Jelenlegi hely

Képezzük? Fejlesszük?...

Elment a Mikulás és a Jézuska, megszorongattuk a kismalac farkát, csináltunk mini-tűzijátékot, volt mindenkinek BUÉK meg persze-persze a lencsefőzelék tök jó, de végül csak én ettem belőle. Szerencsére a hosszabb szünet nem zavarta össze a család óvodaköteles tagját. Vasárnap mondtam, hogy holnap ismét van ovi, ő meg nyugtázta, hogy oké. Ennyi. Imádom, amikor ilyen könnyen mennek a dolgok.

Már több mint egy hete jár a gyerek, amikor a faliújságot tanulmányozva sokadszorra olvasom, hogy most van a lehetőség a különfoglalkozások tekintetében a fel/le/átiratkozásra. Napok óta kint van de eddig - mint, akit ez nem érint - nem is foglalkoztam vele, de most csak belém hasított a felismerés, hogy dehogynem! Ez a gyerek már mindjárt négy éves, és nálunk az óvodai fizetős különfoglalkozások korhatára a négy év. Rögvest elkap a kétségbeesés, hogy már megint link voltam, a gyerek lemarad a különórákról, jaj Istenem mi lesz így, nem lesz belőle semmi, ha nem kezdem idejébe képezni, fejleszteni.

Nálunk zenés-táncos foglalkozásra, kosárlabdára, rajzos kreatívkodásra és néptáncra van lehetőség. Nekem – ki tudja miért - a néptánc, na meg a hegedű a szívem csücske. Fél évre lehet beíratni. A félév alatt van lehetőség abbahagyni, de váltani vagy újonnan csatlakozni már nem lehet. Nagy rémületben berobogok az irodába, hogy lehet-e még iratkozni vagy lekéstük? Megnyugtattak, hogy még semmiről nem késtünk le. Megkaptam a csekket. Februártól járhat néptáncra. Teljesen kisimultam: mégis lesz ebből a gyerekből valami. Képzem meg fejlesztem, tudatosan meg célirányosan. Szép lesz a tartása meg szeretni fogja a zenét, és orvos lesz meg vízilabdázó. Megveregetem saját vállamat, sínen vagyunk.

Másnap az öltöztetéskor az anyukák arról diskurálnak, hogy milyen vacak ez az óvoda, bezzeg máshol van zenés angol is, itt meg semmi. Na, nem baj, majd elhordják máshová, hetente kétszer. Már megint, épp megnyugodtam, hogy egyenesben vagyunk, és most tessék, kiderül, hogy még angolra se hordom a gyereket. Hogy lesz neki nyelvvizsgája, mondjuk legalább kettő, mire végez az általánossal?! Hazarohanok, nekiugrok az internetnek, ovis angolt keresek a környéken. Találok is, gyorsan felhívom. Kiokosodom, hogy s mit, mikortól meddig, az ártól kihagy a szívverésem. Még meghányom-vetem.

A néptáncos csekkel elrohanok még a postára. Másnap boldogan viszem a csekket és a gyereket az intézménybe, közben azon elmélkedem, valahogy mégis meg kéne oldani ezt az angolt dolgot, mert mi van, ha tényleg igaza van a másik anyukának, a szomszédnak meg a zöldségesnek, hogy ha most nem kezdjük a gyereket képezni, behozhatatlanul lemarad. Szépen megérkezünk, mondom a gyerkőcnek, hogy még gyorsan be kell mennünk az irodába, leadni a csekket és akkor rám borulnak a kérdések. Mi az a csekk? Milyen csekk? Mire kell a csekk? Rögtön el is szégyellem magam, mert ebben a nagy lelkesedésben csak őt felejtettem el megkérdezni, hogy szeretne-e egyáltalán? Mázlim volt, mert miután elmondtam miről is van szó, azt mondta: szeretne.

Hazafelé lógatom az orrom. Csalódtam magamban, mert amikor vártam ezt a gyereket elhatároztam, hogy én nem leszek az a szülő, aki már az alig ovis korú gyereket foglalkozásról foglalkozásra hordja, aki inkább késő délután és hétvégén is különórákra viszi, hogy bejusson a kiszemelt legjobb hírű általános iskolába és így tovább, és így tovább fel egészen a csúcsig. Nem akarom, hogy nyomás alatt éljen, hogy az állandó teljesítmény kényszer megnyomorítsa. Nem akarom, hogy olyasmit kelljen kis vagy nagy gyerekként csinálnia, amit utál, ami frusztrálja és keseríti, csak azért mert a felnőtt világ úgy gondolja, hogy az neki kell.

Mert nem kell. Mert nem kell okos és sikeres gyerek, boldog gyerek kell. Mert nem kell mindenkinek három nyelven beszélni, és nem kell mindenkinek két diploma, és nem kell mindenkinek zongoraművésznek vagy versenysportolónak lenni. Akarom hinni, hogy a boldog élethez nem ez kell; hogy lehet a gyerek akkor is boldog, ha „csak” angolul tud és cukrászként/szakácsként/kőművesként vagy akármiként keresi a kenyerét. Csak szeresse.

Végül úgy döntöttem, hogy nem viszem angol órára, sem máshová. A néptáncra addig jár, amíg tetszik. Nem fogom erőltetni. Nem fogom külön mindenfélére hordani, hogy bejusson a „jónevű” általánosba. Jó lesz majd a körzetes is, ha ott jól érzi magát. Egy dologban azért nagyon reménykedem: hogy a hegedűórákat imádni fogja, mert én imádnám, ha imádná…

Szerző, Mészáros Edit, édesanya
Fotó: Ildi, Budapestimami
Forrás: Budapestimami

Segíts Te is az iskola/óvoda/bölcsőde választásban! "Miért szeretitek gyermeked iskoláját, óvodáját, bölcsődéjét?" Válaszolj erre az egyetlen kérdésre, és ha Téged sorsolunk ki, gyermeked illetve gyermekeid osztálya/csoportja értékes díjat kap! Szólj a többi szülőnek: minél többen válaszoltok egy osztályból/csoportból, annál nagyobb az esély! Pályázatunk leírását ITT találod.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Képregény, táblakép, futás... a közös pont: a Himnusz

Képregény, táblakép, futás, ismeretlen szerelmes ... a Himnusz és Kölcsey titkai

Gondolnád, hogy január 22-én ünnepeljük a Himnusz születésnapját? És azt tudtad, hogy képregény is készült belőle? Vagy azt, hogy Kölcsey nem is tartotta jó versnek?
23 mondat, amit ne mondj annak, aki bajban van

23 mondat, amit ne mondj annak, aki bajban van

Te is tudsz ilyen „jó szándékú”, de romboló mondatokat? Nekem a „kedvenceim” az „Engedd el!” a „Másoknak sokkal nehezebb” és a „Tudom, mit érzel”. Ilyenkor szívesen visszakérdeznék: Tényleg tudod?! Szerintem fogalmad sincs…
Love my Snowboard – Fotó- és videópályázat

Love my Snowboard – Fotó- és videópályázat

Pályázat típusa: fotó- és videó pályázatBeküldési határidő: 2022. március 30.
Novellapályázat Preyer Hugo emlékére 2022

Novellapályázat Preyer Hugo emlékére 2022

Pályázat típusa: sci-fi novellák írásaBeküldési határidő: 2022. március 31.Korcsoport: 3-12. osztályos gyerekek
Ugrás az oldal tetejére