Jelenlegi hely

Csendes, de fontos tiltakozás zajlik Debrecenben

Édesanyák és szakemberek tesznek a más állapotokért. Március 20-án, vasárnap délelőtt Debrecenben is csatlakoztak "Másállapot(ot) a szülészetben!" országos kezdeményezéshez, amelynek célja, hogy felhívják a figyelmet az általuk vélt magyar szülészeti rendszer visszáságaira, és, hogy véget vessenek a "szülészeti erőszaknak".

Együttműködés szeretnének elindítani

Debrecenben felvonulást nem szerveztek, azonban itt is összegyűltek az édesanyák és szülés körüli szakemberek (pszichológus, védőnő, szülésznő, dúla, gyógyszerész, jógaoktató, intimtorna tréner, perinatláis szaktanácsadó), hogy elmondják tapasztalataikat és megvitassák, mit tehetnek azért, hogy a jelenlegi állapotok megváltozzanak. Az egyik fő szervező, Ferenczi Beáta pszichológus elmondta, hogy Debrecenben most azért gyűltek össze, hogy a témában érintettek bemutatkozhassanak egymásnak, elindulhasson egy összefogás, egy együttműködés, és megvitassák, hogy mi legyen a következő lépése a mozgalomnak a városban. A mostani találkozón kiderül, Debrecen mennyire felkészült a változásra.

A városban már régóta foglalkoznak a témával

Dr. Szilassy Anna főszervező elmondta, hogy Debrecenben már régóta van egy kör - és mellettük rengeteg szakember is - akik igyekeznek tenni azért, hogy a szülés jó élmény legyen az édesanyáknak és a családoknak egyaránt. Nagyon sok kismama tájékozatlan a szüléssel és annak körülményeivel kapcsolatban, nem tudja mit kérhet a kórházban, vagy milyen alternatív utak nyílhatnak számára.

Jobb tájékoztatást az anyáknak!

Az édesanyák jobb tájékoztatásáért is igyekeznek tenni - mondta el Hofgárt-Ékes Noémi szervező. Rengeteg a légből kapott információ, ami elbizonytalanítja a kismamákat vagy a frissen szülteket. Olyan támogatói háttér kialakítása is a cél, akikhez bizalommal fordulhatnak azok, akiknek szüksége van tanácsra, segítségre.

A szülészeti klinika is támogatja őket

A szervezők kezdeményezésük hírét elküldték a debreceni Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika igazgatójának, Dr. Póka Róbertnek, aki támogatásáról biztosította a mozgalom debreceni résztvevőit. Póka Róbert hozzátette: a társadalmi elvárások alakították ki a jelenlegi szülészeti gyakorlatot, és a változás kulcsa szintén a társadalmi elvárások megváltoztatásában van, ennek érdekében tud tenni a "Másállapot(ot) a szülészetben!" mozgalom.

A találkozó eredményei

A mostani debreceni találkozó eredményeként két cél elérését tűzték ki maguk elé: a kismamák jobb tájékoztatását, illetve az egészségügyi dolgozókkal való kapcsolatfelvételt és együttműködés kialakítását. 

 

Forrás: civishir.hu

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Itt a 2026/2027-es tanév tervezett rendje – ezekre a dátumokra érdemes figyelni!

Itt a 2026/2027-es tanév tervezett rendje – ezekre a dátumokra érdemes figyelni!

Bár még javában tart a nyári szünet, már megjelent a 2026/2027-es tanév rendjének tervezete. A dokumentum alapján már látszik, mikor kezdődik a tanév, mikor várhatók a szünetek, valamint mikor zárul az első félév.
40 felett az élet – Életközepi kérdések

40 felett az élet – Életközepi kérdések

„Az élet első fele a szöveg megírásának jegyében telik, a második fele pedig a kommentár elkészítése ehhez a szöveghez.” Hogyan simíthatjuk ki az életközepi válság hepehupáit? A megoldást magam is keresem.
Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére