Jelenlegi hely

Napló egy három gyermekes család életéről a koronavírus idején 1.

A következő hetekben (hónapokban?) igyekszem a saját tapasztalataimat, ötleteimet megosztani veletek, hogy mi hogyan éljük meg a be/elzártságot három gyerekkel.

2020. március 14. 

Este bejelentették az óvodák és bölcsődék bezárását

Éjszaka csak ekörül forogtak a gondolataim. Mit és hogyan fogunk csinálni? És a legfontosabb, hogyan mondjuk el a gyerekeknek, hogy meg is értsék, hogy komoly a helyzet, de ne essenek kétségbe?

Reggeli közben elmondtuk, hogy hétfőtől nincs suli, de tanulni kell majd. Mostanában nem nagyon megyünk sehova és nem fogadunk barátokat sem. Várakozásaimhoz képest jól vették a hírt. Első körben. Aztán – főleg a 12 éves – feldolgozta a hallottakat, kérdezett is:
- Barátnők sem jöhetnek át?
- Mi lesz a hétvégi bandázással?
- A jövőheti nagy családi rendezvénnyel?
- Moziba, shoppingolni mehetünk?
- Mi lesz a tavaszi szüneti kirándulással?

Na, igen, ezeknek most mind reszeltek. Nem lehet könnyű ezeket a dolgokat elengedni. Azért az első nap gyakorlati oldala ennél jóval egyszerűbb volt.

Reggeli után a szokásos gyors rendrakás, ebédfőzés. (Te jó ég! A következő hetekben minden nap 5(!) emberre kell főznöm!!! Ilyenkor jön csak rá az ember lánya, hogy mekkora könnyebbség, ha a gyerekek a suliban esznek. Még akkor is, ha a legkisebbnek így is főztem naponta.)

A kezdeti időszak legnehezebb része:
Rájönni, hogy a sokszor természetesnek vett dolgok valójában kiváltságok. Hogy nemcsak a nem-szeretem-iskola nincs, hanem nincs sok más nagyon-szeretem dolog sem. Mégis azt hiszem, hogy egy különleges lehetőséget kaptunk. Lehetőséget, hogy felfedezzük újra önmagunkat és rejtett képességeinket, családtagjainkat és kapcsolatainkat.
Használjuk ezt a lehetőséget okosan!

2020. március 15.

Biztos ti is észrevettétek már magatokon, ha nincs iskola/munka, a napok hajlamosak csak úgy telni

Nyáron, iskolai szünetekben az ember hajlamos leengedni, napirend nélkül élni. Azt hiszem ez az egyik legnagyobb kihívása a mostani időszaknak.

Minden nap tartsuk magunkat valamilyen szilárd napirendhez, amely valamelyest hasonlít a megszokott hétköznapokhoz.
Hogy mire is gondolok pontosan?

Délelőtt, mikor feltettem a nagy kérdést a csemetéknek, hogy kinek mi a házi és hogyan is áll vele, úgy nézték rám, mint egy hibbantra! - De hát holnap nincs is iskola!?!! Nincs. De mégis van.

Felelősség, tanulás az van továbbra is! Szóval nagy dirrel-durral, de azért csak megcsináltuk a leckét. Nálunk a délután egy része a konyhában telt.alácsot sütöttünk. Nem lett a legszebb, de a gyerekeknek nagyon ízlett!
Holnap hétfő!!!!

2020. március 16.

Hivatalosan is elkezdődött az első hét otthon

A mai reggel nem a kapkodásról, a rohanástól, az utolsó pillanatban eszembe jutott iskolai dolgokról szólt. Nem volt kiabálás, se otthon maradt tesi cucc, se nem-szeretem uzsonna. Nyugalom volt. A gyerekek felkeltek, összeszedték magukat és együtt próbáltuk kitalálni, hogyan tovább.

Összeírtuk, mik azok a dolgok, amiket meg lehet majd csinálni a következő hetekben, amíg itthon vagyunk, azok közül a dolgok közül, amiket már nagyon rég óta halogatunk. Sok-sok dolog került fel a listára.

Volt a listán minden:
- Nagytakarítás - olyan alaposan, ahogy csak festés vagy költözés idején! Mindenhol! Minden szekrényben!!! - ez az egy program önmagában eltarthat egy hétig!
- Ruhák szelektálása.
- Virágok átültetése nagyobb cserepekbe - némelyikre nagyon ráfér már.
- Játékok kiválogatása - tapasztalom szerint ez azzal is jár, hogy ilyenkor újra felfedezik őket, tehát régi-új játékokkal való játszással is bővül a lista.
- Sütni, főzni - otthoni alapanyagból - a gyerkőccel. Most van idő a lassabb tempóra is és a konyha takarítására is! Esetleg kicsit nagyobb gyereket hagyhatunk önállóan is kísérletezni! Azért fél szemünket rajta tartva!!!!
- Tornázni! Akar közösen is! Itt az ideje visszaidézni a régi tv tornák korát, amikor együtt formázott a család. A gyerek letudja a tesi órát és anyunak (és apának) sem árt meg a mozgás!
- Kreativkodni! Hála az internetnek és a meglévő valamint a helyzetre tekintettel frissen alakult csoportoknak száz és száz ötlet közül válogathatunk, amihez nem kell kreatív boltba rohanni, hanem otthoni alapanyag is felhasználhatók!
- Környezettudatosságot szem előtt tartva -és a gyermek kézügyességét fejlesztendő - készíthetünk otthoni régi függönyből bevásárló táskákat, szatyrokat.
- Társasjátékot az egész családnak!
- Kártyázzunk, sakkozzunk, dominózzunk!
- Sosincs idő megnézni a Gyűrűk ura trilógiát?? Hát, most van!
- Régi kedvenc könyveinket is előkaphatjuk és újraolvashatjuk - tartalmától függően - gyerekkel együtt.

Ezzel együtt a délelőtt a tanulásé volt

Illetve nekem képbe kerülni, hogy pontosan mit is tanultak a gyerekek legutóbb. Reggel gyors ebédfelkészítés, hogy a tanulás után ki tudjunk menni az udvarra. Délután a kreativitás jegyében telik majd. Tavaszt idézve virágokat készítetünk krepp papírból.

Valahonnan a szekrény mélyéről kerültek elő a tekercsek! Isten tudja már, mire vettem őket, de nagyon örültem, hogy a kezembe akadtak!

https://www.inspiraciok.hu/kreativ-otlet-krepp-papir-virag…/

A következő hetekben (hónapokban?) igyekszem a saját tapasztalataimat, ötleteimet megosztani veletek, hogy mi hogyan éljük meg a be/elzártságot három gyerekkel.

Segítsünk egymásnak!

Szerző:  Pál Veronika
- Miskolcimami -

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Az ünnepi ételek és desszertek bősége sokunk számára kihívást jelent. Hogyan élvezhetjük ki az ünnepi asztal örömeit anélkül, hogy túlevésbe csúsznánk? Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó hasznos tippeket hozott nekünk, hogy meg tudjuk tartani a mértéket, miközben élvezhetjük is a finom falatokat.
Címlap Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

A fogyókúrázóknak vagy friss életmódváltóknak gyakran éppen a cukor és az édes ízek hiányoznak a legjobban. Az ünnepi időszak közeledtével mindannyian szeretnénk valami finomsággal megörvendeztetni szeretteinket, miközben egyre többen keresünk egészségesebb alternatívákat. Hogyan lehet édességeinket és desszertjeinket természetes módon, cukor nélkül elkészíteni anélkül, hogy kompromisszumot kötnénk az ízélmény terén? Ehhez hozott Nektek most tippeket Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó, sportedző.
Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

A bakancslista is egy élettervezési módszer, kicsit játékosabban, de tervezésre ösztönöz. Jó módszer a gyerekek és magunk előre tervezésre szoktatására.
Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kiránduló helyek

Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kirándulóhelyek

Karácsony gondolatán, nincs az a fényár, amitől besokallnék, még ha az egész ország egy csillogó villogó nagy meseházzá öltözne, én azt is gyönyörűnek látnám. Lassan a porták ünnepi kivilágításba borulnak, ám vannak, akik igazán kiemelkedő módon öltöztetik fel házaikat, és turistalátványossággá növik ki magukat kicsik és nagyok örömére egyaránt.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére