Jelenlegi hely

A maszkviseléstől a tömegközlekedésig: debreceni helyzet

A maszkviselés változásai

Debrecen város önkormányzata 2020. november 12-től – csütörtöktől – a játszótereken, valamint a piacokon, vásárokon (élelmiszerpiac, termelői piac, régiségvásár, zsibvásár) – függetlenül azok üzemeltetőjétől, fenntartójától –

kötelezővé teszi a maszk viselését. 

Sporttevékenység során, valamint a parkokban, illetve zöldterületeken a maszk viselése továbbra sem kötelező.

2020. november 11-én életbe lépett újabb kormányrendeletek értelmében a maszkviseléssel kapcsolatban lehetőséget ad, hogy a 10 ezernél több lakosú településeken a polgármester kijelölhet olyan közterületeket is, ahol kötelező a maszkviselés. Ez lehet akár az egész város is, de lehet csak egy része.

Hajdú-Bihar megyében kilenc városban élnek tízezernél többen, Debrecen, Hajdúböszörmény, Hajdúszoboszló, Balmazújváros, Hajdúnánás, Berettyóújfalu, Püspökladány, Hajdúsámson és Hajdúhadház azok a települések, ahol előírhat köztéri maszkviselést a polgármester.

Lehetőség lett volna a kormányrendelet alapján a kutyafuttatók bezárására, de ezzel Debrecen önkormányzata nem kíván élni. A kutyafuttatók használatára, illetve a kutyasétáltatókra a városban is az országos érvényű szabályok vonatkoznak.

Ingyenes tömegközlekedés

Debrecenben a veszélyhelyzet újbóli kihirdetésével 

ingyen utazhatnak a DKV összes buszán, villamosán és troliján a város közigazgatási területén munkát végző egészségügyi, szociális, rendvédelmi és honvédelmi területen dolgozók, azaz a védekezésben aktívan részt vevők. 

Az egészségügyben dolgozók mellett a rendvédelmi szervek, a honvédség dolgozói, a polgári védelmi szolgálatot teljesítők, a közterület-felügyelők, valamint a szociális kerekasztal tagjaként működő szociális ellátó szervezetekben dolgozók tartoznak a körbe.

Az utazási kedvezmény addig tart, amíg meg nem szüntetik a veszélyhelyzetet.

A lakosság és a segítségre szorulók támogatásának érdekében Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala újra telefonos információs vonalat működtet.

A koronavírus-járvánnyal kapcsolatban Debrecen polgárait érintően meghozott önkormányzati intézkedésekről megfelelő ismeretekkel rendelkező munkatársak adnak
információt munkanapokon – hétfőtől csütörtökig  8.00 és 16.00 óra között, pénteken 08.00 és 14.00 óra között.
A hívható telefonszámok a következők: 06-52-517-768; 06-52-517-614, melyek a lakosság körében már ismert telefonszámok voltak a tavaszi koronavírus-veszélyhelyzet idején is. 

ADL - Debrecenimami

Forrás: debrecen.hu

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

Az esti órák határozzák meg a másnap hangulatát. Ha kapkodással, képernyővel és feszültséggel zárul a nap, az alvás is nyugtalanabb lesz. Ha viszont kiszámítható, szeretetteljes ritmusban érkezik meg az este, az egész család nyugodtabban pihen. A jó hír: a közös alvási rutin nem bonyolult. Nem tökéletesség kell hozzá, hanem következetesség.
Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

Az év eleje a nagy fogadalmak időszaka, ilyenkor még mindenki lelkesen veti bele magát a mozgásba vagy igyekszik kialakítani egészségesebb szokásokat.
Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

A farsangi jelmeznek nem kell bonyolultnak lennie ahhoz, hogy látványos és szerethető legyen. A képeken látható jelmezek közös titka az egyszerű poncsó-fazon: kevés szabás, minimális varrás, maximális hatás. Ez az a forma, amit akár egy délután alatt is el lehet készíteni, és a gyerekek imádják, mert kényelmes, szabad benne mozogni. Nem drága, nem műszálas, nem egyszer-hordós megoldás, hanem fenntartható, újrahasznosítható és egyedi. Most nézzük a konkrétumokat.
Kényes fotó került ki rólad a netre? Tehetsz ellene!

Kényes fotó került ki rólad a netre? Tehetsz ellene!

Egy pillanatnyi meggondolatlanság miatt akár a jövőd is tönkremehet. Tippek és tanácsok, mit kell és érdemes ilyenkor tenni.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére