Jelenlegi hely

Iskolába készülünk 1. - Előkészítők, különórák

Közeleg a pillanat, amikor ott állunk majd az előtt az ajtó előtt, ahol beíratjuk piszén pisze kölyökmackónkat az iskolába. De mennyi minden történik még addig! Mennyi mindent át kell gondolni! Csupa jó tanács, és jobbnál jobb ötletek, lehetőségek veszik körül a szülőket. Ezek között eligazodni, jól dönteni nem könnyű.

Előkészítők

Először is ott vannak az előkészítő foglalkozások, amiket az iskolák indítanak. Többnyire januárban kezdődnek, de egyes helyeken már az első félévben elindultak. Ezek a játékos ismerkedések több szempontból is hasznosak lehetnek szülőnek, gyereknek egyaránt. Egyrészt lehetőség megismerkedni az iskola elvárásaival, a szemléletmódjával Sokat elmond az iskoláról, hogy ezek a foglalkozások milyenek: játékosabbak vagy inkább „tanulósabbak”?

A szülőknek kell eldönteni, hogy szimpatikus-e számukra az adott intézmény profilja, képviselt irányvonala. Az az iskola, ahová az én gyermekeim járnak, idegen nyelvi előkészítő foglakozásokat tart, majdnem egy tanéven keresztül, míg az én iskolámban a játékosság, a kézműves tevékenységek, mozgás kerül előtérbe. Nincs jó és rossz, ez az iskolák eltérő profiljából adódó különbség. 

Ismerkedni ugyan több iskolával érdemes, de előkészítőre egy helyre elegendő járni. Olyan iskolának az előkészítőjét válasszuk, mely hozzánk, a család értékrendjéhez, elvárásaihoz leginkább igazodik. Tájékozódjon először alaposan a szülő, majd a leszűkített körből azt a foglalkozást válassza, mely abban az iskolában van, amely legvalószínűbb a beiratkozásnál. 

Mielőtt elkezdjük a foglalkozást, érdemes tájékozódni, hogy mire számíthatunk. A gyerkőccel is meg kell beszélni, hogy hová, miért megyünk és mi fog ott történni. Mivel valószínűleg abba az iskolába visszük a gyereket előkészítőre, ahova szeretnénk, hogy járjon, így az apróságnak is jó, ha ismerkedik a légkörrel, a tanítókkal. Van olyan, ahol a szülőket is beengedik ezekre a foglalkozásokra, de többnyire inkább a gyerekekkel foglalkoznak a tanítók.  Ez utóbbi esetben se essünk kétségbe, hiszen fontos, hogy gyermekünk bátran lépje át majd szeptemberben is az iskola küszöbét, hagyjuk, hadd érvényesüljön! Ne feledjük, hogy már az első nap ott kell majd hagynunk, ha még csak pár órára is. Általában nem szokott gond lenni a félénkebb gyerekekkel sem, ez se okozzon aggodalmat. 

Más a helyzet, ha például a nevelési tanácsadó ad lehetőséget arra, hogy gyermekünk iskola előkészítő foglakozáson vegyen részt. Ez valószínűleg abban az esetben történik, ha gyermekünk valamely területen, területeken fejlesztésre szorul. Semmiképp ne hagyjuk ki a lehetőséget, hogy szakember foglalkozik gyermekünkkel! Járjunk ezekre a foglakozásokra rendszeresen, ne hagyjuk, hogy az időjárás, vagy rosszkedv eltántorítson minket, vagy a gyermeket. Sokat teszünk gyermekünkért, ha megtanulja, hogy ha elkezdünk valamit, akkor bizony ki kell tartani a nehézségek ellenére, vagy ha éppen jobban esne otthon tévézni. (Hiszen iskola helyett sem lehet otthon heverészni.) Nagyon fontos készségeket, képességeket fejlesztenek ezeken a foglalkozásokon a fejlesztő pedagógusok, melyek hozzásegítik a kicsiket a sikeres iskolakezdéshez. 

Különórák

Sok lehetőség kínálkozik arra is, hogy óvodás gyerekek különórákra, foglakozásokra járjanak. A mi ovinkban a pedagógusok azt tanácsolták annak idején, hogy a kiscsoportosokat ne terheljenek a szülők még ilyesmivel. Nagyobbaknál is jelszó, hogy a kevesebb több! Nem szabad túlterhelni a gyerekeket: egy-egy jól megválasztott rendszeres tevékenység éppen elegendő ebben a korban. Lehet ez sport, valamilyen kézműves vagy más művészeti tevékenység. Sok óvodás szívesen megy bármire, és jelentkezik is mindenre, amire csak lehet. A szülőknek kell azonban felelősen dönteni, hogy csemetéjük érdeklődésének, igényeinek (na meg az anyagi lehetőségeinek) megfelelően válasszon a kínálatból. 

A különórák esetében is nagyon fontos a kitartás és a folyamatosság! Többnyire van lehetőség arra, hogy kipróbáljunk, kóstolgassunk. Ha a gyereknek tetszett, és mi is úgy döntöttünk, hogy járjon, akkor törekedjünk arra, hogy az adott tanévben, szezonban ne hagyjuk abba a tevékenységet. Alkalmakat is csak különleges esetben hagyjunk ki, hiszen sikerélménye csak úgy lehet a gyerkőcnek, ha folyamatosan képben van arról, mi történik ott, ahová jár. Sok szülő esik abba a csapdába, hogy megsajnálja a kicsit, amikor nem akar menni. Többnyire csak elindulni nehéz, ha mégis sikerül, többnyire mosolygó arcocskák bukkannak fel a foglalkozás végén. Persze van úgy, hogy semmiképp nem akar tovább járni, akkor nincs értelme erőltetni, de próbáljuk meg ösztönözni a folytatásra, kitartásra. 

Miért érdemes?

Olyan távolinak tűnik még, de lassan tényleg vége az ovis éveknek! Annyi mindent el kell dönteni, ki kell gondolni, mégis az a legfontosabb, hogy segítsünk ovisunknak egy kicsit abban, hogy felkészüljön az iskolára. Na, de vajon érnek-e valamit ezek a foglakozások, vagy csak a pénzünket, időnket rabolják?

  • A sport, a tánc, a nyelvtanulás vagy egyéb tevékenység valamilyen területen előnyére válhat a gyermeknek. Sok mindent megtanulnak, megtapasztalnak a kicsik egy-egy foglakozáson, még ha ez nem is olyan szembetűnő. 
  • A különórák általában nem, de az iskola előkészítő foglakozások többnyire ingyenesek, vagy nagyon szerény díjjal rendelkeznek, így a családi kasszát sem fogják megterhelni.
  • Az előkészítő vagy különóra, még ha játékos is, de valamiféle kötöttséggel jár. Ilyen lesz az iskola is az első időszakban. Játékosan vezetik be a tanítók a gyerekeket az iskola rejtelmeibe: nem kell mind a 45 percet végigücsörögni, de mégis kötöttség, hiszen nem a szabad játék lesz a domináns. 

Mindenben a mérték az érték és persze a csupa jót akaró, szülői szeretet! 

Szerző: Budácsik Éva – tanító
Fotó: Pixabay
Forrás: Budapestimami
 
Sorozatunk következő részét ITT olvashatod.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Már látogatható a Vörsi Betlehem

Idén újra látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 72. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.
„Hagyj el egy mikulás csomagot” és csalj mosolyt egy kisgyermek arcára

„Hagyj el egy mikulás csomagot” és csalj mosolyt egy kisgyermek arcára

Ha felerősödik a vágy, hogy segíts másokon, akkor itt egy remek lehetőség, amivel bizony nagy mosolyt csalhatsz egy gyermek arcára! Nincs más dolgod, csak egyszerűen december 6-ára készíts egy mikulás csomagot, és rakd le egy padra, egy párkányra, bárhová, ahol egy kisgyermek megtalálhatja.
Fénylő ablakok nyílnak – Világító adventi kalendárium

Fénylő ablakok nyílnak – Világító adventi kalendárium

Élő adventi naptárrá változnak azok a települések, ahol a házak ablakait ünnepi fénybe és díszbe öltöztetik, számmal jelölve a napokat december elsejétől karácsonyig. A várakozás izgalma igazi közösségi élménnyé válik. Testi-lelki egészséget szolgáló program lehet ilyenkor az esti séta lakóhelyünk utcáin.
Sorozatfüggő, gasztromán, kirakós vagy kitalálós... adventi kalendárium ötletek

Sorozatfüggő, gasztromán, kirakós vagy kitalálós... adventi kalendárium ötletek

Avagy last minute adventi kalendáriumok. Míg határidők léteznek, a last minute kifejezés örök szóhasználatban marad. Percek alatt kell megoldanunk 24 egyformát és a belevalókat. Hidd el, nem olyan nagy ördöngősség, már ha van inspiráció.
Ugrás az oldal tetejére