Jelenlegi hely

10 szabály digitális gyerekneveléshez – 12-16 éves korig

Mivel a technológia beszivárgott mindennapi életünkbe, és egyre nagyobb teret hódít, ezért a szülőséget ki kell terjesztenünk a „digitális szülőségre” is. Nem sokban különbözik a kettő, nagyjából ugyanazok a nevelési elvek vonatkoznak rájuk.

Gyerekeinket irányítanunk, szabályoznunk kell a való- és a digitális világban egyaránt. Meg kell hallgatnunk őket, beszélgetni a tapasztalataikról, félelmeikről, a veszélyekről, határokat és szabályokat kell felállítanunk, amiket be is kell tartatnunk.

Ahogy az igazi világban megtanítod a gyereked például átkelni a zebrán, úgy a digitális világban is meg kell őket tanítani biztonságosan navigálni.  A gyerekeink ugyan, mint digitális bennszülöttek, sokkal nyitottabbak az új technológiák és lehetőségek iránt, de nekünk, szülőknek is felkészültnek kell lennünk és lépést tartani velük. Világos szabályokat kell felállítani a digitális világra vonatkozóan, melyeket jó, ha le is írunk, és együtt többször átvesszük a gyerekekkel, hogy biztonságban tudhassuk őket.

Íme, egy lista, amelyet használhatsz – és ki is egészítheted a saját ízlésed szerint.

Házirend 12-16 éves korig

  1. Mielőtt szórakoznál, csináld meg a házi feladatodat. Naponta ….. órát tölthetsz a képernyő előtt, beleértve azt az időt is, ami az online házi feladat elkészítéséhez szükséges.
  2. Iskolaidőben esténként a megbeszélt időben fejezd be a tévénézést, a tabletezést, telefonálást, konzoljátékot, számítógépezést.
  3. A szűrők távolt tartanak a nem neked való tartalmaktól, de azért légy óvatos, ha az internetet használod.
  4. Ha valami miatt kényelmetlenül érzed magad, megijedsz vagy zavarba jössz, szólj egy felnőttnek, és azonnal zárd be az oldalt.
  5. Egyezz meg szüleiddel a letöltésekkel, telepítésekkel és vásárlásokkal kapcsolatos szabályokról, és tartsd be őket. Ne csinálj semmi olyat, amit nem beszéltetek meg előtte.
  6. Ne regisztrálj közösségi oldalakra a szüleid engedélye nélkül. Használd ezeket az oldalakat körültekintően. Legyenek a szüleid az ismerőseid között, hogy segíteni tudjanak a használatban.
  7. Ne jelölj vissza ismeretleneket, és ne válaszolj nekik.
  8. Soha ne találkozz személyesen olyannal, akit online ismertél meg.
  9. SOHA ne add meg a személyes információidat se szolgáltatásnak, se más felhasználóknak. Személyes információk: neved, címed, telefonszámod, emailcímed, jelszavaid, iskolád neve, hogy épp hol tartózkodsz vagy hova mész.
  10. Viselkedj jól emailezés, sms-ezés vagy kommentezés során is. Ne legyél agresszív és rosszindulatú.

Forrás: https://www.digitaliscsalad.hu/fogalomtar/10-szabaly-digitalis-gyereknev...

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Az ünnepi ételek és desszertek bősége sokunk számára kihívást jelent. Hogyan élvezhetjük ki az ünnepi asztal örömeit anélkül, hogy túlevésbe csúsznánk? Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó hasznos tippeket hozott nekünk, hogy meg tudjuk tartani a mértéket, miközben élvezhetjük is a finom falatokat.
Címlap Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

A fogyókúrázóknak vagy friss életmódváltóknak gyakran éppen a cukor és az édes ízek hiányoznak a legjobban. Az ünnepi időszak közeledtével mindannyian szeretnénk valami finomsággal megörvendeztetni szeretteinket, miközben egyre többen keresünk egészségesebb alternatívákat. Hogyan lehet édességeinket és desszertjeinket természetes módon, cukor nélkül elkészíteni anélkül, hogy kompromisszumot kötnénk az ízélmény terén? Ehhez hozott Nektek most tippeket Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó, sportedző.
Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

A bakancslista is egy élettervezési módszer, kicsit játékosabban, de tervezésre ösztönöz. Jó módszer a gyerekek és magunk előre tervezésre szoktatására.
Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kiránduló helyek

Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kirándulóhelyek

Karácsony gondolatán, nincs az a fényár, amitől besokallnék, még ha az egész ország egy csillogó villogó nagy meseházzá öltözne, én azt is gyönyörűnek látnám. Lassan a porták ünnepi kivilágításba borulnak, ám vannak, akik igazán kiemelkedő módon öltöztetik fel házaikat, és turistalátványossággá növik ki magukat kicsik és nagyok örömére egyaránt.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére