.
40 felett az élet – Életközepi kérdések

40 felett az élet – Életközepi kérdések

„Az élet első fele a szöveg megírásának jegyében telik, a második fele pedig a kommentár elkészítése ehhez a szöveghez.” Hogyan simíthatjuk ki az életközepi válság hepehupáit? A megoldást magam is keresem.
Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére