Jelenlegi hely

Köszönjük a játékot! avagy a "Játssz a játszótérrel" játék nyereménysorsolása

Jól jártak azok a családok, aki játszótérre szoktak járni, itt vannak a nyeremények segítségükért cserébe. Feltérképeztük Debrecen játszótereit. Ti melyiket próbáljátok ki a nyáron?

A Debrecenimami 2018 nyári játéka "Játssz a játszótérrel!" június 30-án véget ért. Köszönjük, hogy velünk játszottál!

A játék ideje alatt sikerült feltérképezni a debreceni családok segítségével Debrecen játszótereinek legtöbbjét. Érdeklődésetek alapján úgy érezzük, hogy számotokra is fontos, hogy milyen tisztaságú és felszereltségű játszótereken töltik idejüket a debreceni családok, gyerkőcök. Nagyon sok fotót kaptunk, véleményt írtatok nekünk, köszönjük!

Külön öröm, hogy a városba érkező gyerekes látogatók is könnyen, gyorsan találhatnak számukra megfelelő játszóteret.

A játszóterek állapotáról készítünk egy összefoglalót, melyet eljuttatunk a játszótereket kezelő önkormányzati szervekhez. Reméljük, hogy véleményetek a rászoruló játszóterek állapotának javítására sarkallja majd őket.

A nyereménysorsolást július 1-én megtartottuk. Erről készült videónkat Facebook és Youtube oldalunkon illetve a Debrecenimami weboldalán is megtekinthetitek.

 

Gratulálunk a nyerteseknek!

A játszótér, több, mint egy berendezett tér, tele eszközökkel. Egy fórum, találkozási hely, szórakozási és tanulási lehetőség a gyerekeknek, családoknak. De akár ingyenes fejlesztő is. Izgalmas cikkeinkben mindent megtudhatsz arról, hogy Melyik játék hogyan fejleszt? vagy Mit vigyetek magatokkal? illetve Játszótéri etikett kezdőknek.

Boldog, játékkal teli pihenést a nyárra Mindenkinek!

 

 

- Debrecenimami - 

 

Fotó: Pixabay; grafika: Debrecenimami

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  
10 tavaszindító családi bakancslista

10 tavaszindító családi bakancslista

Márciusban valami megmozdul bennünk. Több fény, enyhébb levegő, hosszabb délutánok – és hirtelen mindenki kimozdulna. A tavasz tökéletes alkalom arra, hogy családként is új ritmust találjatok. Nem kell nagy utazás, nem kell költséges program. Elég néhány tudatos, közösen megélt pillanat. Íme egy általános, bárhol megvalósítható tavaszi bakancslista, amelyből kedvetek szerint válogathattok.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére