Jelenlegi hely

Rendelőfelújítások, ideiglenes rendelések, védőnői szolgálatok új helyszínen

Frissült a lista, hogy a felújítás alá kerülő rendelők orvosai, a a védőnői szolgálat hol található átmenetileg.

Folyamatosak a rendelőfelújítások a városban, gyakran előfordult az utóbbi évben, hogy mikor a szokásos rendelési helyszínre menne a beteg, bizony már csak a potyogó csempét találja és egy felújítás közepébe csöppen.

Összeszedtük, hogy ebben az influenzával nehezített időszakban milyen változásokra kell felkészülni és hova költöztek a rendelések ideiglenesen.

2018 áprilistól a Bajcsy-Zsilinszky utcai gyermekorvosi rendelő is felújításra kerül

Az épület, ahonnan április elején már kiköltöztek a háziorvosok és a napokban elkezdődött a felújítás, várhatóan 7 hónap múlva, decemberben fogadhat újra betegeket.

A Bajcsy-Zsilinszky utcai épületben működő négy házi gyermekorvosi körzethez összesen 4500 gyermek tartozik.

A korszerűsítés során lehetőség nyílik a külső és belső nyílászárók cseréjére megfelelő hőszigetelő képességű nyílászárókra, az épületgépészeti rendszer teljes körű felújítására, mely az épület gazdaságosabb üzemeltetését teszi lehetővé, a belső padló- és falburkolatok cseréjére, felújítására, valamint az épület akadálymentesítésére, valamint új orvosi eszközöket és berendezéseket is beszereznek. A felújításra közel 104 millió forintot nyert az önkormányzat, az önerő 26 millió 700 ezer forint. 

A négy gyermekorvos a felújítás ideje alatt az Ibolya utca 17. szám alatti önkormányzati tulajdonú, jelenleg is gyermekorvosi rendelőként funkcionáló ingatlanban fogadja a betegeket.

A hét területi védőnő a Debrecen, Angyalföld tér 1-3. szám alatti területi védőnői tanácsadóban és a Debrecen, Hadházi út 7-9. szám alatti önkormányzati tulajdonú, egészségügyi célra használt ingatlanban kap elhelyezést a kivitelezés időtartamára.

Annak érdekében, hogy a betegek a lehető legkevesebb kellemetlenséget tapasztalják a felújítás időszakában, a rendelési és  tanácsadási idők, valamint a telefonszámok nem változtak. Az önkormányzat javasolja a telefonon történő előzetes bejelentkezést.

 

Jánosi utcai rendelő

A Jánosi utcai rendelő épületből a február utolsó napjaiban költöztek ki a háziorvosok. A felújítás várhatóan 7 hónap alatt fog elkészülni, nyár végére.

A 47. számú háziorvosi körzethez tartozó betegek ellátását Dr. Farkas Károly a Víztorony u. 11. szám alatt, változatlan rendelési időben és telefonszámon biztosítja. Az 55. számú háziorvosi körzet orvosa, Dr. Kovács István pácienseit a Dobozi utca 2/c. alatt várja.

 

Füredi úti rendelő

A rendelőt 110 millió forintból újítják fel. A beruházás december elsején kezdődött és várhatóan májusban fejeződik be.

Ezalatt a négy háziorvosi körzet szolgáltatása a Hadházi út 9. szám alatt érhető el. A fogorvosi rendelés a Debreceni Egyetem Fogorvostudományi Karának épületében, a Nagyerdei körút 98. szám alatt érhető el, változatlan rendelési idővel. Előjegyzést is a már korábban megszokott telefonszámokon lehet kérni.

Böszörményi út 136. sz. alatti házi gyermekorvosi rendelő, védőnői tanácsadó (27-es körzet)

A komplett felújítási munkálatai 2017 év végén kezdődtek el. A korszerűsítés keretében kicserélik a nyílászárókat, a burkolatokat, vizes blokkokat. Felújításra kerül a homlokzat, a bejárat is.

A felújítás ideje alatt a rendelés és a védőnői szolgálat is a Jerikó u. 21. szám alatt (volt Tüdőszürő-állomás) érhetőek el változatlan rendelési időben.

 

Új egészségügyi centrum és rendelő a Nagysándor telepen

Az Új Főnix Terv Gondoskodó város programjának részeként egy modern, a 21. század igényeinek megfelelő egészségügyi centrum jön létre a Pósa utca 1. szám alatti volt iskolaépületben.

A városrészben jelenleg a Kishegyesi úti 158. szám alatt működik 2 háziorvosi, 1 házi gyermekorvosi és 3 területi védőnői körzet. Az 1952-ben épült létesítményt gazdaságosan felújítani már nem lehet, ezért döntött a debreceni városvezetés úgy, hogy a szemben álló volt iskolaépületben alakít ki egy komplex egészségügyi centrumot.

Az egészségügyi szolgáltatások az épület földszintjén, 430 m2 alapterületen kapnak majd helyet. Felújított homlokzat, akadálymentesített bejárat, parkoló szolgálja majd az ide érkezőket. Az épület jelenlegi elektromos és fűtési rendszerét modernizálják, megújuló energiaforrásként napelemeket helyeznek el a tetőn. Kicserélik az egészségügyi alapellátáshoz szükséges eszközöket is. A korábban használaton kívüli iskola épületben egy komplex, minden igényt kielégítő egészségügyi centrum jöhet a fejlesztés során létre, mely jelentősen javítja a városrészben élők életminőségét.

A kivitelező január végén kezdett a munkának, mely várhatóan öt hónap múlva, ez év nyarán fejeződik be és várja majd betegeit az új orvosi rendelő és védőnői szolgálat.

 

Fotó: uft.hu; Debrecenimami

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mi történik a gyermek lelkében, amikor úgy érzi, választania kell anya és apa között?

Mi történik a gyermek lelkében, amikor úgy érzi, választania kell anya és apa között?

A válás önmagában is komoly veszteség egy gyermek számára. A szülők útjai ugyan különválnak, de a gyermek számára mindketten örökre a szülei maradnak. Éppen ezért különösen fájdalmas, amikor a szülők közötti konfliktus nem ér véget a különválással, hanem a gyermek válik a harc eszközévé.
Itt a 2026/2027-es tanév tervezett rendje – ezekre a dátumokra érdemes figyelni!

Itt a 2026/2027-es tanév tervezett rendje – ezekre a dátumokra érdemes figyelni!

Bár még javában tart a nyári szünet, már megjelent a 2026/2027-es tanév rendjének tervezete. A dokumentum alapján már látszik, mikor kezdődik a tanév, mikor várhatók a szünetek, valamint mikor zárul az első félév.
40 felett az élet – Életközepi kérdések

40 felett az élet – Életközepi kérdések

„Az élet első fele a szöveg megírásának jegyében telik, a második fele pedig a kommentár elkészítése ehhez a szöveghez.” Hogyan simíthatjuk ki az életközepi válság hepehupáit? A megoldást magam is keresem.
Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére