Jelenlegi hely

Kezdődik a Hanuka, közös gyertyagyújtás lesz idén is Debrecenben

A zsidó közösségek szerte a világban nyolc napon keresztül ünneplik a fényt, amely két évezreddel ezelőtt egy nap helyett nyolc napon keresztül világította be a visszafoglalt jeruzsálemi szentélyt.

Hanuka, a zsidó újjászentelés ünnepe. Az idei év, a 5783-as héber év Hanukája 2022. december 18-án, vasárnap napnyugtakor kezdődik és 2022. december 26-án, hétfőn sötétedéskor ér véget. A Hanuka, más néven a fények ünnepe nyolcnapos zsidó ünnep, amely a jeruzsálemi Szentély (a Második Templom) újraavatására emlékezik a Kr. e. 2. században a makkabeus lázadás idején.

A csodás esemény  szimbólummá, ünneppé vált, mely folyton emlékeztet a hit megvilágító erejére.

A 2021-es év hanukája Debrecenben - Forrás: Puskás István Facebook oldala

Természetesen Debrecenben is kigyúlnak a fények, a Kossuth téren, a Bajcsy-Zsiliszky és a Piac utca sarkán idén december 21-én, 18.30-kor kezdődik a hanukai gyertyagyújtás.

A hanuka egy örömünnep, ezért az idei közös gyertyagyújtásra meghívták Izraelből DJ Noah Nagát, hogy a hangulat biztosan méltó legyen a fény ünnepéhez.

ADL - Debrecenimami

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

5+1 Nem tucatajándék Valentin napra

5+1 Nem tucatajándék Valentin napra

Ha igazán egyedi és személyre szabott Valentin-napi ajándékot szeretnél, akkor érdemes olyat választani, ami nemcsak különleges, hanem érzelmileg is jelentőségteljes.
Nézzünk hóemberes filmeket!

Nézzünk hóemberes filmeket!

Tudtad, hogy január 18-án ünnepeltük a hóemberek világnapját? Ugyan igazi hó nem nagyon esett még idén, így elmaradt a hóemberépítés is, bekuckózni viszont ér. Remek választás olyan filmeket nézni, amelyek a hóemberekhez, a télhez és a téli csodákhoz kapcsolódnak.
Gyermekkori ekcéma: Okok, tünetek és kezelési lehetőségek

Gyermekkori ekcéma: Okok, tünetek és kezelési lehetőségek

A gyermekkori ekcéma, más néven atópiás dermatitisz, az egyik leggyakoribb bőrbetegség, amely már csecsemőkorban megjelenhet. Bár nem fertőző, a viszkető, száraz és gyulladt bőr jelentős kellemetlenséget okozhat a gyermekeknek és szüleiknek egyaránt. Az ekcéma hátterében genetikai és környezeti tényezők állhatnak, de megfelelő ápolással és életmódbeli változtatásokkal jól kezelhető.
Új lendület a második félévre: kreatív tanulási technikák, amiket érdemes kipróbálni otthon

Új lendület a második félévre: kreatív tanulási technikák, amiket érdemes kipróbálni otthon

Véget ért a tanév első fele, és már a szülők is kézhez kapták gyermekeik félévi értesítőjét az elért osztályzatokról. De mit tehetsz szülőként, ha a jegyek nem felelnek meg az elvárásaidnak? Hogyan támogathatod gyermekedet abban, hogy önbizalma és tanulási kedve kitartson a tanév hátralévő részében?

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére