Jelenlegi hely

Ugye nem szeretnél kővé válni? Ezt a 7 dolgot ne csináld december 13-án, Luca napján!

Ma nem lesz ebédfőzés, hozzá sem nyúlok a mosógéphez és tuti, nem ülünk le a rokkához. Luca napja dologtiltó nap. Akit pedig Luca tilalomszegésen kap, akár kővé is válhat.

Ki ez a Luca nevű nő, akinek ekkora hatalma van?

A köztudatban két Lúcia is szerepel: egy jóságos, és egy boszorkány, kettejük közül inkább az utóbbi jelenik meg többször a folklórban. A Luca-napi hagyományok szerint ezen a bizonyos napon boszorkányok és varázserejű személyek jelennek meg, akik elől az embereknek el kell rejtőzniük.

Itt a lista, mit nem tehetsz ma, ha nem akarsz kővé vállni!

Ne állj sokat! És a vendégeid se hagyd állva!

Azért, hogy jó ülősek legyenek a tyúkok, a gazdasszonynak napközben ülnie vagy feküdnie kellett. „Ülni kell a kuckóban, hogy sok kotlóstyúk legyen!” Régen a háziasszony a vendégeket is leültette le a konyhában, hogy a tyúkok jó ülősek legyenek.

Szereted a tojásrántottát? Akkor ma nem varrhatsz!

Úgy tartották, hogy ezen a napon tilos varrni. Aki megszegi a tiltástbevarrja a tyúkok fenekét. Félő, hogy a következő évben nem lesz tojás és ehhez kapcsoltan jólét sem.

Tilos a házimunka!

Ezen a napon nem szabad sütni, fonni. Sőt, takarítani sem! A babona szerint, amit hívhatunk hagyománynak is, ilyenkor a háztartások körül ólálkodó boszorkány elragadja a dolgos nők seprűjét, felpattan rá és elszáll vele. Így jogos tulajdonosa sosem látja viszont eszközét. Vigyázz a porszívódra, elektromos seprűdre is, nehogy azok is áldozatul essenek!

Tilos a mosás!

Ugyanezen az alapon a mosógéphez se nyúlj! Nehogy valaki ellopja, aztán csak a hűlt helyét találod majd.

Ne adj kölcsön semmit!

Tilos kölcsönadni is, mert az ekkor elkért dolgok boszorkányok kezére kerülhettek. Ha kiadsz valamit a házból Luca-napkor, nehogy a boszorkány kezére kerülve bajt hozzon a házra.

Tilos sütni!

Bizony, régen tilos volt sütni is Luca napján, mert azt tartották tűzvészt okozhat. Kenyeret sem süthetsz, mert tuti lapos lesz. A boszorkány ráül  a lapátra vagy a kenyérsütő gépedre.

Tilos a kötés, fonás, szövés, horgolás!

A korántsem jóindulatú boszorkány összebogozza a szálakat, fonalat, és azt teszi a túl szorgos asszony, leány eszének a helyére.

ADL - Debrecenimami

Forrás; Fotók: Pixabay; Pexels

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.
Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére