Jelenlegi hely

Gazdálkodj okosan az iskolakezdésre már most!

Kisfiam ugyan csak jövőre lesz iskolás, viszont eljátszottam a gondolattal, mi lenne, ha most szeptemberben kezdene.

Gyerekkoromban már augusztus elején szépen becsomagolva vártak a füzeteim, kihegyezve a ceruzák a tolltartóban, monogramom felvarrva a tornadresszre, és másodikos koromtól kiharcoltam, hogy én csinálhassam anyukám helyett mindezt. Igen, ezt láttam otthon és egyszerűen élveztem az ezzel való bíbelődést. Szerintem most is fogom... Másrészt, ahogy látom, nagyon nagy anyagi megterheléssel jár gyerkőcünk iskolakezdése. Hoztam néhány ötletet, amivel elkerülhető, vagy legalábbis csökkenthető az augusztusi-szeptemberi idegeskedés.

Készülj időben!

Rengeteg statisztikát lehet olvasni, hogy mennyibe kerül egy gyerek iskoláztatása. Megsúgom, két egyformát nem fogsz találni, így én sem terhellek ezzel. Természetesen érdemes olvasni minél több cikket (nálunk is találsz többet a témában), tájékozódni más szülőktől, és persze megvárni, hogy mit mondanak az iskolában.

A legegyszerűbb módszer, ha elkezded összeírni, hogy mit kell feltétlenül beszerezni (ez egyfajta minimum lista, ami nélkül nem lehet iskolát elkezdeni – lásd ceruza, tolltartó, füzet, könyv, stb. biztosan kell majd), mit ajánlott, majd csinálsz egy kalkulációt. Hogy mi mennyibe kerül, ehhez persze tisztában kell lenned az árakkal. Szerencsére az internet sokat segít ebben, illetve egy-egy nagybevásárlásnál sem árt megnézni az írószerek árát, vagy felkeresni egy papírboltot még akár most is. (Ok, tudom, akcióznak majd, de kiindulásnak tökéletes; legfeljebb örülni fogsz, hogy mennyivel olcsóbban megúsztátok végül szeptemberben.)

Készülj „még időbben”!

Ugye milyen jó lett volna, ha már januártól, netán tavaly szeptembertől félretettél volna heti 1.000 forintot? Mi lenne, ha mostantól már tényleg félretennél? Ugye milyen jól jönne ez augusztusban? Persze lehet halogatni, csak minél később kezded el, annál nagyobb összeggel kell a végén számolnod.

Akciók, akciók, akciók – használd ki!

A boltok nem csak augusztusban-szeptemberben készülnek akciókkal, sok helyen már májusban is kisöprik a tavalyi készleteket. Igen, itt is jönnek az új dizájnok vagy bizonyos mesefigurák már nem annyira népszerűek, mint a korábbi években, így töredék árért lehet ezeket beszerezni.

Még tanévkezdés előtt vásároljunk be, mert utána már minden drágább lesz.

Igaz ez a rutinos szülőknél. Iskolát kezdőknél inkább javaslom, hogy csak a legszükségesebbeket vedd meg. Még egy dolog ehhez: van aki szeret raktározni, van aki nem.  Én imádok. Miért? Egyet megfigyeltem, hogy bizony sok írószert ilyenkor lehet a legolcsóbban beszerezni. A vállalkozásunknak is mindig augusztusban veszem meg a fénymásoló papírt, pótolom a tollakat, cserélem az elhasznált irodaszereket, stb. Persze ehhez ismerni kell, hogy melyik márka milyen minőséget képvisel és tisztában kell lenni az árakkal is.

Adok-veszek csoportok

Add el a régit, és szerezd be a számtokra szükséges dolgokat akár online börzéken, akár csináljatok a barátnőkkel, környékbeli anyukákkal cserebere bulit. Felesleges beruházni egy új görkorira vagy egy teniszfelszerelésre, ha benne van a pakliban, hogy a gyerkőc lelkesedése pár héten belül alábbhagy.

Plusz 2 tipp

  • Váltócipőnek érdemes használni a nyári szandált. Bizony, sajna ez már jövőre nagy valószínűséggel kicsi lesz.
  • Írd bele mindenbe a gyermek monogramját, ezáltal elkerülheted az iskolai keveredéseket.

Nagyon jó készülédést és szuper nyarat kívánok!

Dr. Regősné Oláh Zsanett (Szegedimami)

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Az ünnepi ételek és desszertek bősége sokunk számára kihívást jelent. Hogyan élvezhetjük ki az ünnepi asztal örömeit anélkül, hogy túlevésbe csúsznánk? Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó hasznos tippeket hozott nekünk, hogy meg tudjuk tartani a mértéket, miközben élvezhetjük is a finom falatokat.
Címlap Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

A fogyókúrázóknak vagy friss életmódváltóknak gyakran éppen a cukor és az édes ízek hiányoznak a legjobban. Az ünnepi időszak közeledtével mindannyian szeretnénk valami finomsággal megörvendeztetni szeretteinket, miközben egyre többen keresünk egészségesebb alternatívákat. Hogyan lehet édességeinket és desszertjeinket természetes módon, cukor nélkül elkészíteni anélkül, hogy kompromisszumot kötnénk az ízélmény terén? Ehhez hozott Nektek most tippeket Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó, sportedző.
Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

A bakancslista is egy élettervezési módszer, kicsit játékosabban, de tervezésre ösztönöz. Jó módszer a gyerekek és magunk előre tervezésre szoktatására.
Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kiránduló helyek

Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kirándulóhelyek

Karácsony gondolatán, nincs az a fényár, amitől besokallnék, még ha az egész ország egy csillogó villogó nagy meseházzá öltözne, én azt is gyönyörűnek látnám. Lassan a porták ünnepi kivilágításba borulnak, ám vannak, akik igazán kiemelkedő módon öltöztetik fel házaikat, és turistalátványossággá növik ki magukat kicsik és nagyok örömére egyaránt.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére