Jelenlegi hely

Könyvünnep Térey Jánosnak és Könyvhét Debrecennek

Végre a könyveké lesz pár napra a főszerep, és ráadásul egy izgalmas helyszínen, a Dósa nádor tér új díszletei között! Vár a Térey Könyvünnep és a hagyományos Debreceni Ünnepi Könyvhét.

Könyvünnep Térey Jánosnak

Debrecen Megyei Jogú Város és a Méliusz Juhász Péter Könyvtár új kezdeményezésként Térey János emlékére megrendezi a Térey Könyvünnepet.

Térey János, a kortárs magyar irodalom kiemelkedő alkotója 2020. szeptember 14-én ünnepelné ötvenedik születésnapját. Tragikusan fiatalon bekövetkezett halála miatt ez a nap a rá való emlékezésé. Emlékiratának debreceni bemutatójával, szülőházánál emléktáblaavatással, valamint verses esttel hívjuk fel a figyelmet roppant életművére, különleges alkotói pályájának jelentőségére.

Debreceni Ünnepi Könyvhét ősszel

Az emlékezéshez egy többnapos városi rendezvénysorozat is kapcsolódik: idén június helyett szeptemberben kerül sor az Ünnepi Könyvhétre. A nagy hagyományokkal rendelkező programsorozatot ezúttal a Dósa nádor téren találjuk majd, mely egy újabb helyszínnel gazdagítva a könyvhét debreceni történetét.

Délelötti hangulatkép a 2018-as Debreceni Ünnepi Könyvhétről

A kortárs irodalom, a könyvkiadás ünnepén ezúttal is írók és olvasók találkozásán, a könyves kultúra népszerűsítésén lesz a hangsúly: a "díszvendég" ezúttal a névadó Térey János lesz.

A szervezők a rendezvényeiken az aktuális járványügyi előírásokat maximálisan betartják és betartatják, és erre kérjik vendégeiket is!

Forrás: pim.hu; debrecen.imami.hu

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

A bizonyítvány nem mindig úgy sikerül, ahogy gyermekünk megérdemelné. A Bethesda Gyermekkórház szakemberei összegyűjtöttek néhány mondatot segítségképpen, mit és hogyan mondjunk szülőként, hogy ne romboljunk, hanem építsünk.
Előzzük meg a bajt!  –  A nyári szünetben is legyenek biztonságban!

Előzzük meg a bajt! – A nyári szünetben is legyenek biztonságban!

A nyári szünet alatt sok veszély leselkedik a gyerekekre, ilyenkor érdemes jobban odafigyelni rájuk. Ahhoz, hogy a nyár gondtalan legyen, felhívjuk a figyelmet néhány hasznos tudnivalóra.
Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

A kisgyerekes ruhatár egy külön világ. A darabok gyorsan cserélődnek, mégis közben meglepően gyorsan el is használódnak. Egy body, amit pár hete vettél, már foltos. Egy nadrág térde elvékonyodott, pedig még bőven hordható lenne.Ilyenkor nem az a legjobb döntés, hogy kidobjuk. Ezek a ruhák nagyon jól javíthatók – ráadásul egy kis átalakítással még jópofábbak is lehetnek, mint új korukban.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére