Jelenlegi hely

Indul a Z-szak a Debreceni Egyetemen

Indul a Z-szak, azaz az új, ötéves természettudomány-környezettan tanárszak Debrecenben is. Szakítanak a korábbi oktatási formával, a kísérletezés, a szemléletes oktatás a cél.

A Debreceni Egyetem egyike annak a hat egyetemnek, ahol 2022 szeptemberétől elindul az új, ötéves természettudomány-környezettan tanárszak, másnéven a z-szak. Az új képzés integrált módon juttatja el a természettudományi ismereteket a diákokhoz.

- A Debreceni Egyetem számára kiemelten fontos terület a pedagógusképzés, hiszen a pedagógusok oktatják a következő generációkat, a jövő egyetemistáit. Éppen ezért támogattuk az integrált természettudományos tanárképzést, a természettudomány-környezettan tanárszak indítását – mondta el a hirek.unideb.hu-nak Forisek Péter egyetemi docens.

A Debreceni Egyetem egyike az ország hat egyetemének, Pécs, Szeged, Nyíregyháza, Eger, Budapest-ELTE, Szombathely-ELTE mellett, amelyen 2022 szeptemberétől elérhető az új, öt éves természettudomány-környezettan tanárszak, amelyet a z generációhoz igazodva z-szakként emlegetnek a szakemberek.

Célja a környezettudatosság és a természet megismerése, megértése gyakorlatorientált, problémamegoldó technikák révén. A hagyományos és a vizuális kommunikáció eszközeivel is felvértezett diákokra biztos állás vár a közoktatásban, de a munkaerőpiac más területein is komolyan versenyképesek lesznek. A szak sokoldalúsága miatt akár humán, akár reál hátterű diákok érdeklődését, jelentkezését várják, ennek megfelelően jelentkezni bármilyen tantárgyból szerzett emeltszintű érettségivel lehet.

Az intézményben a Természettudományi és Technológiai Karon fogják képezni az integrált természettudományos tanárokat. Kun Ferenc dékán szerint egy fontos problémát orvosolhat az új pedagógusképzés.

- Sokszor tapasztaljuk, hogy az általános iskola alsóbb évfolyamaiban még lelkes diákok 7-8. osztályra elveszítik motivációjukat a természettudományi tantárgyak – a biológia, a fizika és a kémia – iránt, ebben szerepet játszanak az egyre komolyabb középiskolai felvételi eljárások, illetve a növekvő tudásanyag.

Az integrált természettudományi tanárnak lehetősége lesz, hogy összefüggéseiben, kontextusában mutassa meg a diákoknak a minket körülvevő világ fizikai törvényeit, biológiai, kémiai jelenségeit és folyamatait.

Reményeink szerint azoknak is érdekes lehet, akik már más pálya iránt érdeklődtek, de így visszacsábíthatjuk őket a természettudományokhoz – fejtette ki Kun Ferenc dékán.

A természettudomány-környezettan tanár általános iskola felsőtagozatában, illetve középiskola első két évfolyamán oktathatja a természettudományos tantárgyakat.

- Az új pedagógus szak szakít a korábbi oktatási formával, a kísérletezésre, a szemléletes oktatásra lesz kihegyezve. Ennek megfelelően a képzésben részt vevő pedagógusok a stabil természettudományi, biológiai, fizikai, kémiai alapok mellett a szükséges módszertani és kommunikációs ismereteket is elsajátíthatják majd. Utóbbiaknak kulcsszerepe lesz az oktatásban, hiszen az integrált természettudományban különösen jelentős funkciója lesz a kreativitásnak és a problémamegoldó képességnek – sorolta Magura Tibor egyetemi tanár, tehetséggondozásért felelős dékáni tanácsadó.

A z-szakról bővebb információ olvasható a képzés Facebook- és Instagram-oldalán.

ADL - Debrecenimami

Forrás: Sajtóiroda - TPL

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

A farsangi időszak mára főként a gyerekek mulatságáról szól. Ehhez a vidám ünnephez gyűjtöttük össze a legjobb farsangi dalokat és mondókákat, melyek garantáltan feldobják a hangulatot, és még emlékezetesebbé teszik a közös pillanatokat!
7+1 szokatlan farsangi szokás, amit tuti nem ismersz

7+1 szokatlan farsangi szokás, amit tuti nem ismersz

Tudtad, hogy a farsang nemcsak mulatságról, hanem ma már furcsa hagyományokról is szólt? A vízkereszttől húshagyókeddig tartó időszak tele van különös, ma már szinte elfeledett népszokásokkal. Egyes hagyományok vidámak, mások meghökkentőek – nézzük, hányat ismersz közülük!
Vízkeresztől a farsang farkáig - népszokások és babonák

Vízkeresztől a farsang farkáig - népszokások és babonák

Ez a régies kifejezés tulajdonképpen a farsang vasárnaptól húshagyó keddig tartó három utolsó farsangi napra, a farsangi időszak végére vonatkozik. Izgalmas, mulatságokkal, babonákkal, különleges népszokásokkal teli időszak.
5+1 Nem tucatajándék Valentin napra

5+1 Nem tucatajándék Valentin napra

Ha igazán egyedi és személyre szabott Valentin-napi ajándékot szeretnél, akkor érdemes olyat választani, ami nemcsak különleges, hanem érzelmileg is jelentőségteljes.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére